Versek

Aligha vetted észre, én azonban
jóformán mindjárt: épp csak mondani
nem akartam, hogy ott, a villamosban
a néni, szemközt - a te majdani

arcod viselte, Kedves. Valahonnan
akárha ismerős lett volna - így
sejlett előbb, de rám nézett, s azonnal
átderengtek arcán vonásaid:

te is - vagy negyven év multán - ilyenke
leszel majd: töretlen tekintetű
(mért gyászolnál?), bölcs, szép kis öregasszony.

Ó, ha hallás lennék,

most, amikor látok,

hallanám a porló,

A világot úgyis ki kell bírni.

Ne engedd a virágokat sírni.

Én nem mehetek el innen soha-sehova,
nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom,
millió sárbaragadt paraszt a szomszédom,
ezeknek a sorsa az enyém s az is marad örökre.

 

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

 

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

 

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szivembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.