Versek

„Leszek haláltól ronthatatlan”

Ratkó József

Ratkó József 1936-ban született Budapesten, s 1989-ben halt meg 53 évesen Debrecenben. Iskoláit Pesterzsébeten kezdte, majd vidéken lelencgyerekként folytatta. Élt sok szabolcs-szatmári faluban s Budaörsön, Hajdúhadházon, Erdőbényén. 1955-től közölték verseit a folyóiratok (Alföld, Új Írás, Napjaink, Tiszatáj, Élet és Irodalom, Kortárs stb. Első verseskötetének címe: Félelem nélkül. Atyai jó barátjának tekintette Kiss Tamás debreceni költő-tanárt, akitől sok segítséget kapott.

A legnagyobb magyar evangélikus költő

Reményik Sándor

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890-1941) a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja volt. A legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Költő volt és katolikus

Pilinszky János

Pilinszky János (1921-1981) nem volt hatvan éves, amikor meghalt. Nővére öngyilkossága után (1975) nem írt több verset. A debreceni irodalomtörténész, Fülöp László (1941-2013) írt róla értő, remek monográfiát. A 20. század egyik legkitűnőbb magyar költője volt, s a sikerek is utolérték: megkapta a Baumgarten-, a József Attila- és a Kossuth-díjat is. Azt tartotta magáról, hogy „költő vagyok és katolikus”. Akik nem szerették, azok is elismerték róla, hogy világirodalmi színvonalú lírikus. Követhetetlen tömörséggel tudta megragadni a világidegenséget, a sorsunk ellen való kapálózás reménytelenségét.

Radnóti örökélete

Radnóti Miklós

Amikor versfaló tizen- és huszonéves voltam, volt Petőfi-korszakom, Arany János-etapom (a csodálatos balladákkal), volt Juhász Gyula- és Ady-évadom, s voltak persze Radnóti-éveim is. (No meg Babits-liezonom, Juhász Ferenc- és Nagy László-szerelmem. Ki viszi át? S rövid, heveny lamúrt tudtam megélni a kismesterek iránt is: Palocsay Zsigmond, Domonkos István, Serfőző Simon, Ratkó József – legyen elég ennyi a nevekből.) S akkor még nem említettem József Attilát, akit a világirodalom legnagyobb költőjének tartok.

A „fekete bojtár” kultusza

Sinka István

Nagyszalontán született 1897 őszén és Budapesten halt meg 1969 nyarán.

A „mindenható mosolygás” költője

Dsida Jenő

„Dsida Jenő elütött a történelemmel viaskodó hitvallóktól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart: a természetről, a szerelemről, az ifjúságról, akár a késő romantikusok. Úgy érkezett az irodalomba, akár egy kamasz angyal, mámoros ifjúsággal, telve lelkesedéssel és önbizalommal” – írta róla Pomogáts Béla. Verseinek többsége vidám, bravúros rím- és ritmusjátékkal, melankolikus életérzéssel, a szépség és a jóság hirdetésének jegyében íródott. „Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban” – vallotta.

Berde Mária tisztasága

Berde Mária

Van olyan (debreceni) irodalomtörténész, aki Wass Albertről azt tartja: sokkal jobb írók vannak nála az erdélyi magyar irodalomban, például Berde Mária. 1889-ben született a Kolozs megyei Kackóban. (A falu 1800 lakosából ma már csak két tucatnyi a magyar.) Régi értelmiségi család sarja, apja református lelkész volt, a nővére, Dóczyné Berde Amál festőművész, férje Róth Jenő német irodalomtanár.

A költő Kaffka Margit

Kaffka Margit

Margitka maga olyan jól ír, hogy szinte már férfi – állítólag ilyesformán dicsérte Kaffka Margitot a hímsovén Ady Endre. Nemrég hallani lehetett néhány csodálatos verset tőle a Kossuth-rádió Vers napról napra vasárnap esti műsorában. Ráckevei Anna előadásában különösen meggyőző volt, hogy Kaffka Margit lírikusként is rangosat alkotott. Ifjú kora óta írt verset, s, persze lázongókat, ő is kereste az újat, hátha ő lesz az, aki megtalálja. Korai versei Kiss József, Heltai Jenő, Makai Emil hatását mutatták. Kiss József persze örömmel közli A Hétben, de Bródy és Gárdonyi folyóiratánál, a Jövendőnél is eredményesen kopogtat. Levélben „kopogtatott”, hisz akkor Miskolcon volt tanárnő, de csakhamar sikerül az irodalmi központ közelébe kerülnie: előbb Újpesten, majd az Angyalföldön tanított. Az egzisztencialisták módján szemlélte az életet, s fájlalta, hogy a ragadozó társadalomban a nő áldozat, a védtelen leány préda. Kaffka Margittal a női méltóság igénye jelent meg irodalmunkban.

Fontos debreceni vonatkozás: a szépíróról Fülöp László irodalomtörténész írt kiváló monográfiát, 1988-ban jelent meg. Sajnos, Fülöp László tavaly októberben - 72 évesen - örökre elhagyott bennünket.

(es)

Karinthyáda a költőről

Karinthy Frigyes

Karinthy Frigyes kevés verset írt ahhoz képest, hogy lírikusként is számon tartják. Sok költeménye reménytelenül hosszú (mondjuk esszévers), vagy egyszerűen egyik-másik maga is humoreszk, mint a legtöbb írása. A költő című négyszer négysorosa viszont örökérvényűt mond a költőről, érvényesen hatnak ma is, ebben a nem irodalomcentrikus műveltségű világban. Szerette magát költőnek vallani, kevés versének csak kisebb része a lírai jellegű (mint a Lecke, a Kudarc, az Ősz) – többsége szabadvers: hosszú, központozás nélküli gondolatkitörés (például a Számadás a tálentumról vagy a Karácsonyi elégia).

(es)

Az első magyar szimbolista

Czóbel Minka

A mai irodalomélvezésnek „trendi” élménye az újraolvasás, az újra-fölfedezés. Pedig lehet, hogy még föl sem fedeztünk valakit. Mondjuk Czóbel Minkát. Anarcspusztán született 1855-ben, 1947-ben halt meg ugyanott.  A szimbolizmus első hazai képviselője volt, Ady Endre elődje. Beutazta Európát, a Sorbonne-on szerzett diplomát.

Oldalak