Ha akar, tud a DEAC

Deon Edwin hatalmasat küzdött  Fotó: MKOSZ és DEAC Kosárlabda

Már megint infarktus közeli állapotba hozta a szurkolók egy részét kedden este a DEAC férfi kosárlabdacsapata. Biztos vezetés után, lanyhulás, majd a hosszabbítás összeszedett hajrájában öt pontos előnnyel győztek a debreceni fiúk.

A mérkőzés felfokozott hangulatban indult, a közönség kíváncsi volt, milyen védekezéssel, milyen erős támadással és pontos, koncentrált dobásokkal kezd a DEAC. Nem volt csalódás, a nézők, szurkolók egyre nagyobb hangerővel biztatták a hazaiakat, már csak azért is, mert az első 2 perc elmúltával 6-0 volt a debreceni legények javára. Nagyon keményen védekeztek, a zalaegerszegiek sikertelenül próbáltak betörni, olykor elfogyott a támadóidő, máskor sikertelen kényszerdobásokkal záródott az akciójuk.

Zalai szépítés után a 3-ik percben Neuwirth Bence laza triplája erősítette az önbizalmat, ekkor már 9-1 volt az állás. Az elindított „menetrend” továbbra is tartott, igen erős védekezéssel a Mandics-fiúknak sikerült visszatartani a dunántúliak kemény rohamozásait, és bár az előny felhízott 11 pontos vezetésre is, végül az első negyed 7 pontos előnnyel zárult: 26-19.

A második negyed is erős debreceni védekezéssel és pontos, jól szervezett támadásokkal telt. A büntető dobásokon túl Drenovac 7 ponttal gazdagította csapatát, de a jó ritmushoz Mócsán Bálint 2, Williamson 4, Tadics 3, Deon Edwin pedig 4 ponttal és egy szép zsákolással boldogította a nézőket. Úgy tűnt ekkor, hogy megállíthatatlanok a debreceni fiúk: 51-37.

A térfélcserekor megnyugtatónak tűnt a 14 pontos előny a hazaiak számára, ám az öltözőből feltüzelten pályára lépő zalaiak bíztak a fordításban. Rohamoztak a vendégek, és bár a sikertelen dobásaik száma hasonlóan alakult, mint a debrecenieké, mégis sikerült lefaragni hátrányukból, mert a debreceni védekezés fellazult, a zalai támadások pedig szervezettebben zajlottak. Többet dobtak, több eredménnyel: 70-61.

A negyedik negyedre már senki nem volt nyugodt. Fogyott a különbség és a védekezési koncentráció, aminek következtében érkeztek a zalai pontok. Feszült volt a hangulat a nézőtéren és a pályán is, olyannyira hogy egy Williamson-Tóth Ádám könyökléses csatája után a két játékos majdnem egymásnak ment, az egyik bírónak és egy debreceni játékosnak kellett közéjük állni, nyugalmat teremteni. A feszültség, a paprikás hangulat inkább a vendégeknek kedvezett, mert a csaknem azonos számú dobásból a debreceniek kilencet rosszul, ötöt jól dobtak, míg ez az arány a zalaiaknál hét rossz, nyolc jó. Így a negyedik negyed zárása döntetlen: 80-80.

Az egyenlítéssel sokan reményüket vesztették a Mócsán Bálint vezette gárdában, hiszen az érezhetően jó csapatmunkát mutató fiúk a harmadik, de főleg a negyedik negyedben már inkább egyéni produkciókkal akartak érvényesülni, és ez, mint máskor is, most sem jött be. Egy remény maradt tehát, ha Mandics mester csapatjátékra tudja ordítani fiait. És ez sikerült. Deon Edwin két gólpasszt osztott ki, és jöttek a pontos dobások, összesen négy triplával színesítve. A jól szervezett játéknak és az igen erős védekezésnek köszönhetően 18 dobott ponttal szemben csak 13-at kaptak a hajdúságiak. Végeredmény: 98-93.

XXX

Érdekesség, hogy míg a DEAC-nál mindössze nyolc játékos volt pályán a negyvenöt perc alatt, addig a zalaegerszegieknél tíz. Másik fontos jelző szám, hogy az előző, zalaegerszegi mérkőzésen a debrecenieknél csak hat gólpassz volt, most tizennyolc. És ez sokak számára jelentheti azt, hogy ha csapatjáték van, akkor eredményesebb az egyetemi csapat.

A számokat böngészve megállapítható, hogy az előző fordulóban mindenhol a vendéglátók győztek: (Szombathely, Szolnok, Zalaegerszeg, Székesfehérvár)

A mostani fordulóban viszont Debrecen kivételével mindenhol a vendégek nyertek, vagyis, akik az előző fordulóban.

Reméljük, a harmadik etapban a DEAC ugyanolyan feszes, koncentrált játékkal, mint, ahogy itthon harcoltak az első két negyedben, átveszik a vezetést a zalaiaktól! Láttuk: a tudás bennük van!

Barna Attila

DEAC – Zalakerámia ZTE KK 98-93 (26-19, 25-18, 19-24, 10-19, 18-13)

DEAC: EDWIN 15, Neuwirth 3/3, DRENOVAC 29/9, Williamson 12, Buljevic 9 csere: MÓCSÁN 20/9, Tadics 10/6, Hőgye.

vezetőedző: Andjelko Mandics

ZTE: PAIGE 25/6, HICKS 17/3, Szalay, Ikpe 6, TÓTH 18/3 csere: Osztojics 10, Ona Embo 13/6, Csátaljay, Keller 2, Németh 2, Csuti.

vezetőedző: Matthias Zollner

Andjelko Mandics: Jó hozzáállással léptünk pályára, ez azonban huszonöt perc után kicsit alább hagyott, hisz a második félidőben többet hibáztunk és próbáltunk új dolgokat véghez vinni, melyek nem igazán mentek. Nem a legmélyebb a rotációnk, fáradtabb is a csapat, de a lényeg, hogy nyertünk és jobban játszottunk, mint Zalaegerszegen. Ha a koncentrációnk hosszabb ideig is kitart, akkor idegenben is nyerhetünk, ami tudjuk, hogy nem lesz könnyű feladat. Megyünk tovább, holnap gyors regeneráció és videózás, aztán szeretnénk egy jó mérkőzéssel folytatni a párharcot.

Deon Edwin: Ez egy óriási csata volt, mindkét csapat hatalmasat küzdött. A legfontosabb, amit megtanulhatunk, hogy az előny birtokában sem szabad elkényelmesednünk, kicsit úgy éreztem, hogy levettük a lábunkat a gázról a második félidőben, pedig egy ilyen szívós ellenféllel szemben tudnunk kellett volna, hogy a ZTE nem fogja feladni a küzdelmet. Holnap újra edzés, majd megpróbálunk győzelemmel zárni idegenben, hogy a pályaelőny a miénk legyen.

A számok tükrében (DEAC - ZTE): szerzett labda: 7-8, eladott labda: 12-9, lepattanó: 37-32, gólpassz: 18-15, fault: 25-24, VAL: 132-120

2p közeli: 62%-61%, 2p ktáv.: 60%-60%, 3p táv.: 31%-23%, 1p bünt.: 77%-71%

Legnagyobb vezetés: 16-2, legtöbb egymás után szerzett pont: 8-8, csapat vezetési ideje: 41:57-00:14

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.