Nem igazi az évad a Csokonai Nemzeti Színházban, ha nincs legalább egy opera-bemutató. Ősszel két egyfelvonásost mutattak be a teátrum nagyszínpadán, idén tavasszal pedig egy valódi, négy felvonásos nagyopera várja a közönséget. Március 7-én hatalmas sikerrel mutatta be a társulat – számos vendégművész közreműködésével – a Carmen című operát. A szokásosnál is nagyobb munka van a csapat mögött, hiszen az influenzajárvány végigkísérte a hathetes próbafolyamatot és a főpróbahéten is nagyon sokan betegek voltak, némán próbáltak. Az első vastaps után nem tudták megtartani a másodpremiert.
Ha az operára, mint műfajra gondolunk, először talán előkelő helyszínek, elegáns jelmezek és egy emelkedett légkör jut eszünkbe. Bizet volt az első, aki ezek helyett a való életből inspirálódott és cigányokat, közkatonákat, csempészeket szerepeltetett darabjában. A botrányosan kendőzetlenül megjelenített szexualitással bíró, a laza erkölcsöket nyíltan vállaló Carmen című operája ellen maguk az énekesek is tiltakoztak, de a közönségből is felháborodást váltott ki.
Párizsban csúfosan megbukott, Bécsben viszont hatalmas sikert aratott és másfél évvel később már Budapesten is játszották. Itthoni sikere immár csaknem százötven éve töretlen. Nyolc év kihagyás után az ősbemutatónak otthont adó Párizsban is visszakerült műsorra.
Juronics Tamás aktualizálta és megpróbálta a fiatalok számára vonzóvá tenni a darabot. Az eredetileg Sevillában játszódó történtet Mexikóba helyezte át, ahol napjainkban is virágzik a csempészet és a bikaviadal. Ilyen kontextusban természetesen Carmen se lehet ugyanaz a csábító, kacér, nőies nő, aki kétszáz évvel ezelőtt volt. A dohánygyárból kilépő fiatal lány pont ugyanolyan durva és közönséges, mint akikkel az utcán találkozunk. A fiatalok szerint ma ez a menő, és úgy látszik, a férfiaknak is erre van igényük…
Senki ne lepődjön meg, ha operához képest sok prózai részre lesz figyelmes. Bár nem megszokott ebben a műfajban, bizonyos párbeszédeket ilyen formában álmodott meg a szerző. Mindig kedves a szívünknek, ha a saját anyanyelvünkön hallhatjuk a méltán világhírű dallamokat, és nem kell sietve olvasnunk a szöveget, ha érteni is szeretnénk azt. A debreceni közönség Ábrányi Emil fordításában élvezheti Bizet legismertebb művét. Az opera gyönyörű műfaj, viszont bizonyos hangmagasság felett még a legjobb énekesek előadásában se minden esetben értjük, hogy miről szól az adott ária. Éppen ezért szoktak a színházak magyar felirattal kedveskedni még akkor is, ha egyébként magyarul énekelnek. A Csokonai Nemzeti Színházban is ezt szoktuk meg, jelen esetben viszont csak az angol fordítás olvasható a színpad feletti vásznon.
Erkel László Kentaur rendkívül látványos, mégis indokolatlanul grandiózus, már-már bizarr és szemmel láthatóan borzalmasan drága díszletei és jelmezei tökéletesen passzolnak a rendezői koncepcióhoz. Az első és harmadik felvonás ebből a szempontból teljesen rendben van, talán még az eredeti elképzeléstől se rugaszkodott el olyan nagyon. A második és negyedik felvonásban viszont egy, a darab szempontjából egészen meglepő és logikátlan helyszínen találjuk magunkat. A második szín esetében például talány, hogy miért éppen egy részletesen kidolgozott benzinkút tárul elénk, ami semmilyen funkciót nem tölt be. Persze értjük, hogy ünnepelnek, buliznak, dorbézolnak, de Bizet elképzelésével kell egyet értenem, miszerint ez a felvonás egy kocsmában játszódik.
Nem csak a helyszín, hanem a történet ideje is meghatározó és meglepő. A negyedik felvonás Juronics Tamás rendezésében a halottak napi karneválra repíti a nézőket. Ha nem lennének mindenhol keresztek, koponyák és csontvázak, azt hinnénk, hogy Velencében járunk. A hangulat is karnevált idéző, bár a halál motívuma és a mulatozás csak azóta fér meg egymás mellett kis hazánkban, amióta az amerikaiaktól átvett halloween oly népszerű a fiatalabb generáció körében.
A változtatások közül csak egyet említenék még meg. Bizet az utolsó jelenetet úgy írta meg, hogy Carment brutális módon és kendőzetlenül gyilkolja meg Don José, ezt a debreceni feldolgozás nem domborította ki látványosan. Halljuk, hogy elsült a pisztoly és látjuk összeesni a címszereplőt, mégse eléggé hangsúlyos befejezése az előadásnak.
Azt gondolom, hogy az opera akkor is a zenés műfajok királynője, ha nem frakkos úriemberek és estélyi ruhás hölgyek szerepelnek benne. Egy ilyen előadásra talán a néző is máshogy készül. Még elegánsabban öltözik fel, jobban kihúzza magát és büszkébben mutatja be a jegyét. Nem lett volna szabad elvenni a műfaj méltóságát. Lehet és szabad is közönséges huszonegyedik századi fiatalként ábrázolni Carment. Be lehet mutatni, hogy napjainkban hogyan nézne ki egy bikaviadal utáni győzelem ünneplése, bár kicsit túlzás, amit a bika fejével művelnek. De ha valakinek ilyen ambíciói vannak, érdemes egy kevésbé nemes műfajt választani céljai megvalósításra.
Természetesen a szerző eredeti elképzelései nincsenek kőbe vésve, számos feldolgozást megélt már ez a darab is. Például az 1954-es változat cselekménye a második világháború idején játszódik. Egyértelmű, hogy másfél évszázaddal a keletkezés után szinte kötelező valamennyit változtatni, frissíteni a művön, de csak bizonyos kereteken belül. Minden tiszteletem az alkotóké, akik maradéktalanul végrehajtották a rendező legelvetemültebb instrukcióit is.
Mind a négy felvonás táncos nyitányt kapott, ami Domoszlai Edit koreográfiájában jól megteremti a következő jelenetek hangulatát. Szívesen látott vendégek a Lautitia Gyermekkar és Lautitia Ifjúsági Vegyeskar tagjai, akik már otthonosan mozognak a Csokonai Nemzeti Színház színpadán.
A társulat két magánénekese, Nagy Kíra és Benedekffy Katalin, valamint az énekkar tagjai mellett országosan elismert, művészek gondoskodnak az egész estés élményről: Mester Viktória, Busa Gabriella, Ujvári Gergely, Kendi Lajos, valamit a Liszt-díjas és Érdemes Művész Molnár Levente, aki szintén visszatérő vendég a debreceni színpadon.
Egy izgalmas és fordulatokkal teli történet, csodálatos dallamok, kiváló énekesek, életre szóló élmény – ez mind garantált. A Carmen egy szerethető, könnyen érthető és befogadható darab. Ha valaki most barátkozik az opera műfajával, érdemes tenni vele egy próbát. Azt pedig, hogy a túlaktualizált elképzelés kihez mennyire áll közel, teljes mértékben egyéni. Biztosan lesznek olyanok, akik megbotránkoznak, másokat viszont pont ezzel lehet bevonzani az előadásra.
Bizet abban a hitben halt meg, hogy darabja megbukott, a későbbi sikereket nem élhette meg. Születtek népszerű és kevésbé kedvelt változatok az elmúlt százötven évben. Bízom benne, hogy a kezdeti nehézségek és a visszatartó körülmények ellenére megtalálja a célközönségét a debreceni színház legújabb bemutatója.
Hreskó Anita
Új hozzászólás