Utólag már kideríthetetlen, ki ejtette ki a száján, hogy vigyük Álmoskát is a karneválra, de annyi szent: a javaslat nem tartozott családunk tíz legjobb ötlete közé, pedig amúgy találékonyak vagyunk. Illetve, kreatívak, ahogy ezt kelet-menedzserül fogalmazni illik.
Nem él olyan ember a világon, aki számára ne léteznének meghatározó pontok a földi életében. Ezek kezdetét vagy végét izgatottan várjuk vagy éppen a pokolra kívánjuk az egészet. Figyelem! A következőkben erős szubjektum olvasható, azonban a gondolatot nyugodtan magára veheti mindenki, ki-ki saját létére vonatkoztatva.
Valaki, valamikor, valamiért felfedezte a gyorsétkeztetést. Ez a valaki arra gondolhatott, hogy az elpuhult rómaiak majd fekve piszkálgatják a finom falatokat, a királyok trónusaikon ülve szaggatják az ürücombot, a legeslegújabb kor szegényei pedig talponállókban költik el egyfogásos lakomáikat.
Hála az orvostudomány fejlettségének, ma már tényleg mindenre van orvosság és a legelvetemültebb betegségek is egyre inkább gyógyíthatóbbakká válnak. A halandó amint rendellenességet tapasztal megszokott közérzetéhez képest, kapja magát, és uccu a háziorvoshoz, ahol kivárja, amíg sorra kerül.
Most valami rövid, magvas véleményt kellene írni aról, hogy az állam a legutóbbi intézkedései közül melyikkel és mennyire segíti az anyákat, hogy a társadalom időnként felsejlő gesztusai között találhatunk-e olyat, amiből kicsit megkönnyebbülhet az anyai szív.
Méghogy szegények vagyunk! Ne, ne már! Hát, amióta vesztegelünk itt egymás mögött ebben a sorban,aztán alig haladunk valamicskét. Pedig a pénztárosnő igazán szorgalmasan veri a billentyűket. Közben a sor meg jó, ha félóránként csosszan egyet előre.
Kevés olyan ember él az országban, különösen Debrecenben, aki megjárta a második világháborúhoz kapcsolódó Gulág-világot. A 87 éves Rizák István ma is élő szemtanú, akiről könyv jelent meg. Megrázó, de emberileg felemelő emlékeiről olvasható itt és most néhány részlet.
A Milleneumra készült az ország. Bökönyben, a szabolcsi kis faluban 1896-ban alig ezren laktak. A Fő utcán, a templom környékén jól megfért egymás mellett a kocsma, a tanító háza, meg Schiffmannék kis szatócsboltja.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.