Zsiványpecsenye

A nyári kánikula akkor döglesztő igazán, ha szalonnát is sütünk hozzá. Vagy akármit. A lényeg: szabad tűzön süljön, aminek sülnie kell!

Hozzávalók: tűzrakóhely a kert, udvar stb. erre alkalmas részén, körben a szomszédság kitárt ablakai és kiterített fehérnemű. Valamint lelkes, csatlakozásra hajlamos lakótársak a lépcsőházból, akik közül az egyik majd fát hoz, a másik nyársat hegyez, a harmadik a tüzet szítja. Minden egyéb szinte gyerekjáték.

Az alapanyagok beszerzése sima menet: egy ugrás a hentesüzlet, amiről viszont elfelejtettük, hogy tegnap zárt be szabadságolás miatt. Rá se rántunk, legfeljebb ugrunk még egyet, a következőig, mi az nekünk ebben a szurokolvasztó melegben?! Van is ott zsivány meg pecsenyének való is, hanem a szalonna biz’ vékonyka, akár faluhelyen az állami támogatás. A harmadikban aztán olyan, amilyet a recept előír. Még két zöldségesüzlet – az egyikből a  paradicsom, a másikból a paprika – két ABC (ti. az elsőben elfogyott a kenyér) és már együtt is minden, ami a későbbi ínycsiklandozáshoz szükségeltetik.

A kellékek kiszállítása a tűzhöz két, esetleg három fordulóban történik: először levisszük mindazt, ami kell, másodszorra mindazt, amit elsőre elfelejtettünk, harmadszorra meg azt, amire nem is gondoltunk. Sem elsőre, sem másodjára.

Ezután látunk hozzá a művelet lényegi részéhez, beleszólást nem tűrő önbizalommal, mit sem törődve a körülöttünk szorgoskodókkal. Szeletelés, vágás, felkarikázás, szigorúan az előírás sorrendjében, amit állandóan szem előtt tartunk, ameddig az egyáltalán lehetséges. Mert amikorra már csuklóig pecsenyések, illetve könyékig szalonnásak vagyunk, orrunkról csúszni kezd a szemüveg. Lassan, de biztosan. Egy mozdulattal megigazítjuk. Ettől kezdve csak a fél szemünkre látunk, és izzadni kezdünk, mint a kömlei halott. Még alig tanultuk meg egy szemmel nézni a dolgokat, támad a hagyma! Pilláinkat elborítja a könny, és minden váladékunk összeszalad a legkülönfélébb testnedveinkkel. Szemünket akarjuk törölni, de a szemüvegről megfeledkezünk. A másik lencse is átláthatatlanná válik. Ettől kezdve ujjaink segítenek a tájékozódásban, váltakozó sikerrel: leverjük a söröspoharat tartalmával együtt és belenyúlunk a szeletelőbe. Végre tapintani tudjuk, mi micsoda, így aztán az adalékot egyenként, de annál határozottabban húzzuk a nyársakra. Húst, burgonyát, hagymát, zöldpaprikát, szalonnát, illetve – ahogy utóbb kiderül, - még egy mosogatószivacsot, valamint a sportújság címlapjának bal felső sarkát.

Szórás, hintés, csavarás, összenyomás és már indulunk is. Félig vakon, dupla elszántsággal és a tűz felé, hogy fölé tartsuk etelközi szittya magyarosan gasztronómiai remekünket. Vivát nyár, hurrá szabadság! Néhány pillanat és minden serceg, csöpög, lobban. Egy játszi szellő felénk fújja a lángot. Boszorkányos. Visszahőkölünk. Közben a nyárs is tüzet fog. A kenyér kormozódni, minden más szenesedni kezd vagy nyers marad, de füstöl. Pokoli jó! Még mondja valaki, hogy mi csak a saját pecsenyénket sütögetjük! Hát kiét sütögetnénk még? És egyáltalán, ki bízná ránk a pecsenyéjét?

Réti János