Méghogy szegények vagyunk! Ne, ne már! Hát, amióta vesztegelünk itt egymás mögött ebben a sorban, aztán alig haladunk valamicskét. Pedig a pénztárosnő igazán szorgalmasan veri a billentyűket. Közben a sor meg jó, ha félóránként csosszan egyet előre.
Látja ezeket a kosarakat felpakolva? Hát, úgy néznek ki, mintha itt szegény emberek vásárolnának? Meg vannak rakva rendesen. Van azokban minden, csak győzzék cipelni. Már azt se tudják a népek, hogy minek mennyi az ára, csak rakják, rakják, szinte válogatás nélkül. A pénztárosok persze tudják az árakat. Már amelyiket.
Ne mondja nekem, hogy nem egészen így van! Tessék, nézze: azt az asszonyt, aki azt a fél Salgótarjánra való üveget hozta vissza. Majdnem ezer forintot kap érte. De ki tud szólni valamit? Mondjuk, hogy a habcsók a múltkor még annyi volt, most meg ennyi? Rajta kívül senki nem emlékezne, mennyi volt, nem szólva arról, hogy a mögötte állók gyorsan elküldenék habcsókolózni.
Hogy a másik sorban kevesebben vannak? Nem megyek át! Még csak az kéne! Már megfigyeltem: ahova átállok, ott elakad a sor. Ezért nem lépek be egyik pártba sem. Rám ne kenhessék, amit egyébként szívesen rámkennének. Mint az áfa kulcsot a régi rendszerre.
Már megfigyeltem, amikor én átmentem valamelyik másik sorba, ahol kevesebben lettek volna előttem, ott biztosan történt valami elöl.
Egyszer egy világjáró hamis Fülöp-szigeti fapénzzel akart fizetni, amit át kellett számítani forintra, mert más pénz nem volt nála. Aztán kiderült, hogy hamis a fapénz, mert nem keményfából, hanem puhafából van.
Vagy: a pénztárosnő fogott hozzá kiabálni, hogy Mariii – mennyibe kerül ez az izé, ez a menyéttokány vagy mi az isten? Ááá, az nem lehet, annyiba a mocsári alga kerül. Szóval, ez így megy ott, ahova átállok.
Volt olyan is, hogy egy hajdani igazgatóné kalapdoboznyi aprót borított a pultra, állítva, hogy több mint ötezer forint, ebből válogasson ki a pénztáros 4600-at!
Szóval, nem megyek én ebből a sorból egy tapodtat se. Különben is: milyen ciki lenne visszaólálkodni a végére, ha az új sor netán elakad. Ja, hogy itt állunk már a múlt hét óta… Hát, istenem. Szegények vagyunk, de jól élünk…
Apropó! Hallottak már olyan ABC-betörésről, ahonnan mondjuk kiflit meg zsemlét loptak volna? Na, ugye! Csak piát, cigit, csokoládét. Igen, az rosszindulatú propaganda, hogy veszélyben lenne a mindennapi kenyerünk.
Mert ha lassan is, de megy a sorunk!
Réti János
Új hozzászólás