Napi hírek

Választás 2014 – Jobbik: visszaélések a kampányfinanszírozásban

Budapest, 2014. március 11., kedd (MTI) - A Jobbik álláspontja szerint visszaélések vannak a kampányfinanszírozásban, a megjelent „kamupártokat” nem tudják elszámoltatni sem az ajánlóívekért, sem a pártoknak nyújtott támogatásokért.

Választás 2014 - A várólisták csökkentését ígéri az ellenzéki összefogás

Budapest, 2014. március 11., kedd (MTI) - A várólisták hosszának radikális csökkentését és a kórházak adósságállományának rendezését ígéri a baloldali összefogás.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a Fidesz-kormány kudarcot vallott az egészségügy működtetésében.

Választás 2014 – LMP: Megújuló Magyarország

Budapest, 2014. március 11., kedd (MTI) – Az LMP szerint az áprilisi választás a magyar emberek alkotóképességének visszanyeréséről és a korrupt alkuk végéről szól – jelentette ki a párt Megújuló Magyarország című programját bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón Róna Péter. A közgazdász hozzátette, ha ez nem sikerül, akkor az ország úgy leszakad, hogy nem lesz visszaút.

Választás 2014 - Összefogás Párt: emberközpontú

Budapest, 2014. március 11., kedd (MTI) - Az Összefogás Párt nem jobb- vagy baloldali, hanem emberközpontú, problémamegoldó párt - jelentette ki a párt elnöke kedden, a Kossuth Rádiónak az országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában.

Ez azt jelenti, hogy ha egy embernek nincs munkája, akkor attól függetlenül munkát kell biztosítani számára, hogy jobb, vagy baloldali - illusztrálta példával pártja filozófiáját Szepessy Zsolt.

Választás 2014 - Fidesz-KDNP: a megkezdett munkát folytatja

Budapest, 2014. március 11., kedd (MTI) - A Fidesz-KDNP a megkezdett munkát szeretné folytatni: a rezsicsökkentést, a munkahelyteremtést, a nyugdíjak reálértéknek növelését - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden, a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában.

Választás 2014 - Várhatóan két sorban lesznek a pártok

Budapest, 2014. március 10., hétfő (MTI) - Várhatóan két sorban szerepelnek majd a pártok a listás szavazólapokon Patyi Andrásnak, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökének hétfői, a testület ülésén elhangzott tájékoztatása szerint.

Ez azt jelenti, hogy a listás szavazólap nem lesz olyan hosszú, „kígyószerű”, ahogy korábban tervezték, de így is „nagyméretű” lesz. A 18 - immár jogerősen - nyilvántartásba vett párt az NVB által kisorsolt sorrendben követi majd egymást, soronként kilencen-kilencen.

EP-választás - Április 22-éig jelenthetik be listájukat a pártok

Budapest, 2014. március 10., hétfő (MTI) - A közigazgatási és igazságügyi miniszter rendelete szerint április 22-én 16 óráig lehet bejelenteni a listákat a május 25-i magyarországi európai parlamenti (EP) választásra. Az EP-választás határidőiről, határnapjairól szóló KIM-rendelet hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.

Őrizetbe vették Simon Gábort

Budapest, 2014. március 10., hétfő (MTI) - Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn. Simon Gábort a kihallgatása után őrizetbe vették - közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.

Választás 2014 - Egyeztetésre hívja a pártokat a felsőoktatásról a HÖOK

Budapest, 2014. március 10., hétfő (MTI) - Párbeszédet kezdeményez az országos listát állító pártokkal a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), amely személyes egyeztetésre hívja a miniszterelnök-jelölteket, hogy közösen gondolkozzanak az egyetemek és főiskolák, valamint a magyar ifjúság jövőjéről.

 

Választás 2014 – Volner: kormányt és rendszert is váltana a Jobbik

Celldömölk 2014. március 9., vasárnap (MTI) - A Jobbik nemcsak a kormányt váltaná le, de az egész 24 éve kialakult politikai rendszert lecserélné hatalomra kerülése esetén - hangoztatta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap a Vas megyei Celldömölkön.

Oldalak