Választás 2014 - Várhatóan két sorban lesznek a pártok

Budapest, 2014. március 10., hétfő (MTI) - Várhatóan két sorban szerepelnek majd a pártok a listás szavazólapokon Patyi Andrásnak, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökének hétfői, a testület ülésén elhangzott tájékoztatása szerint.

Ez azt jelenti, hogy a listás szavazólap nem lesz olyan hosszú, „kígyószerű”, ahogy korábban tervezték, de így is „nagyméretű” lesz. A 18 - immár jogerősen - nyilvántartásba vett párt az NVB által kisorsolt sorrendben követi majd egymást, soronként kilencen-kilencen.

Patyi András közölte azt is, a szavazólap adattartalmát, képét az NVB kedden fogadja el (ez az úgynevezett „imprimálás”).

Az imprimáláshoz kapcsolódik az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP jelölőszervezetnek az NVB hétfői ülésén ismertetett bejelentése, amely szerint visszavonják a korábban benyújtott - a szavazólapon is szereplő - logót, és újat nyújtanak be. A testület az új embléma képét jegyzőkönyvi döntéssel egyhangúlag tudomásul vette.

Az MTI-nek átadott új embléma annyiban tér el a korábbitól, hogy azon az MSZP logója önmagában akkora helyet foglal el, mint a másik négy jelölőszervezeté együtt.

Az NVB közölte azt is, hogy a 13 nemzetiségi lista is jogerőre emelkedett. Ez azt jelenti, hogy valamennyi magyarországi nemzetiségnek lesz szószólója az új Országgyűlésben, ha nemzetiségenként legalább egy választópolgár érvényes szavazatot ad le a listájukra április 6-án.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.