Noha szokták mondani, hogy a legszebb magyar szó az ingyen, ennek fényében azért 500 forint sem tűnhet soknak. Ennyiért akár – alkalomadtán – még egy Loki-meccset is meg lehet nézni.
De mit csináljon a megfizethetetlen hűségét hétről-hétre megmutató szurkoló, ha ennél az összegnél jóval nagyobb árat kell fizetnie a csapat szereplésével?
A hűség, a szenvedély, a kitartás és az összetartás megfizethetetlen. Látjuk, Debrecenben pedig a mennyiség és a minőség éles kontrasztban áll egymással. Megszámlálhatatlan mennyiségű ígéret, némi morális és financiális „jóvátétel”, de a minőség hétről-hétre keserves, már-már lélekromboló. A piros-fehérek háza táján valami nagyon nincs rendben jelenleg. Az örökké kitartó debreceni fanatikusok nélkül pedig mindez valamely lélektelen, elernyedt testre hasonlítana. Újabb meccs, újabb vereség a tarsolyban, a gyepen produkált futball pedig még mindig ugyanaz a híg…szóval értjük. Foghíjas, szervezetlen védelem, kapkodó, hibákkal teletűzdelt támadások, rendre lankadó figyelem, a szurkolók által begyújtott pokoli tüzet pedig ismét felváltotta a hidegzuhany a pályán. És akkor nézzük meg, mind e pocsék teljesítmény mellé milyen „járulékos”, lelátói színvonal társult!
A feledhetetlen vezér, Komáromi Gábor nevét viselő b-közép szektorban két hét munkája után ott hirdeti a vezér arcképe önmaga, Komcsi dicsőségét és örök emlékét, akárcsak a hamarosan történelem és tradíciók paradox módon múló homályába tovatűnő Oláh Gábor utca képe, valamint a fanatizmus megannyi szimbóluma – mindezt a szó legszorosabb értelmében tűzzel felavatva. Hiszen a szurkolói tradíció, a hűség és a szenvedély örök. Erről tanúskodik az a lelkesedés is, amely a másfél évtizede BL-ben szereplő debreceni játékosok újra pályára vonulását övezte, példát mutatva a mai Lokinak küzdeni akarásból, harci szellemből és csapatszellemből.
Még ha a pályán 90 percen át tartó produkció bőven messze is áll a kielégítőtől, a lelátó sohasem csendesülhet el – legyen szó bármekkora és bármilyen ígéretekről. Pedig 500 forint ide vagy oda, a legnagyobb árat akkor is maga a szurkoló fizeti meg. A szurkolók Kispesten pedig példát mutatva összefogásból, megtették azt, ami a futball mindenkori rémálma: „Üres ígéretek, üres lelátó”.
Egy szó mint száz, a cívisvárosi fanatikusok hétről-hétre bizonyítanak – most még a csapat helyett is. Átélve pokoli tüzet, meg az azt kioltó hidegzuhanyt.
Barna Marci
Új hozzászólás