Ki a jó masiniszta?

Máté Csaba  Fotó: DVSC

A Loki mindkét háza táján javában tart már a bajnoki szezon. A kézisek három meccsen vannak túl, és körvonalazódni látszanak az elképzelések, a kitűzött célok fényében - csiszolnivalókkal - a focisták körül azonban egyre több homályos foltra „derül fény” – kiváltképp az új szakvezető gyenge szereplésével.

Ami a kézilabdázó hölgyeket illeti, három bajnoki meccs – két győzelem, egy vereség – után az ötödik helyen tanyáznak a bronzéremért és újabb BL-indulásért csatározó lányok. Határozottan pozitív előjelnek tekinthetjük Kristin Thorleifsdottir berobbanását a csapatba, valamint, hogy mindkét győzelem idegenben született – noha a második meglehetősen sok kapott góllal, az MTK vendégeként. Ezt csupán az árnyékolja be némileg, hogy az újonc és korántsem leírandó Esztergom magabiztosan vitte haza a Hódosból a két pontot, és egyelőre úgy tűnik, megérdemelten előzi meg a hamarosan újfent nagy reményekkel nemzetközi porondokra lépő Vasutast. Apropó, Vasutas. A csapat mestere, a 2025-ben lejáró szerződéssel Szilágyi Zoltán immár országos – ezáltal nemzetközi – megbízatását is teljesíti Golovin Vlagyimir mellett, a női válogatott kispadján, amely a többek között hazai rendezésű Európa-bajnokság fényében meglehetősen komoly koncentráció- és figyelemmegosztást igényel majd a szakvezetőtől, akinek így gyakorlatilag többfrontos álló- és villámháborúk élén kell majd helytállnia – erős vezéregyéniségekkel rendelkező, egyébként reményteli hölgykoszorú élén.

No de mi a helyzet a gyepen robogni próbáló, ám tapasztalt, sokat látott „masiniszta” híján csupán döcögő Lokomotívval? Szrdjan Blagojevics elküldése, és a nagy fővárosi – foci- és szurkolói rivális – Fradiban megbízott szakvezetőként kipróbált Máté Csaba érkezése nagy reményekkel kecsegtetett a folytatást illetően. A remény rabjai lettünk. Mindebből pedig egyelőre egy jóval gyengébb, akkor osztálykülönbséggel szervezetlenebbnek tűnő Békéscsaba legyőzésére futotta. Azóta két fiaskó. Ebből egy Nyíregyházán. Azt hiszem, ezt ragozni sem kell. A gond csupán az, hogy egy erős, magabiztosan előre törve robogó Lokomotívhoz nem csupán masiniszta kell, hanem az ő segítői is. Ezek híján pedig ez a Lokomotív csak egy helyben álló múzeumi darab lesz, amelynek nincsenek sem őrzői, sem tovahaladtató erőt képviselő személyzete. A vasutasok, akik továbbot intenek, jelt adnak, adottak. Már csak egy valamirevaló fűtő hiányzik, aki lapátol ezerrel, hogy égjen a tűz. Mert most csak parázslik valami…leginkább a hangulat.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.