A híres magyar csillagász, Sárneczky Krisztián 2013-ban fedezte fel a 2013 P103 ideiglenes jellel elnevezett aszteroidát, amely a Naprendszer kisbolygóövében található. Az égitest nevét immár valamennyi magyar könnyedén meg fogja jegyezni. Csillagról kapta nevét a „csillag”.
591396 Presser – ezentúl e néven említhetjük a csaknem másfél évtizede felfedezett kisbolygót. Omega, LGT, Képzelt Riport, Padlás, Zorán, Kovács Kati, Komár László – csak néhány a legnagyobbak közül. Korunk alighanem egyik legnagyobb élő legendája, Presser Gábor neve szinte megszámlálhatatlan slágert, táncdalt, musicaldalt fémjelez, no, persze Adamis Annával kiegészülve, ám ezúttal a zeneszerző Presser vált örök ikonná, szó szerint földön és földön túl is. A hírt, miszerint immár az ő nevét viseli az égitest, a Nemzetközi Csillagászati Unió tette közszemlére közleményében, ezt pedig hazánkban elsőként Kiss László csillagász kezdte közösségi oldalán terjeszteni a nagy nyilvánosság előtt. Ezek értelmében pedig, egünkön, mondhatjuk, hogy a szó szoros értelmében, élő csillag ragyog, nevében is megőrizve az utókor számára a szerző felejthetetlen és csodálatos alkotásait.
Legyünk stílszerűek – számunkra, mint az Univerzum apró, szinte észrevehetetlen létezői számára ez annyi mint „Fényév távolság…”. Annál mégis jóval közelebbi, hisz Presser Gábor velünk él, és éljen soká!
Barna Marci
















Új hozzászólás