Választás 2014 – LMP: Megújuló Magyarország

Budapest, 2014. március 11., kedd (MTI) – Az LMP szerint az áprilisi választás a magyar emberek alkotóképességének visszanyeréséről és a korrupt alkuk végéről szól – jelentette ki a párt Megújuló Magyarország című programját bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón Róna Péter. A közgazdász hozzátette, ha ez nem sikerül, akkor az ország úgy leszakad, hogy nem lesz visszaút.

A párt programtanácsának elnöke úgy fogalmazott: honfitársaink túlnyomó többsége tudja, hogy a magyar felzárkózás ügye megint zsákutcába került. Az elmúlt negyed évszázad alatt egy értelmes és tehetséges nemzet polgáraiból Európa melósaivá, cselédjeivé és örömlányaivá váltunk - közölte. Tízezrek alszanak az utcán, százezrek éheznek és milliók süllyednek a reménytelenségbe, miközben a politika fő korifeusai hihetetlen vagyonra tesznek szert - folytatta.

A választók tudják, hogy a kormány hazudik, amikor azt mondja, hogy az ország jobban teljesít, ráadásul ennek a mondatnak hiányzik az a része, hogy kinél, miben vagy mint mikor - mondta. Hangsúlyozta, hogy a korábbi kabinetek is hazudtak, ugyanis az elmúlt negyed évszázadban a magyar gazdaság teljesítménye összesen 21 százalékkal maradt el a világgazdaságétól.

A politika előszeretettel hárítja a felelősséget a külföldre, de igazából a „korrupt, jellemtelen, megbízhatatlan és hazug vezetők” munkája az, ami ide vezetett – szögezte le. „Tudjuk, hogy lopnak, tudjuk, hogy nem mondanak igazat és tudjuk, hogy ők bennünket nem vesznek komolyan” – közölte.  Hozzátette: a választáson eldől, hogy a magyar emberek végre kimondják-e, elegük van ebből, nem akarják azt mérlegelni, melyik a kisebbik rossz.

A sajtótájékoztatón részt vett Meszerics Tamás, LMP EP-listavazetője is, aki azt mondta, tíz fejezetből álló Megújuló Magyarország című programjuk abban különbözik más pártok programjaitól, hogy „nem árul csodagyógyszert” és nem is egy ideológiai dolgozat, amelyikből le lehet vezetni, hogy hogyan kell a világnak kinéznie. Ehelyett a Lehet Más a Politika olyan válaszokat próbál találni a problémákra, amelyeket az ország jórészt saját erejéből is meg tud valósítani.

Az ellenzéki párt szerint ehhez viszont létre kell hozni a politikai akaratot arra, hogy ténylegesen megváltoztassák az országot – jelentette ki. A program felajánlja, hogy hogyan lehetne egy felelősségteljes, megújuló, fenntartható és igazságos Magyarországot létrehozni - mondta.

Az ország függetlenségének egyetlen és kizárólagos útja az erőforrásokkal, köztük a humánerőforrásokkal való okos gazdálkodás - közölte. Magyarország nem energetikai nagyhatalom, de a megújuló energiaforrások segítségével akár egy évtizeden belül képes lehet az energetikai önellátásra - folytatta.

Kérdés, hogy az ország meg tudja-e őrizni a termőföldjeinek saját használatban való művelését – fogalmazott. A földek nagy része még mindig osztatlan tulajdonban van, ami szokatlan az EU-n belül. Az LMP azzal kezdené agrárkoncepcióját, hogy ezeket a birtoktesteket államosítanák, miközben egy jelentős új földosztást is javasolnának – árulta el.

Meg kell tartani azokat a kreatív energiákat, amelyek jelenleg zuhatagszerűen áramlanak ki az országból – szögezte le. Ennek egyetlen útja az oktatáspolitika átalakítása, mert ésszerű, a jövőre koncentráló oktatáspolitika nélkül nem lehet megtartani a tehetségeket. Példaként említette azt az elképzelésüket, hogy hosszú távon, minden tíz emberből négy szerezzen diplomát.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.