Megnyílt a DESZKA Fesztivál

Debrecen, 2014. március 21., péntek (MTI) - Megkezdődött pénteken Debrecenben a kortárs magyar drámáknak szentelt DESZKA Fesztivál, amelyen idén mintegy 30 produkciót láthat a közönség magyarországi és határon túli színházak előadásában. A megnyitón a szervezők a közelmúltban elhunyt, a Csokonai Nemzeti Színház házi szerzőjének tekintett Borbély Szilárd író emlékének ajánlották a találkozót.

A fesztivál megnyitóján Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a kortárs magyar drámák fontosságát hangsúlyozva rámutatott, hogy évente 400 új előadást mutatnak be a magyar színházak, ezek egynegyede, csaknem 100 előadás kortárs magyar dráma.

Halász János szerint az évekkel ezelőtt elindult drámaíró-pályázat is hozzájárult ahhoz, hogy ennyi kortárs dráma születik. Idén is zajlik az író-színház közös pályázat, amelyet 20 millió forinttal támogat a tárca - tette hozzá.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szerint a DESZKA a város kulturális erejét is mutatja. Mint mondta, büszke rá, hogy a Csokonai Színház olyan fesztivált szervezett, amely mára az ország egyik legjelentősebb színházi fesztiváljává vált.

Ráckevei Anna, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy 80 darabból válogatták ki azokat az előadásokat, amelyeket március 21. és 29. között bemutatnak az idei, nyolcadik DESZKA Fesztiválon. Kiemelte, hogy a DESZKA-n nincsenek díjak, a versengés helyett a szakmai otthonosságra helyezték a hangsúlyt.

A programban szereplő darabok háromnegyede ősbemutató, és most először idegen nyelven is elhangzik magyar kortárs dráma a fesztiválon: Háy János Gézagyerek című művét szerb nyelven mutatja be a szerbiai Piroti Nemzeti Színház - tette hozzá.

A DESZKA megnyitójának résztvevői vastapssal köszöntötték Kóti Árpádot, a Csokonai Színház örökös tagját, aki március 15. alkalmából Kossuth-díjat kapott.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.