Meglepődve, ám annál nagyobb örömmel konstatáltam a minap, hogy február közepe ellenére még a késő esti órákban is stabilan 8 fokot mutat a hőmérő. Ráadásul nem is a belvárosban, még csak nem is Debrecenben. Úgy tűnik, a félév kezdetével ébred a természet.
Élet és halál szétválaszthatatlan egység, ám az ember mintegy önvédelmező mechanizmusként hajlamos a halál gondolatát tudatalattijába száműzni egészen addig, amíg az onnan erőszakkal a felszínre nem tör. Borbély Szilárd életművének fontos alappillére a halál gondolati kivetülése az életre.
A Debreceni Egyetem hosszú esztendők óta jeleskedik hazánk sportvilágában, illetve a nemzetközi porondon is rendre az élvonalban végeznek a cívisváros felsőoktatási intézményének kötelékében menetelő sportolók. Mind gyakorlatban, mind pedig elméletben olyan nívós képzést ad a DE, amely nemzetközileg is egyedülálló.
A trap műfaja korántsem újkeletű, és természetesen hazánk könnyűzenei életét is meghódította. Néhány esztendeje azonban az Amerikából indult zenei stílusirány új kereteket kezdett magára ölteni, és egészen hirtelen robbant be a köztudatba a trap új hulláma, amelyért a fővárosban és a vidék nagyvárosaiban is tíz-százezrek rajonganak. Debrecenben sincs ez másképp, ráadásul bizton állíthatjuk, a helyi feltörekvő formációk – így a BASE – is hatalmas reményekkel pályáznak a trap-hírnévre.
Gulyás Pál, a debreceni költőzseni számos műve ismert az irodalomkedvelő (és cívis) nagyközönség előtt. Egy verse azonban egészen biztosan nem kerül bele a gyűjteményekbe, tankönyvekbe. Ez a költeménye, a Fekete gályák ráadásul nem csupán az irodalomtörténet számára egyedi alkotás, hiszen a vershez való személyes kötődésemről is írok e jegyzetben.
Ha elmúlik karácsony című riportomra olyan aktív, segíteni vágyó reakciókat kaptam, ami számomra egyszerre volt meglepő és megható. Mert valljuk be, mi magunk is sokszor mondjuk sokfelé, hogy ,,szólj, ha bármiben tudok, segítek”. Aztán a szavak elszállnak, megnyugtat bennünket a felajánlás adta nagylelkűségünk és rohanunk tovább a hétköznapokba.
Már-már kezdünk hozzászokni, hogy a telek egyre sárosabbak, helyenként kevés hóval. Az idei tél pedig valóságos szeszélyes csapásként érte a térséget - habár vannak, akik számára pozitív csalódást is tartogat az esztendő eleje.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.