Gyémántdiplomát édesapámnak…már csak én adhatok. Annyi elnémított év után, hasonló kusza utakat bejárva. A Fiú vagyok, a sok közül egy, ki most szólal meg, e rendszerváltás utáni háborítatlan háborús légkörben, egyedül maradva, Apjáért, akit elárultak, aki semmiért félt egész életében, aki névtelen volt szeretteiért, aki nekik szolgált az alázkodó csendben is. Ideje visszaadni a tartozást Neked Édesapám, sorsod igaz krónikájával. Ez az én gyémánt diplomám Neked. Isten nyugosztaljon mindörökké….
Szűk Balázs (1932, Sajóvámos-1998, Eger) munkakönyvi adatai szerint első munkahelye Szalonna-Perkupa mészkőbánya volt 1957-58 között. 1958 őszén üzemmérnökként helyezkedett el a Szilvásváradi Mészműnél. Itt az állás lakással együtt járt, de mégis egy szoba-konyhás albérletben kellett laknia, annak ellenére, hogy az azonnali beköltözést Ő. F. igazgató, aki édesapámék református esküvőjén (1959. július 25.) tanú volt, határozottan megígérte. Közben ugyanis igazgatóváltás volt: Indig Imre műszaki végzettség nélküli, hírhedt ÁVO-s majd spicli munkásőr-szakmunkás a felügyeleti szerv, a Megyei Tanács Ipari Osztálya (M. S.) elvtársi segítségével nemcsak hogy hozzáértés nélkül bitorolt egy pozíciót, hanem édesapámnak „munkaviszonya megszűnt” indoklással felmondott, mialatt édesanyám (1933. 05. 31. - László Margit, közgazdász, könyvelő, főkönyvelő, belső ellenőr, miniszteri kitűntetett, nyugdíjas) 1960. május 13-án nekünk ikreknek (Balázs, Judit) adott életet az egri kórházban. Indig Imre, az egri főutcán (Dobó gimnázium sarka) 1956. december 12-én, testvérével, 6 fős bandában (4 leitatott karhatalmistával), a laktanyából, teljes menetfelszerelésben elinduló, 9 békésen beszélgető ártatlan járókelőt (Bóta Antal, Bóta István, Dezsán József, dr. Nagy József, Radó Gábor, Rezső József, Tóth József, Tóth Sándor, Uza Sámuel) figyelmeztető lövés nélküli sortűzzel lelövő gyilkos csak azért döntött így, mert egy másik egri munkásőr, szakképesítés nélküli elvtársat akart üzemmérnökké tenni, neki ígérve Szűk Balázs lakását is. I. I. fegyelmi határozatot is kreált, sőt fel is jelentette édesapámat a megyei bíróságon „izgatás-lázítás” vádjával, palástolva ezzel a drótkötélpálya biztonságát veszélyeztető, rossz műszaki rendelkezését, melyet Sz. B. nem engedett végrehajtani. Mire a kórházból szívgyengeséggel hazaértünk, édesapámnak nem volt állása, sem lakása; anyai nagyapámék (László Lajos, Varró Piroska) fogadtak be. Mivel édesapámat munkahelyéről lázítás miatt távolították el, azért, hogy legyen nyomatéka a fegyelmi határozatnak, egy fekete autóval kijött két belügyes, és házkutatást tartott a hátsó szobában, ahol laktunk. Fiókokat húztak ki, s hosszasan a könyvek és a jegyzetek között kompromittáló iratokat kerestek. Édesanyám késő délután éppen fürösztéshez készített bennünket. A bíróság első fokon (Juhász Pál), műszaki szakértő bevonása nélkül, az államra veszélyes „izgatás-lázítás” miatt 2 és fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és állásának fegyelmivel való megszűntetését jóváhagyta. Sz. B. fellebbezett a megyei bíróságra, amely megerősítette az elsőfokú bíróság döntését, lezárva azzal, hogy már az egyetem személyzeti osztályának jellemzésében említtetik ellenforradalmi tevékenysége; nem is lehetett volna üzemvezető mérnök. Fellebbezésnek helye nincs!
Sz. B. keresetet nyújtott be a legfelsőbb bíróságra; mindent maga végzett, ügyvéd nélkül. Isten és mi voltunk mellette. A legfelsőbb bíróság viszonylag gyorsan döntött: visszaadta az ügyet első fokra, mindkét bíróság határozatát teljesen érvénytelennek minősítve, miszerint az „izgatás-lázítás” egyáltalán nem valósult meg, sőt Sz. B. dicséretet érdemel, mert egy rossz műszaki intézkedést helyesbített; elrendelte tehát azonnali elhelyezését. Erre azért volt szükség, mert a megyei pártbizottság nem engedte Heves megyében történő elhelyezését, s ezért édesapám 1960 májusától 1961 májusáig munka nélkül volt. Rádiókat javított, erdőmérnök barátja (L. J.) adott néha a fűrészüzemben alkalmi munkát, a körzeti orvos (V. Gy.) ameddig tudta, kiírta táppénzre, hasonlóan édesanyámat is egy évre az ikrekkel, a földjüktől megfosztott nagyszülők hangtalanul is segítettek. Életünk fölött ott bábáskodott a gond és félelem.
A legfelsőbb bíróság határozata után a megyei szakszervezet idősebb, jóindulatú vezetője, Mudriczki János, 1960 novemberében felkereste édesapámat Szilvásváradon elhelyezkedése ügyében, s a megbeszélés értelmében elhelyezte az egri Finomszerelvénygyár (Berva völgy) műszaki osztályára, gyártástechnológusként, 1961 májusától. Időközben megjelent a 155/1961-es rendelet, amely feloldotta az ’56-osokra vonatkozó tiltásokat, így édesapám hozzákezdhetett a diplomavédéshez szükséges vizsgák letételéhez. Igen nehéz körülmények között járt be dolgozni; mindig a vonaton tanult. Ekkor még Szilvásváradon laktunk nagyszüleimnél, 40 kilométerre Egertől. Reggel 4-kor kelt, másfél óráig tartott a vonatút. Felnémet közelében, Almárnál szállt le, s onnan gyalogolt át a dombokon, földeken többedmagával a Berváig. Héttől három óráig tartott a munkaideje, tehát mindig egy órával később ment el, mint az egriek vagy a környékbeliek; így becsülték a fiatal szakembereket.
A falu vége a házunktól két lakás után következett, ott vártuk édesapámat nyár lévén minden nap. Testvéremmel akkor már tipegtünk, s igen örültünk, amikor az utca végén megjelent édesapám. Mindig hozott valamit: egy kavicsot, amire rárajzolt egy vonatkereket, vagy egy pici pauszpapírt, amin rajz volt, betű, virág, levél, katicabogár. Egyszer hiába vártuk, nem jött.
Édesanyám kiment az utolsó vonathoz is, akkor sem jött. Más jármű és telefon nem volt. Másnap édesanyám elment a postára, hogy telefonáljon a gyárba. Munkatársai nem tudtak semmit, mert ők 2 órakor már hazamentek; édesapám zárta egy óra múlva az ajtót. Rendes ember volt a személyzetis (K. M.) és édesapám osztályvezetője (M. T.), megígérték: kiderítik, mi történt vele, csak maradjon a telefonnál. Ők behívatták az előző nap délután szolgálatot teljesítő rendészt, aki elmondta, hogy egy rendőrségi autóval két rendőr és egy megyei pártbizottsági ember kereste Szűk mérnököt, felmentek a technológiára fél három körül, és megbilincselve lehozták édesapámat, akit nem engedtek kiszállni az autóból, csak kiadta a rendésznek a kulcsot, és elhajtottak vele. Később világossá vált, hogy ez az összehangolt akció tulajdonképpen emberrablás volt egy nagypofájú „jogállamban”, hiszen a párt-rendőrség trojkája pontosan tudta, hogy édesapámat egyedül találja, mert a munkahelyről a hat órakor kezdők kettőkor eltávoztak, s ebben az elsődlegesen hadiüzemben (Koreának gyártottak ágyúlövedéket), ha a dualista hatalom küldöttei megjelentek, még az Isten is haptákban állt. Ekkor édesanyám telefonon hívta a járási és megyei rendőrséget; természetesen ők letagadták, hogy Szűk mérnök ott lenne bármelyik helyen is. Másnap bement Egerbe a legfelsőbb bíróság végzésével az elsőfokú bíróságra: ők derítették ki, hogy a megyei rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, mert Sz. B. ’56-os ellenforradalmár volt, s egy másik ’56-os vádlott ügye miatt bent kellett tartani a volt ÁVO épületében.
Ez idő alatt nem engedtek be hozzá senkit, csak némi házi kosztot, tiszta fehérneműt vihetett be édesanyám húga (László Piroska), amikor az egri kollégiumba utazott hétfőnként. (Édesapámnak erről az egy hónapról egész életében hallgatnia kellett, pedig napokkal később is látszódtak hátán és vese tájékán a mély zúzódások, ahogy édesanyám mosdatta. Aláírattak vele egy papírt, hogy „soha, sehol, senkinek” nem szól a történtekről, még feleségének sem, ugyanúgy, mint a kulák bérencnek nevezett anyai nagyapám, akit azért vittek el egy napra raportra, hogy „beléptessék” az állami gazdaságba. Ő is hallgatott félve magától, most már Istent a porban keresve, a szégyenben egészen a sírig. )
Mind e szálak mozgatója I. I. volt, aki ekkor már ismét a rendőrségen dolgozott, mivel a szilvásváradi mészüzem miatta tönkrement, be kellett zárni, 80 ember vált munkanélkülivé.
E politikai bűntényre azért volt szükség, hogy megfélemlítéssel, veréssel édesapámat a perújrafelvétel visszavonására kényszerítsék. Az akkori rendelkezések értelmében a rendőrség minden indok nélkül bárkit letartóztathatott, és egy hónapig előzetes „megfigyelésben” tarthatott. Az elsőfokú bíróság (J. P.) most már nem várt: kitűzte a tárgyalás időpontját, akaratlanul is kimondva ezzel, hogy akkor ki kell, hogy engedjék Szűk mérnököt, a munkahely is feszegette a dolgot. I. I-t azonnal elbocsátották a rendőrség kötelékéből, édesapámat kiengedték, a kieső egy hónapi bért a rendőrségnek kellett megtérítenie. Közben a másodfokú bíróság (Medgyessy Iván) meghozta ítéletét: édesapámat visszahelyezte állásába, a fegyelmi határozatot törölte, a kieső egy év munkabérét, költségeit és az erkölcsi elégtétel pénzbeli kárpótlását a Szilvásváradi Mészműnek kellett volna megtérítenie (100000 Ft). Végül csak a vizsgálati fogságban töltött egy hónap bérét fizette ki a Finomszerelvénygyár.
A mészüzem azonban időközben megszűnt, s jogutód nem lévén, a munkakönyvet is a bíróság javította ki, de kártérítést soha nem kapott. A Finomszerelvénygyár szakmai vezetése kiállt Szűk mérnök mellett: 3 szobás összkomfortos lakást adott családjának a gyártól 1 kilométerre fekvő modern lakótelepen; édesanyám is itt helyezkedhetett el könyvelőként, testvéremmel itt jártunk bölcsödébe és óvodába. A pártvezetés azonban résen volt: a gyanú légköre vette ezután körül, bármit is tett. Mit sem számított a szakmai elismertség, az újítások sokasága, hogy 1964-67 között önvédelmi reflexből elvégezte az egri Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem 3 éves tagozatát, aztán a szakosítót is, majd 1966-ban megkezdte tanulmányait a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem szerszámgépek automatizálása szakán, s így 1968 novemberére megszerezte második diplomáját, 1972-re pedig a harmadikat, a közgazdasági szakmérnöki oklevelet.
Nem lehet háborús zónából sérülés nélkül megtérni, a sebeket az utódok és az unokák is hordozni fogják. Még talán 50 év, felszabadul s visszatalál önmagához a magyar nép.
Szűk Balázs
(Részlet a szerző ’56:10:23 c. 2006-ban megjelent verseskötetéből)
Új hozzászólás