Nem lehet népszavazás az atomerőmű bővítéséről

Budapest, 2014. május 7., szerda (MTI) - Nem lehet népszavazást tartani a paksi atomerőmű bővítéséről - döntött a Kúria, miután helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát.

A Kúria honlapján olvasható közlemény szerint a testület azért utasította el a kérelmet, mert - egyetértve az NVB-vel - úgy találta, hogy az alaptörvény értelmében nem lehet országos népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről.

A Szigetvári Viktor, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnöke és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért Párt társelnöke által benyújtott kérdés úgy hangzott: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az államadósságot növelő hitelből ne épüljenek új atomerőművi blokkok Magyarországon?”

A NVB február közepén hozta meg döntését arról, hogy elutasítja a két politikus közös, az atomerőművi blokkok építése ügyében tett népszavazási kérdésének hitelesítését. A kérelmezők ezután a Kúriánál felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a bizottsági döntés ellen, ám a Kúria hétfőn meghozott határozatában a Nemzeti Választási Bizottság határozatát hagyta helyben.

A közlemény szerint a Kúria rögzítette, hogy az alaptörvény alapján nem bocsátható népszavazásra olyan kérdés, amely hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségre, illetve az e kötelezettséget is tartalmazó törvények tartalmára vonatkozik.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.