Orosz légiósokkal indul Debrecen hokicsapata

Debrecen, 2014. július 24., csütörtök (MTI) - Orosz vezetőedzővel, orosz légiósokkal és a magyar hoki egyik emblematikus alakjával, a 227-szeres válogatott Ladányi Balázzsal vág neki a Mol Ligának a Debrecen.

Amint a hajdúsági csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján Kósa Lajos polgármester kiemelte: a város támogatja a hokit, és mostanra értek meg a feltételei az élvonalbeli indulásnak. Hangsúlyozta azt is, hogy nem szeretnének „pofozógép” lenni, fokozatosan építkeznek, és ha sikeres lesz a csapat fogadtatása, akkor középtávon egy új csarnokot húznak fel a meglévő, nagyerdei nyitott pálya helyén. A mérkőzéseiket most egy 800 férőhelyes fedett csarnokban játsszák.

Az új tréner, a 46 esztendős Jevgenyij Muhin korábban a világ második legerősebb bajnokságában, az orosz profiligában (KHL) is dolgozott. Vele jött egy kapus, Oleg Djatlov, három védő - a KHL-t is megjárt, rutinos Alekszej Voronov, valamint Andrej Jemeljanov és Valerij Szadikov - plusz két csatár, Danyil Kaszkov és Vitalij Szicsov. Mellettük Artur Koriljuk maradt, így összesen hét légiós van a keretben.

Ladányi mellett - többek között - a 165-szörös válogatott Tőkési Lajos, Vaszjunyin Artyom és Berta Ákos is a gárdát erősíti a jövőben.

A debreceniek az 1992/93-as és az 1993/94-es idényben már játszottak az élvonalban. Az előző szezonban nem indítottak felnőtt csapatot egyetlen bajnokságban sem, a juniorok a szlovák pontvadászatban szerepeltek.

A MOL Liga 2014/2015-ös szezonja szeptember 19-én rajtol, s a debreceniek az Újpesttel csapnak össze első mérkőzésükön.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.