Selmecbánya Közép-Szlovákia települése. Aranyos város. Történelme összeforr a nemesfém bányászatával. Északi szomszédunkat bemutató útikönyvek mindegyike javasolja a város felkeresését.
Ajánlják az Ó- és Újvár, a Bányászati Múzeum, a botanikus kert és még sok minden más megtekintését. Selmecbányán jártak beszámolóinak se szeri, se száma, ezért úgy döntöttem, e tárgyban inkább impressziómat írom meg.
A városról azt tartják, ha a pokolban az ördögöknek az az ötletük támadna, hogy várost építsenek, az bizonyosan olyan lenne, mint Selmecbánya. Ott jártamkor nem is láttam egyetlen elhízott helybélit sem. Az utcák emelkednek, lejtenek, a vízszint hiánycikk arrafelé, úgyhogy trappolás közben ég a zsír.
A legenda szerint egy Sebenitz nevű pásztor az Óhegy sziklái alatt legeltette nyáját, amikor is két gyíkra lett figyelmes. Az egyik hátán ezüst-, a másikén aranypor csillogott. Ezek a gyíkok vezették rá a pásztort a vidék arany- és ezüstlelőhelyeire. A séták során a gyíkok több helyről visszaköszönnek, sőt a város címerében is szerepelnek.
Sajnos aranyat csak a gyíkokon láthattam. Valami furcsa szlovák szokás miatt a múzeumok hétvégén zárva tartanak. Reméltem, az Ércbányászatiban, a tárló biztosított védelmében legalább egy aranyrögben gyönyörködhetek. A zárás miatt ez a tervem kútba esett.
Gondoltam, egy bányában több szerencsém lesz. A városban anno a főút mellett is nyitottak tárnákat. Az egyik egy étterem alatt kezdődik, a Kerubin bánya felé iskola épült, de az információs központot és kiállítást is bányabejárat elé telepítették. Nos, a vágatban volt minden: támfal, csille, olajmécses, denevér már csak papírból, de arany nem.
A helyiek állítják, számtalan vágat egyenesen a lakásból indult. A fáma szerint egy selmeci zsidó fotós háza kamrájából lépett a bányába, ahol aztán egy-két órát csákányozott, összegyűjtött némi aranyat, s vitte pénzre váltani.
A főutcán minden második helyiség kocsma, kávézó vagy étterem. A város már csak az idegenforgalomból él, az utolsó működő tárnát 1993-ban zárták be. Sztrapacska (nekik brynza haluska, 5 euro), borovicska, Gemer, Saris, Pivovar sörök mindenütt kaphatók. Én Tátra teát kerestem, kaptam, a torkomat szőrtelenítette. Tátrában szedett negyven gyógyfűből párolt gyomorkeserű. Ötvenkét fokosat gurítottam le, de kínálnak nyolcvanketteset is.
A vendéglátásba két negatívum csúszott be. A forralt bort valami ihatatlanul savanyú környékbeli vinkóból készíthették, amit csak egy zsák cukor belezúdításával lehetett fogyaszthatóra javítani. Ez még megbocsátható, ám egy-két vendéglátó helyen szabályosan kinézték a magyarokat, az már nem. Rá kellene jönniük, hogy bármelyik náció keresi fel Szlovákiát, költ, fogyaszt, az az ország GDP-jét növeli.
Lencsevégre kaptam egy kommunista veteránt. Valamilyen harci gúnyában díszelgett, fején vöröscsillagos usánka. Nem először üldögélhetett a templom tövében, mégsem bántotta senki, pedig – hazai terminilógiát használva – tiltott önkényuralmi jelképet viselt.
Szállásunk hegylábhoz épült. Vasárnapi reggelink kontinentális. Juhtúrós körözöttel degeszre tömtem magam. Ablakkal szemben ültem, így táplálkozás közben ki-kipislantottam a hegyoldalra. A mínusz nyolc fokos hideg zúzmaráját és az éjszaka esett kevés hó leplének látványába három őz gyalogolt bele. Békésen kaparásztak, legeltek, kérődztek, pedig légvonalban talán nyolcvan méterre eszegettek.
Megmásztuk a város felé emelt Kálváriát is. A tüdőköptető kaptató leküzdése jutalma a gyönyörű panoráma lett. Délnyugaton magaslott a környék legmagasabb csúcsa, a Szitnya (1009 m, különben össze sem lehet téveszteni, mert adótorony uralja a magaslatot), távolban pedig tisztán kivehetők voltak a Börzsöny vonulatai.
Az élmények hosszasan sorolhatók lennének. Nem teszem. Kerekedjenek fel, keressék fel a várost! Autóval négy-öt óra. Egy nap alatt bőven megjárható.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás