Szerencsés nemzet a magyar, hiszen a Kárpátok ölelésében, a mai Magyarország határain innen és túl megannyi népcsoport él együtt, gazdag népi kultúrával. Az Aldöldön kunok, jászok, a Felföld és a Mátra vidékén palócok, matyók és barkók. A Dunántúlon az őrségi, göcseji csoportok, a Rábaköz és Sárköz népe. Határainkon túl, Erdélyben székely, bukovinai, csángó magyarok és a kalotaszegiek.
A felsorolás a teljesség igényét nélkülözi, láthatjuk hát, milyen sokan is vagyunk. Az egyes közösségek aktivitásától függően adottak a lehetőségek megismerni a szokásokat, hagyományokat, dalokat, táncokat, kézműves alkotásokat. A falusi turizmus programok sokaságát kínálja azok számára, akik az egzotikus nyaralások helyett gyökereik megismerésével töltenék szabadidejüket. A fesztiválok és skanzenek remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy bemutatkozzanak a kézművesek. Bármennyire érdekesek, izgalmasak is az események, ezek inkább kalandos kedvcsinálók, amelyeknek remélhetőleg sikerül felkelteni a látogatók érdeklődését.
Mindnyájan biztosak lehetünk abban, hogy felelőtlenség azt gondolni az elődeink által ránk hagyott kulturális örökségről, hogy az valóban ÖRÖK, amíg világ a világ. Egyetlen népdal, tánc, szokás, vagy mesterség sem maradhat fenn, ha nincs, aki gondozza, életben tartsa azt.
Néhány generációval korábban természetes volt, hogy a nagyszülők köré gyűltek az unokák, utcabeli gyerekek, hogy meséiket, történeteiket hallgassák. A kukoricafosztás, tengerihántás alkalmával gyorsabban haladt a munka, ha közben népdalokkal múlatták az időt. Vízkereszttől karácsonyig nagyon sok alkalom adódott a tradíciók szerinti ünneplésre. A múlt század elején még a mindennapi élet szerves része volt, mára a legtöbb helyen már hagyományőrzésnek hívjuk.
A 21. századi globalizációs törekvések megállíthatatlanul terjednek. E nézet vallóinak is lehet igazsága, olykor mégis kibékíthetetlen ellentétnek tűnik e kettő: a színes népi kultúránk és a nyugati civilizáció által erőltetett egységesség. Ijesztő arra gondolnunk, hogy csak múzeumokban, levéltárakban, színházakban, könyvtárakban találhatunk rá a régi korok szokásaira. Kultúránk történelemórai tananyaggá válhat, ha nem tartjuk életben konok elhivatottsággal.
Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor arról sem, hogy 2023-at írunk, és a hagyományőrzés nem az idő kerekét szándékozik visszafordítani. Az emberi természet sajátja a kíváncsiság, az újdonságok folyamatos kutatása, felfedezése. Az újabb nemzedékek már más szokások szerint élik életüket. A modern technológia vívmányai nélkül a legegyszerűbb feladataikat sem lehetséges megfelelően elvégezniük. Mégis. Fel kell idéznünk Babits Mihály szavait.
„Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.” ( Babits Mihály)
Be kell látnunk, a szokások továbbadására már nincs lehetőség a régiek szerint. Nem ülünk össze ráérősen kukoricát fosztani, fonni, hímezni. A gyerekek ritkán folytatják a szülők, nagyszülők mesterségét. Egyelőre nem remélhetjük, hogy a mai elvárások szerint jövedelmező szakmák várják a fiatal pályakezdőt a népművészet világában.
Ki adja át a tudást? Kinek adja át a tudást? Egyre sürgetőbb választ találni a kérdésekre. Néhány művészeti ágban viszonylag könnyen megoldható. A népdalok, néptáncok tanítása jól beilleszkedett a közoktatás rendszerébe. Szerényebb költségvetéssel is megoldható a szakkörök működtetése.
A ritka mesterségeket gyakorló kézművesek már nincsenek ilyen szerencsés helyzetben. Alapvető problémának számít, hogy az átlag életkoruk évről évre magasabb. A szakmák nem a modern technológiákat alkalmazzák, így a műhelyek, gépek, szerszámok jelentős anyagi forrást igényelnek. A hazai oktatási rendszer még nem készült fel a nehéz feladatra, pedig elengedhetetlen a szerepvállalásuk.
Az elmúlt években jó gyakorlat alakult ki a sportélet előmozdítására. A gazdasági társaságoknak lehetősége van adója terhére támogatást nyújtani sportegyesületek részére. Ideje hallatni hangját a hagyományőrzők népes csapatának, és részt kell követelni a juttatásokból. A kézműves szakmákat nem elegendő pusztán megmutatni. Meg kell tanítani a következő nemzedéknek, élő mesterségekre van szükség. Alkotókra és alkotásokra.
A társadalmi szervezetekkel egyre több helyen találkozhatunk. Ezek a közösségek önkéntes alapon tevékenykednek, nem céljuk a profitszerzés. Célkitűzéseik megvalósításához többnyire támogatókat toboroznak.
A kézművesek is gyakran csatlakoznak egy-egy ilyen szervezethez. Lehetőségük nyílik tapasztalatcserére, szakmai fejlődésre. Az alkotó munkán túl ritkán marad idejük és energiájuk a vállalkozásuk megfelelő menedzselésére, ebben is segítséget remélhetnek.
A hagyományőrzés területén tevékenykedik a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) is.
A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) több évtizede dolgozik a hagyományos magyar népi kézművesség értékeinek megmentésén. Rendezvények, kiállítások, vásárok, szakmai továbbképzések, táborok szervezése és pályázatok kiírása tartozik legfontosabb tevékenységeik közé. A civil szervezet 1987 óta minden évben megrendezi a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban, amely a Kárpát-medence legnagyobb rendezvényeként látott vendégül 800 mestert a 2022. évi találkozón. Legutóbb Dél-Korea volt a díszvendégük. Az ázsiai ország számára szintén nagyon fontos a hagyományok megőrzése. Száz nemzeti kincset tartanak számon. A távolkeleti ország jó példával járhat előttünk, hiszen a nemzeti értékeiket nem csupán határaikon belül őrzik. Világszerte nagy népszerűségnek örvendenek történelmi témájú doramáik, amelyek betekintést engednek hagyományaikba, kultúrájukba.
A NESZ szervezetén belül 18 szakmai bizottság működik. (bőrműves, csipkekészítő, faműves, fazekas, fémműves, hímző, mézeskalács, nemezkészítő, népi- és kézműves
játékkészítő, népi ékszerkészítő, régi, ritka mesterségek, szálas anyag, szövő, tojásdíszítő, viseletkészítő, ifjúsági, képzés-oktatás, marketing és értékesítési)
Az utánpótlás-nevelés kardinális kérdését több oldalról próbálják megközelíteni. A fiatalok szakmai képzése, táborok, rendezvények szervezése, segítségnyújtás pályázatíráshoz - csak néhány azok közül a tevékenységek közül, amelyekkel segítik a következő generáció fejlődését.
A régi, ritka mesterségek bizottság egyik alapítója, Ament Éva értekezésében kifejti, hogy a kézművesek mintegy 40 százaléka végzi vállalkozásban tevékenységét. Az alkotó munka sokszor nem ad megfelelő megélhetést egy család számára, ezért gyakori megoldásként jól eladható termékeket is kell készíteniük, ezek azonban már nem az igazi művészi folyamat eredményei.
Magunk is találkozhatunk a kézművesek helyzetét tovább nehezítő, sorozatgyártásban készült, silány divattermékekkel, amelyek külföldről árasztják el a vásárokat. Ezekkel a portékákkal művészeink nem vehetik fel a versenyt, ha nem kapnak megfelelő segítséget az értékesítési területen. A szervezetet marketing és értékesítési szakmai bizottsága ebben igyekszik pártfogolni az alkotókat.
A probléma összetett. Találkoznia kell múltnak és jövőnek. A kézműveseknek új oldalukról kell megmutatniuk magukat, megismertetni tevékenységüket a diákokkal. Az Educatio kiállításhoz hasonlóan pályaválasztási lehetőségekkel bővítve. A piackutatás modern eszközeinek segítségével a kézműves termékeknek, alkotásoknak is megtalálhatjuk a helyét modern világunkban. Ez nem azt jelenti, hogy a régi motívumokat, dallamokat, ízeket új köntösbe kellene bújtatni. A hagyományokhoz hűen alkalmazhatjuk őket napjainkban is, hiszen a fiatalok kreativitása nem ismer határokat. Szakmai pályázatok útján építészmérnökök, divattervezők, grafikusok, szakácsok, cukrászok ötletei mozdíthatják elő az értékmentő missziót, ötvözve régit és újat.
Régen a kisgyerekek beleszülettek abba a világába, ahol a keresztény, hagyománytisztelő neveltetés természetes volt. Észrevétlenül sajátították el a népművészet, kézművesség minden apró fortélyát. Ma sem lehetetlen a tudást megszerezni, de jó szolgálatot tehetnek utunk során Kodály Zoltán szavai.
„Népet csak egészében lehet megismerni. A nép dalát is csak az érti igazán, aki ismeri szokásait, ruházatát, életét, építkezését, egész életét. És viszont. Akármilyen alapos részlettanulmány csonka marad, ha nem terjed ki figyelme a nép életének minden jelenségére.”
Szerencsés nemzet a magyar. Nagy gazdagság birtokában van. Nem pénz az a kincs és nem is arany. Dalok, táncok, viseletek, mesterségek. Ha jól sáfárkodunk örökségünkkel, akkor megismerjük, megtanuljuk, továbbadjuk, életben tartjuk hagyományainkat.
Végi Anikó
Új hozzászólás