Az őszi óraátállítási időszakot követően kolléganőimmel azon törtük a fejünket, hogy milyen jó lenne újat tanulni, valami olyat, amit utána kamatoztatni is tudunk a mindennapokban. Így jutottuk el Ajkán egy varrókörbe, ahol tizenhat éves kortól nyolcvanhatig mindenféle korosztály megtalálható volt.
A női közösség ereje mellett hatalmas öröm számomra, hogy már el tudok indítani egy varrógépet, sőt azóta már kicseréltem a gumit egy nadrágomban. Ezt a tudást Dománé Egervári Brigittának köszönhetem, aki idejét és energiáját nem sajnálva, hatalmas türelemmel tanított bennünket.
Brigit megismerve elkezdett motoszkálni a fejemben az a gondolat, hogy ha ennyire kreatív emberek vannak a világban, akkor miért van az, hogy egyre nehezebb jó varrónőt találni? Mi lehet annak az oka, hogy nagymamáinknak még volt olyan órája az iskolában, ahol kézi varrásokat tanultak? Arról nem is beszélve, hogy milyen keveset tudunk egy varrónő munkájáról. Ennek apropóján hívtam meg egy teára Brigit, hogy avasson be egy kicsit a szakmája rejtelmeibe.
- Brigi, mondanál magadról pár szót?
- Ajkán élek a családommal, két kisfiam van, az idősebb tíz, a kicsi négyéves. Annak örülök, hogy mivel ők már nagyobbak, így kiemeltebb hangsúlyt tudok fektetni a szakmára. Huszonnégy éves voltam, amikor az első fiam világra jött. Februárban leállamvizsgáztam, és következő év áprilisában már meg is született, úgyhogy túl sokat nem tudtam magával a szakmával foglalkozni, így a karrier építése tolódott.
- Mikor döntötted el, hogy varrással szeretnél foglalkozni?
- A szüleimnek könnyű dolguk volt, mert már ötödik osztályos koromban mondtam, hogy én varrónő szeretnék lenni. Illetve gyöngyfűző volt az álom pályám, de ilyen szakma sajnos nincsen. Anyukám próbált volna az egészségügy, közgazdaságtan stb. felé terelni és letéríteni az útról, viszont én kitartottam amellett, hogy ezt szeretném csinálni. Sok kézimunkát, kézműves dolgot megtanultam az évek során: hímzés, csipkeverés, horgolás, varrott csipke készítés. Aprólékos munkák ezek, úgyhogy a gyerekek mellett jelenleg nincs rá időm, de az alapok megvannak, így bármikor elő tudom venni és folytatni. A varrónő az a szakma, ahol ezeket bele tudom építeni a munkadarabokba, viseletekbe. Mindegyiket nagyon szeretem, nagyon ki tud kapcsolni. A kreativitás szárnyalhat, ezt szeretem benne a legjobban. Az anyagokat, technikákat variálom egymással, szabásvonalakkal játszom, és közben egy csoda születik a kezeim között.
Rendelések esetében a rövid határidők miatt nem minden esetben tudom saját magam elkészíteni a különböző technikákat, egyedi díszítéseket, de kapcsolataim révén vannak segítőim. Mindig van kihez fordulni.
- Hol tanultál?
- Pápán tanultam az Acsády Ignác Szakképző Iskolában, ruhaipari technikusként. Ötödéven ott maradtam, elvégeztem a technikusi képzést is. Utána mentem tovább Budapestre, a műszaki főiskolára divattermék technológusnak. Ez egy 3,5 éves képzés volt. Szinte vért izzadtam a diplomáért, úgyhogy még egyszer nem biztos, hogy belekezdenék felsőfokú képzésbe. A gyakorlati részt szerettem volna jobban tanulni, de sajnos nem arra fektették a hangsúlyt, hanem az elméletre. Olyan tananyag volt ez, amit persze egy ruhagyárban lehet használni, de a méretes szabóságban nem igazán. Magával a diplomával nem is tudtam elhelyezkedni a környéken, sok esetben túlképzettnek nyilvánítottak.
- Mit tartasz a pályád legfontosabb állomásainak?
- Szakmai gyakorlatomat a Styl Ruhagyárban végeztem Szombathelyen. Oda hívtak vissza a diploma megszerzése után is. Téli kabátokat, kosztümöket, férfiöltönyöket, szoknyákat készítettünk. Nagyon széles volt a gyártási kör. Főként Németországba történt a gyártás. Minden terméknek volt egy külön munkacsoportja. A szabásminta-készítő részlegen kezdtem. A mintákat számítógépen kellett elkészíteni. Volt olyan munkadarab, amelynek Németországból küldték a szabásmintáját, és ellenőrizni kellett, hogy abból az adott anyagból meg tudjuk-e valósítani. Ha probléma volt, javítani, módosítani kellett a mintákon. A munkánkat Németországból érkező technológusok felügyelték, a változtatásokat, javításokat minden esetben velük kellett egyeztetnünk. Lehetőségem lett volna Szombathelyen maradni, de elég magasak voltak az albérletárak, a fizetések pedig nagyon alacsonyak, így nem tudtam volna félretenni. Eldöntöttem, hogy itthon elindítom a saját vállalkozásomat. Viszonylag rövid ideig tudtam ezt csinálni, mert megszületett az első gyerkőc.
A GYES után elkalandoztam a szakmától. Sajnos ebben az időszakban az anyagok minőségében nagyfokú romlás állt be itt Magyarországon. Előfordult, hogy megvarrtam a ruhákat, igényesen kidolgoztam, aztán egy mosás után kibolyhosodottak, megnyúltak. Akkor úgy döntöttem, hogy ezt hosszú távon nem szeretném csinálni. Kitanultam a kozmetikusi szakmát, és húgommal egy fodrászat-kozmetikában dolgoztunk. Egészen mostanáig működött ez, míg a Covid és a mostani gazdasági helyzet fel nem adta a következő leckét. Így ismét visszatértem a varrás világába.
- Sokan kérnek tőled egyedi ruhát?
- Igen, de ez nagyon hullámzó. A nyári időszakban, amikor esküvők vannak, akkor igen. Ilyenkor, télen nem igazán. Azt veszem észre, hogy a téli időszakban az emberek jobban begubóznak, otthon vannak. Nem mennek sehova, nincsenek alkalmak sem. Régen a téli időszakban rengeteg bál volt. Mostanában csak a szalagavatók vannak, de nem jellemző, hogy valaki egy ilyen alkalomra ruhát varrasson. Nagyon megemelkedtek az anyagárak is. Inkább elmennek butikokba, és veszek kész ruhát. Régen sokkal elterjedtebb volt, hogy egy családnak volt varrónője. Bármi jelentős eseményre készültek, akkor varrattak maguknak egyedi ruhákat. Hagyománya volt például az anya-lánya összeöltözésnek. Mostanában ritka, hogy ilyet lehet látni. Akik úgy állnak anyagilag, ők egyszer-egyszer megfinanszírozzák, de ők sem minden alkalomra.
- Szoktál saját magadnak alkalmi ruhákat készíteni?
- Igen, de csak ritkán jut rá időm. Igaz, a Covid után elindult az élet, de azért mindig próbálkozom, hogy magamnak is készüljön egy-egy új darab. Mint azt szokták mondani: a cipésznek lyukas a cipője, a varrónőnek meg nincs ruhája. A megrendelők mindig előnyt élveznek, így a saját darabok mindig maradnak. Időhiány miatt inkább átalakítom a már meglévő ruháimat. Volt olyan, hogy nadrágból csináltam szoknyát, vagy épp pulóverből szoknyát. Szeretem feldobni a régi darabokat.
- Honnan szerzed be az anyagokat?
- Vannak olyan anyagok, amelyeket itt Ajkán be tudok szerezni. Ha valami alkalmi, vagy érdekesebb anyagra van szükségem, akkor Veszprémbe szoktam menni. Ott mind színben, mind mintában nagy a választék. A viseleteknél vannak olyan anyagok, amelyek itt a környéken nem elérhetők. A napokban Erdélyből rendeltem posztót egy családtól. Amikor a viseletekhez speciális anyag kell, akkor Pesten tudom beszerezni. Próbálok kutakodni az interneten is, de látatlanban nehéz. Ha magamnak kell valamit keresni, bátrabban meg merem rendelni, de ha a megrendelőnek keresem, akkor nem.
- Mit szeretsz legjobban a munkádban?
- Igazából nekem mindig a viseletkészítés (néptáncos ruhák) volt a szívem csücske. Én magam is tizenöt évig táncoltam, tehát volt gyakorlatom benne, hogyan kell kinéznie, érzetre milyennek kell lennie a különböző daraboknak.
A viseletek készítése a paraszti világból indult el. Annak idején a családok télen megszőtték az anyagokat maguknak, és utána abból készítették el a ruháikat. Mindig az volt a fontos, hogy keveset pazaroljanak az anyagból, mert tudták, hogy azt nekik kell megszőni. A népi szabászatban úgy alakultak ki a ruhák, hogy négyzetekből, téglalapokból alakították ki azokat, annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen a hulladék. Vannak tájegységek, ahol nagyon gazdagon díszítették a ruhadarabokat. Nagyon érdekes, hogy a viseletekről mennyi információt lehet leolvasni, ami a családra, viselő személyre vonatkozott.
- Mikor és milyen módon jött az életedbe a viseletkészítés?
- Ajkán, Kovács Norbert, „Cimbiéknél” néptáncoltam, és megmaradt a jó kapcsolat. Ők kerestek fel a Covid ideje alatt, hogy szeretnének két együttesnek ruhát készíttetni. Utána a bécsi Délibáb táncegyüttes vezetője hívott, hogy szeretnének olyan ruhát, mint amit előtte Cimbiéknek varrtam. Velük azóta éves együttműködésem van. Évről-évre készítettnek velem új darabokat, bővítjük a ruhatárukat. Az első külföldi munkáim a tengerentúlra kerültek ki, Amerikába. Az akkori tánckarvezetőnk tanított egy kinti csoportban, és általa jutott el hozzám a megrendelés. Most már tudom, hogy akkor hol voltam, és most hol tartok. Teljesen más minőségben tudtam akkor varrni, de mindenki elindul valahonnan. Folyamatosan próbálom magam fejleszteni, új technikákat tanulni. Manapság az internet nagyon széleskörű lehetőség. Azt mondom mindig, hogy ha ennyi minden elérhető lett volna, amikor tanuló voltam, akkor nem itt tartanék. Rengeteg technika, szabásminta fellelhető, letölthető.
- Mik azok az egyszerűbb javítások, amit akár egy kis tanulással bárki meg tudna csinálni?
- Ez elég széles körű. Azt gondolom, hogy ha valaki megtanul varrni egyenesen, akkor utána azzal sok mindent el tud készíteni: egyszerű nadrágfelhajtás, gumicsere, blézer ujjának felhajtása, terítő/függöny beszegése. Sok türelemre van szükség és akkor sikerülni fog minden. A cipzárcsere a nehezebb kategóriába tartozik, de ha valaki kitartó és türelmes, akkor azt is meg fogja tudni oldani. Ott nem a varrás típusa jelent nehézséget, hanem az anyagrétegek összefogása, gép alá helyezése.
- Szerinted ezt meg lehet tanulni az internetről?
- Most már annyi videót készítenek, rengeteg mindent elérhető. Ha valaki megfigyeli az apró részleteket, biztosan meg tudja tanulni. Persze, mindig adódik kérdés, amit jó, ha fel tudsz tenni egy oktatónak személyesen. Például a farmernadrág felhajtásnál kalapálni kell az anyagot, hogy beférjen a gép alá a varrásszélesség, de száz és száz ilyen apró trükk van még. Hiszen ez is egy szakma. Úgy gondolom, hogy már csak a közösség miatt is érdemes elmenni egy tanfolyamra. Az ilyen helyeken mindenkitől lehet tanulni, praktikákat szerezni.
- Honnan jött a varrókör ötlete?
- Oravecz Edittel beszélgettem, említette, hogy anno az ajkai Bányász Közösségi Házban volt varrókör, és szervezzük meg ismét. Legyek a szakmai vezetője. Régebben én magam is szerettem volna indítani, továbbadni a tudásomat. De egymagam nem jutottam el a megszervezésig. Akkora volt az érdeklődés, hogy heti két csoportot indítottunk. Novembertől kezdve, öt héten át, heti két órában próbálom átadni a varrás alapjait az érdeklődőknek. A kézi varrásokkal kezdtünk, utána pedig a varrógéppel ismerkedtünk meg.
Korábban többen kerestek meg azzal, hogy szeretnének megtanulni varrni. A varrás egy nagyon tág fogalom, rengeteg mindent el lehet készíteni, csak nem mindegy, ki melyik részét szeretné elsajátítani.
Nekem nagy örömet jelent az, hogy egy hatvanévesnek is tudok újat mondani, holott azt gondolom, ő már mindent tud. Ilyenkor mindig szárnyalva megyek haza, hiszen ez nagy boldogság. Sok emberrel találkoztam, akik mesélték, hogy van varrógépük, szeretnék megtanulni használni, csak kellene valaki, aki elmondja, hogy mit kell vele csinálni, hogyan kell nekiállni? Ha megvannak az alapok, a részleteket meg lehet nézni az interneten is. Ha valakinek van kedve hozzá, meg fogja tudni tanulni.
- Miért tartod fontosnak, hogy népszerűsítsd a varrást?
- Azt veszem észre az embereken, hogy félnek elmenni varrónőhöz, mert nem ismerik a munkáját. Bizalmatlanok, és nem is tudják, hogy milyen szépen rájuk lehet alakítani egy ruhát. Próbálom az emberek fejében ezt átírni. Szeretném népszerűsíteni ezt a szakmát, mert mára sajnos teljesen elkopott. Vannak azok a varrónők, akik nyolc órát bent ülnek egy varrodában, és egy munkafolyamatot végeznek folyamatosan. Egy méretes szabó nem ezt csinálja, ő az elejétől a végéig viszi az adott munkadarabot.
Le szoktam fotózni az elkészült darabokat, viseletek készítésekor többször bővül a csoport, az új tagoknak is rendelnek, így sokkal könnyebben vissza tudom idézni az elkészült ruhákat.
- Szerinted miért csökken a szakma népszerűsége? Egyre nehezebb varrónőt találni, ezt magánemberként is látni. Mindenki divattervező szeretne lenni?
- Nem tapasztalom, hogy bemutatják az embereknek, hogy egy varrónő mivel is foglalkozik, így a fiatalok nem választják, mert nem is tudnak róla. A divattervező szakma jobban felkapottabb, de nagy előny, ha valaki a varrás alapjaival is tisztában van.
Annak idején voltak méretes szabók, a falvaknak voltak varrónői, ők mára kikoptak. Mindenki szalagrendszerben kezdett dolgozni. Nem maradtak jó szakmabeliek, akitől minden apró trükköt el lehetett volna tanulni. Nagyon sajnálom, hogy nekem sem volt már mesterem, aki bevezetett volna a varrás birodalmába. Nagyon sok mindent a saját káromon tanultam meg. Mára varrónő képzés se nagyon van, Veszprém megyében nem is találtam. Amikor kezdtem tanulmányaimat, Veszprém megyében négy helyen biztosan lehetett varrónőnek tanulni. Húszan kezdtünk járni Pápán a képzésre, de csak én maradtam egyedül a szakmában.
Be kell vallani, hogy nehéz, időszakos munka ez. Nyáron rengeteg a megrendelés, ott van az esküvőknek a java. Volt olyan hónap, hogy minden hétvégére jutott esküvő. Nyáron a gyerekek itthon voltak vakáción, napközben velük foglalkoztam, éjszakánként dolgoztam. Nem munkának fogom fel, nagyon szeretem a szakmámat, nekem ez kikapcsolódás. Amikor kevesebb a megbízás, próbálom a hétvégéket szabadon hagyni. De nem mindig sikerül, hogy ne alkossak valamit.
- Milyen lehetőségeket látsz a szakmában a jövőben?
- Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy napjainkban rengeteg a hulladék ruha. Néztem a napokban egy TV műsort, amiben azt mondták, ha innentől kezdve senki nem venne ruhát, akkor is több ezer évig elég lenne mindenkinek, ami van. Most elkezdték az újrahasznosított textíliákat bevezetni. Olyat is hallottam, hogy a különböző ruhákat bedarálják, és abból valamilyen technológia folytán készítenek új anyagot. Régen nem pazaroltak ennyit a textilekből. Ha valami tönkrement, azt feldarabolták és készítettek belőle rongyszőnyeget, vagy a kutya alá valót. Most az van, hogy megunom, kidobom. Szerencse, ha valaki olyan találja meg, aki tudja használni. Ha kallódik, akkor a természetes szálú lebomlik, de a műanyag ott marad szennyező anyagként.
Pesten már vannak olyan helyiségek, kávézók, amelyek fel vannak szerelve varrógépekkel. Akik kisebb-nagyobb alakításokat, javításokat meg szeretnének csinálni, helyben megtehetik. Vannak kitéve anyagok is.
Nem szeretek ruhát eldobni. Mindig találok rá megoldást, hogyan lehet javítani. A textilipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág. A gyapjút is azért nem dolgozzák már fel, mert akkora mennyiségű víz kellene hozzá, hogy nem érné meg.
Én nagyon szeretem a kendőket, mindig fel lehet dobni velük egy ruhát. Inkább csak apróbb kiegészítőket próbálok venni, így mindig másban tudok megjelenni.
Régen azt tanították: melyik alkatnak mi áll jól, mik az alapruhatár darabjai, mivel lehet egy ruhát feldobni, mit mivel lehet kombinálni. Ez mostanára sajnos eltűnt.
Kocsány Dalma
Új hozzászólás