Napi hírek

Európa legrangosabb startup-díját nyerte el a Prezi

Budapest/London, 2014. június 11., szerda (MTI) - Európa legrangosabb startup-díjának, a The Europas Awardsnak az egyik kategóriáját - a legjobb alapítóknak járót - nyerte el kedd este Londonban a Prezi magyar szoftverfejlesztő cég - közölte a cég PR-menedzsere az MTI-vel.

Vegyesek a vélemények az FM Debrecenbe költöztetéséről

Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) - Vegyes, támogató és elutasító véleményeket fogalmaztak meg az MTI által megkérdezett agrárszakemberek a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tervezett Debrecenbe történő költöztetéséről.

Több mint 300 újdonság várja a közönséget

Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) - Háromszázharmincöt újdonság várja az érdeklődőket a 85. Ünnepi Könyvhéten és a 13. Gyermekkönyvnapokon, amely csütörtöktől hétfőig tart Budapesten, valamint az ország mintegy 80 településén.

Tárgyalják a reklámadót

Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) - Az Országgyűlés költségvetési bizottsága a kormánypárti képviselők szavazataival keddi ülésén támogatta a reklámadóról szóló, valamint az egyes adótörvények módosításáról szóló önálló képviselői indítvány tárgysorozatba vételét, továbbá jóváhagyta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat bizottsági önálló indítványként való benyújtását.

Ingyenes internetet a reklámadó-bevételből

Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) - A Jobbik ingyenes, alapszintű internetszolgáltatás bevezetésére javasolja fordítani a tervezett reklámadóból befolyó bevételeket.

Fazekas Sándor helyesli, hogy az FM Debrecenbe költözzön

Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) - Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint helyes az az elképzelés, hogy az általa vezetett minisztérium Debrecenbe költözzön - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sajtóirodája kedden az MTI kérdésére.

Bemutatkoztak az Emmi leendő államtitkárai

Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) - Bemutatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkár-jelöltjeit kedden Balog Zoltán miniszter.

Hatékonyabb és nyitottabb lesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium

Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) - A klasszikus diplomácia, a külgazdaság és a kulturális diplomácia pilléreire támaszkodva hatékonyabban képviselheti a nemzeti érdekeket a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amely az eddigieknél nyitottabb is lesz - mondta Navracsics Tibor tárcavezető egy keddi sajtóbeszélgetésen.

Nem halasztható a haditechnikai eszközök cseréje

Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) - Nem halasztható a honvédség haditechnikai eszközeinek cseréje - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Megalapozottnak tartja a zágrábi bíróság a Hernádi elleni vádakat

Eszék, 2014. június 10.,kedd (MTI) – Megalapozott a Zágráb megyei bíróság keddi döntése szerint a Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen beadott horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészségi (USKOK) vád.

Oldalak