Szó szerint megszűntek a korlátok a tizenkettedik Campus Fesztivál első napján. Kowalsky meg a Vega, Majka, Metzker Viktória, Nora En Pure mellet számos közönségkedvenc szórakoztatta rajongóit.
Szokásos bemelegítés-hangulatú nyitónappal indult az idei Campus Fesztivál a debreceni Nagyerdőn. Többek között a Margaret Island, Quimby és Ganxsta Zolee bandája színesítette a zenei palettát.
Garantált szórakozásban lehetett része annak, aki múlt vasárnap este a Pécsi Harmadik Színház előadását választotta a VOKE Egyetértés Művelődési Központjában, a debreceni Faraktár utcán.
Debrecenben első alkalommal rendezték meg a Katolikus Bált. A február 8-i estélyt a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye (római katolikus) „koordinálta”, de a görögkatolikusok és a református felekezet hívei is részt vettek.
Számos hazai és nemzetközi elismerés jogos birtokosai, Nívódíjak, fesztiváldíjak, állami kitüntetések és a 2017-es Fölszállott a páva különdíja - ők a Debreceni Hajdú Táncegyüttes.
Felpezsgett az élet Debrecenben. 2018. szeptember 26-án immáron harmadik alkalommal került sor a „yoUDay” megrendezésére a Nagyerdei Stadionban. A várakozásnak megfelelően az emberek idén is tolongtak a bejáratokon, sőt körülbelül 22 ezer ember töltötte itt a napját, estéjét, éjszakáját, ami abszolút rekordnak számít.
Felpezsgett az élet Nagyrábé életében, amikor augusztus 10-én ismételten sor került a már lassan hagyományosnak mondható Nenyere fesztivál megrendezésére. Ezen a napon több százan léptek ki az otthonokból és léptek a kikapcsolódáshoz vezető útra. A helyieken kívül számos környékbeli településről utaztak ide a szórakozni vágyók.