Szórakozás

Példamutatásból jeles

Edelényi Vivien  Fotók: Máthé András, Győrfi-Forgács Beáta és magánarchívum

Edelényi Viviennek mindig egyértelmű volt, hogy színésznő lesz, de nem a klasszikus úton érkezett erre a pályára. Zenés és prózai, tragikus és komikus előadásokban egyaránt találkozhatunk vele a debreceni Csokonai Színház színpadán és a tantermi előadásokban. Szeret segíteni másoknak, küldetésének tekinti és példaértékűen teszi mindezt – a legnagyobb természetességgel, szeretettel és alázattal. A színház mellett önkéntességről, környezettudatosságról, szakmai és személyes céljairól beszélgettünk a művésznővel. Fiatalságából és közvetlenségéből adódik a tegező forma.

Négynapos Campus-ünnep után

Sokan már jövőre készülnek

Véget ért a Campus Fesztivál, Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális eseményére idén több mint 87 ezren látogattak el. A fesztivál nyitását nagy várakozás előzte meg, a koronavírus-járvány miatt két éve nem volt nagy nyári fesztivál Magyarországon, idén a Campus volt az első, amelyet négy teljes értékű nappal szerveztek meg Debrecenben.

A Halott Pénz begyújtotta, a Tankok robbantották

Lukács Laciék hozták a formát és a hangulatot  Fotók: Campus Fesztivál Official

Egészen monumentális showkkal folytatódott az idei Campus Fesztivál csütörtökön. A Dunán innen a legnagyobb, négynapos könnyűzenei megabulin immár szinte semmire sem volt gondja a közönségnek, csak átadni magát a zenének.

Campus nyitány – vágjunk bele!

Összesen öt perc volt a megnyitó

Elkezdődött az őrült nagyerdei buli, egy év kihagyás után újra a Campus Fesztiválé a főszerep négy napon át Debrecenben. No, de mit adott ezúttal a visszatérés kezdete? Vágjunk bele, de ne csak a bulizásba, hanem abba, hogy kivesézzük, mi is történt és hogyan történt?

Új kulturális elgondolások, új vezetők

Új vezetője lesz a Modemnek is  Fotó: debrecen.hu

Debrecen egy új kulturális működési mechanizmus, egy új kulturális koncepció alapján szeretné a jövőben – még az eddiginél is magasabb színvonalon – szervezni, működtetni a város kulturális életét.

 

Húsz előadás a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon

2019-ben mintegy 17 ezer, tavaly több mint 13 ezer néző volt

Tíz társulat húsz előadását láthatja a közönség a nyáron Debrecenben június 8. és szeptember 9. között az idei Nagyerdei Szabadtéri Játékokon - közölték a szervezők a helyszínen sajtótájékoztatón szerdán.

Az alternatív is lehet sláger

Dzsúdló

Örömteli látni, hogy Magyarországon az alternatív könnyűzenére igenis van kereslet, s az egyébként korántsem alacsony színvonalú mainstreamen túl is „van élet”.

Lélegzetvételnyi szünet a siker útján

Nagy Bogi - egy ismerős, kedves arc

Ahányszor meghallom beszélgetőpartnerem nevét, lelki szemeim előtt azonnal megjelenik egy életvidám, különleges kisugárzású, talpraesett lány alakja. Talán pont ezek a tulajdonságai teszik Nagy Bogit képessé arra, hogy megállja a helyét a zenei világban.

A debreceni Kossuth-díjas

A nézőknek "csak" Szarvas Józsi

Az idei év szinte mindenben rendhagyó, s nem volt ez másképp a március 15-i nemzeti ünnepünk napján sem. Van azonban, ami a szokásos kerékvágásban zajlik, ilyen a Kossuth-díjak odaítélése is – legnagyobb örömünkre. A 2021-es díjazottak névsorában ugyanis helyet kap a debreceni Szarvas József is.

Miénk itt a tér, már 50 éve

Az alapítók: Frenreisz Károly, Barta Tamás, Presser Gábor, Laux József

Nem is kell sokáig részletezni. A könnyűzenei élet ritka kincse az épp 50 éve alakult együttes és öröksége, a mai napig. Bármely magyar a világon tudja, kikről van szó, s felidéz egy-két dallamot, ha meghallja a nevüket: Locomotiv GT.

Oldalak