Kultúra

A tánc mindenkié

Fröhlich Viola - érzékenyen figyel a segítségre szorulókra

Fröhlich Viola konduktor, a Marble17 Tánciskola kortárs tánctanára, 2022 szeptemberétől oktat kerekesszékes gyerekeknek is táncot. Jelenleg Budapest belvárosában tevékenykedik. Régi ismeretségünk és fiatal kora okán tegeződünk.

„Automatairodalom”

Könyvautomatákból vásárolható  Fotó: POKET

Az irodalom, a lírai műveltség alighanem mindenki számára elengedhetetlen. Általános emberi kapcsolatteremtési célokat szolgál a művelődés, a kultúra, az olvasás, hogy ne csupán üres lózungokat pufogtassunk, de akár idézetekkel, akár tudományos megállapításokkal gyarapíthassuk magunk és egymás tudását. Mindez pedig az utcán is elérhető.

Az elhagyott iskola

Szomorú látvány kívül, belül

Hazánkban negyvenegy település lélekszáma nem éri el a száz főt. A Zala vármegyei Iborfián 8-an (2014), a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Gagyapátin 10-en (2014), Szanticskán 19-en (2014) laknak.

Ha elmúlik karácsony...

Van-e kiút a nyomorból?

Sokadjára tesszük meg az utat Bodaszőlőre, Zsuzsához és öt gyermekéhez, de a mai valahogy más. Nagyobb a csend, csak belül hangos a némaság. Itt így ér utól az ünnep hangulata. Alattunk jég reccsen, körülöttünk sűrű ködbe kúszik a kéményekből felszálló, szúrós szagú füst. Ránktelepszik, mintha egy színpad díszlete lenne. De ez a darab nem ér véget, a függöny nem hull le, fellélegezni nem lehet.

Közeledjünk a valláshoz - Pálferi ereje

Mindenkinek megvan a lehetősége

Ha azt mondják nekünk nevezzünk meg egy híres festőt, szobrászt, költőt és még sorolhatnám, szerintem mindannyiunknak beugrana legalább egy név. Pál Ferenc neve több szakterület kapcsán is eszünkbe juthat, ismerhetjük római katolikus papként, mentálhigiénés szakemberként, motivációs előadóként és íróként is.

A debreceni éj ezer arca

Éjszakai nyugalom a Piac utcán

Este tíz után a Kossuth tér kezd kiürülni éjszakára a cívisvárosban. Hiába, itt az év legkellemetlenebb, leghidegebb időszaka, de a belváros mégsem hal ki teljesen. Hétvégente az ifjúság benépesíti a központközeli bárokat, kocsmákat, szórakozóhelyeket, és ilyenkor természetesen a Piac utcai gyorsétterem is viszonylag intenzíven él. Sorsképek a debreceni éjszakából.

Bújj hozzám, világ – debreceni művészek ünnepi üzenete

Debreceni művészek üzenete

Debreceni művészek összefogásából készült el a Bújj hozzám, világ című adventi-karácsonyi-ünnepi dal, amelyet a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára alkottak meg. Azonban az érzelmes melódia jóval több lett, mint puszta karácsonyi dal. Megható üzenet, egy nemes cél érdekében.

Szabó Magda: Csigaház – fordulat az irodalomtörténetben

1944-ben készült, de később adták ki

Előfordul néha, hogy olyan tények kerülnek napvilágra, amelyek valamilyen oknál fogva rejtve voltak eddig a világ szeme elől. Ez történt az irodalomtudományban, amikor Szabó Magda hagyatékából előkerült két füzet, amelyek borítóján a Csigaház cím szerepelt, 1944-es évszámmal és SZ. M. szignóval. Miért is meglepő fordulat a magyar irodalomtörténetben ennek a kéziratnak a felbukkanása? Cikkünkben erre a rejtélyre is fény derül.

Száz gyerekkel egyet lépni

L. Ritók Nóra

L. Ritók Nóra. Pedagógus, a művészetoktatás és az integrált nevelés szakértője. Nagy erővel küzd a mélyszegénység és a gyerekszegénység ellen. Az Igazgyöngy Alapítvány létrehozója. Több könyv, publikáció szerzője. Férjezett, két gyermek édesanya, Príma Primissima díjas.

Könyvek receptre

Rudolf Panka  Fotó: Réti Ábel

Amikor az orvostudomány fejlődése a géntechnológia csúcsszintjei felé törekszik, nehéz elképzelni azt, hogy egy könyv olvasása gyógyszerként tud hatni elgyötört szervezetünkre. A könyvek gyógyító hatalma azonban már a régi korokban is ismeretes volt az emberek előtt. Rudolf Panka irodalomterapeutával beszélgetek az irodalom erejéről.

Oldalak