Száz gyerekkel egyet lépni

L. Ritók Nóra. Pedagógus, a művészetoktatás és az integrált nevelés szakértője. Nagy erővel küzd a mélyszegénység és a gyerekszegénység ellen. Az Igazgyöngy Alapítvány létrehozója. Több könyv, publikáció szerzője. Férjezett, két gyermek édesanya, Príma Primissima díjas.

- Honnan jött az „ötlet”  az Igazgyöngy Alapítvány létrehozására?     

- Az alapítvány létrehozásának számos előzménye volt. Nem mindenki tartotta jó ötletnek, hogy a hátrányos helyzetű, zömében roma gyerekekkel való foglalkozás az egy jó dolog, engem pedig ez érdekelt. 1999-ben történt, hogy úgy döntöttem, nekifutok, és alapítványi keretek között megpróbálok egy olyan művészeti iskolát szervezni, ahol az általam fontosnak tartott pedagógiai elvek, mint a gyermekközpontúság, az esélykiegyenlítés nagyobb teret kap, mint amit az állami rendszer engedett. 1999-ben hoztam létre  az alapítványt.  2000-ben kezdte meg akkor még csak Berettyóújfaluban az oktatást a művészeti iskola. Ebben az időben sok ilyen alapítványi fenntartású iskola jött létre. Az alapítvány az első tíz évet csak oktatásban töltötte. Ez idő alatt hat településen lett művészeti iskolánk. Eljutottunk a 600 körüli tanulói létszámhoz, amit azóta is tartunk. Ezalatt stabil lett a tanári gárdánk. Közben tankönyveket is írtam, és fejlesztettük azt a módszertant, amely alapján azóta is dolgozunk. 10 év után megnéztük azokat a nálunk tanuló gyerekeket, akik halmozottan hátrányos helyzetben voltak. Kíváncsiak voltunk, hogy az iskola milyen változást tudott az életükben előidézni. Azt láttuk, hogy túl sokat nem, többnyire ugyanazokat az életutakat járták be, mint a szüleik. Először csak a családgondozás volt, de folyamatosan bővült új területekkel. 13 éve dolgozunk egy esélyteremtési modellben, amit húsz éve terveztünk, aminek a próba programja Toldon van. Told egy olyan kis zsáktelepülés, ami a társadalmi leszakadás és  a roma integráció összes problémáját magában hordozza. Emellett jelen vagyunk 17 faluban szociális munkával, hat településen oktatással is. Tanév elején, illetve karácsonykor plusz 11 települést érünk el alkalmi szociális munkával. 

- Hogyan bírja mindezt erővel?

- Én magam sem gondoltam, hogy ez ennyire összetett munka lesz. Ma is egy tanulás nekem meg a kollégáimnak is. Folyamatosan bontakoztak ki azok a problémarétegek, amelyek a generációs szegénységet eredményezik. Először a gyerekekkel foglalkoztunk, aztán kiderült, hogy a családokkal is kell. Aztán látszott, hogy a családok után a közösséggel is foglalkozni szükséges. Később világossá vált, hogy intézményrendszerrel is meg kell erősíteni az együttműködést, és máris ott voltunk szakpolitikai szinten is, hisz az intézményrendszer működését a szakpolitika határozza meg. Én sem gondoltam, hogy ekkora „falat” lesz és ekkora munka. De az a stratégia, ami mellett elindultunk, az nagyon ígéretes és fontos tapasztalatot adó munka, amire lehetne építeni egy struktúraváltást rendszerszinten is. Ami megoldást jelentene a társadalmi leszakadás mérséklésében is. 

- Kapnak segítséget az államtól? Elsősorban anyagi támogatásra gondolok.

- Mivel ez egy oktatási azonosító számmal rendelkező iskolatípus, így a pedagógusbérekre kapunk anyagi támogatást. De ez nem elégséges, kb. a 70 százalékát fedezi az iskolai béreknek, ám rajtuk kívül vannak még munkatársak a szociális részben, a tanodában, a társadalmi vállalkozásban, az ő bérüket és az egyéb költségeket elő kell teremteni. Az iskolai költségvetés is nagy, hiszen 609  gyereket tanítunk most, 70 százalékban hátrányos helyzetűeket, és a szülők nem tudnak hozzájárulni az oktatáshoz. Aztán ott vannak még az anyagköltségek, bérleti díjak, útiköltségek is. A kríziskezelés, családgondozás, közösségfejlesztési rész teljesen az államon kívül van. Van egy társadalmi vállalkozásunk is, ahol foglalkoztatunk a célcsoportból embereket, ez most még ráfordítást igényel. Ígéretesen alakuló történet, reményeink szerint ez majd fenntarthatóvá válik. Ezt a részt civil és céges támogatással fedezzük. Jelenleg a költségvetésünknek a 67 százalékát adják a különféle adományok, plusz az 1 százalék. Vannak pályázatok, amiket még elérünk, ezek jellemzően nem hazai uniós pályázatok, hanem külföldi cégeknek, külföldi alapítványoknak a pályázatai. Három évvel ezelőtt Told településsel első körben bekerültünk abba az állami programba, amelyet a Belügyminisztérium koordinál, és a Máltai Szeretetszolgálat a megvalósítója. Ebben az Igazgyöngy az egyetlen civil szervezet, a többi meghívott szakmai megvalósító, mind egyházi. Ez egy településfejlesztési program, erre kapunk 3 évre külön támogatást, bár épp most forráshiányos, várjuk az uniós pénzeket. Tehát ennyi, ami az államtól jön, de ez az iskolára és a Toldra kapott állami támogatás nem éri el a harmadát a költségvetésünknek. 

- Korábban nagyobb segítséget kaptak az államtól?

- 2000-ben, amikor a művészeti iskola elindult, akkor inflációkövető normatívát kaptunk. De ez csak az első években volt így, utána folyamatosan csökkent. Sokáig kaptunk kiegészítő támogatást is, a hátrányos helyzetűekkel végzett sikeres oktatás miatt, de két éve ezt is elvették. Az iskola fenntartása is egyre nehezebb. Ráadásul az ügy képviselete is folyamatosan nehezedik. Ha nyilvánosan és nyíltan mutatjuk a problémát, az szembemegy a regnáló hatalom sikerkommunikációjával. A legnagyobb baj, hogy a szakpolitika felolvadt a pártpolitikában. Miután többször megtapasztaltam, miféle hátrányok érhetnek bennünket, kicsit változott a stratégiám. Próbálok nagyon szakmai lenni, tényszerű, és nem engedni, hogy bárki politikai célokra használjon minket. Sajnos mivel látom a problémákat, hátrányok is érnek, pl. nem érünk el pályázati forrásokat, megkaptuk a külföldről támogatott civil szervezet  bélyeget, vagy, hogy Soros-bérencek vagyunk. A Soros Alapítvány a kezdetektől támogatott bennünket valamilyen módon, de ezt is, és a külföldi forrásokat is arra fordítjuk, hogy mérsékeljük a társadalmi leszakadást.

- Emlékszem, volt egy fénykép, amelyen a pápával és néhány gyerekkel volt látható. Ezt hogy érte el? 

- Az alapítványnak elég nagy kapcsolatrendszere van, itthon és külföldön egyaránt, kapcsolódunk azokhoz a szakmai hálózatokhoz, civil szervezetekhez, amelyek akár oktatási, akár szociális téren a leszakadó réteggel foglalkoznak. És e mellett vannak olyan civilek is, amelyek segítenek bennünket. Ilyen Kiss Henrietta is, aki Róma mellett él a családjával, ő szervezett kiállítást a gyerekrajzokból a Római Magyar Akadémián, majd még egy tárlatot és egy aukciót a tehetséggondozó táborunk támogatására. Ő segített abban, hogy ott legyünk egy audiencián azokkal a gyerekekkel, akiket kivittünk a kiállításmegnyitóra, és ott átadhattunk  Ferenc pápának egy gyermekrajzot és egy levelet, amelyben felhívtam a figyelmét arra az oktatási szegregációra, ami Magyarországon van; és épp az egyházi iskolarendszer fokozta ekkora mértékűre. 

- Ezt a tevékenységet egy személynek fizikai képtelenség bírni. Van segítség a háttérben?

- Ez nem az én egyszemélyes történetem. A munkát az Igazgyöngy csapatával végezzük, a másik támogató erő a család, ami mellettem van. Ők adják azt a hátteret, ami segít nap mint nap megerősíteni, ha kell, újraépíteni magam. És  ott van még az írás és a rajzolás, hogy kiírjam és kirajzoljam magamból azt a feszültséget, ami ebben a munkába rám rakódik. Remélem, hogy 2025-ben, amikor nyugdíjba megyek, úgy tudom abbahagyni, hogy a fiatal munkatársaim tudják tovább vinni az Igazgyöngyöt, attól függetlenül, hogy én sem akarok teljesen kiszállni ebből. 

- Van-e a csapatban olyan fiatal, akit korábban az Igazgyöngy segített, karolt fel?

- Van egy ösztöndíjprogramunk. Ebben most kilencven gyerek van, tizenhét településen. Köztük akadnak olyanok, akik egyetemre járnak. Vannak olyan kollegáim, akik igazgyöngyösök voltak. De talán nem is ez a legfontosabb ebben a munkában, hanem a társadalmi hatás. Az Igazgyöngynek az az egyik tételmondata: Nem egy gyerekkel akarunk százat lépni, hanem százzal egyet. Egyénekkel foglalkozunk civilként, de azt szeretnénk, ha rendszerben lenne megoldva, vagy legalább mérsékelve a társadalmi leszakadás ügye.

Tóth Attila