Sramek úr ebédhez ül. Csak úgy, egyedül, a konyhában. Hamis bajai és túróscsusza. A bajai alapanyaga halászlékocka kevés zöldséggel és spagettivel feljavítva. Nagy adagokat főzött, így nincs gondja a holnapira. Sajnos, nincs felmenői között egy Csekonics báró.
Ablaka tárva. Hadd jöjjön a friss levegő. Ha a városit egyáltalán annak lehet nevezni. A lakásban fülledt meleg. Kinn csak perzselő. Némi szellő is lengedez. Délelőtt huzatot csinált. Hűti valamelyest melegségét.
Komótosan kanalazgat. Elmélázva füleli a madarak hangversenyét. Néha egy-egy autóban a tökig csavart hangfal bömbölő zenéje elnyomja, de hamar visszaáll a kellemes rend.
Idegei zsiborognak. Valami történni fog. Jók a megérzései. Némi finomítás azért el kellene, mert nem tudja, jó vagy valami rossz fog bekövetkezni.
A halászlé felén túl, feláll. Nagypapa korú Orion rádiójához battyog, megkeresi rajta a Kossuthot. Híreket hallgatna, bár előre tudja, miket hallhat. Megszokta.
Visszaslattyog. Két nyelés között szakácstudományát dicséri. Hogyan kell fillérekből jót, laktatót főzni? Soha nem keresett sokat. Megtanult takarékoskodni.
Hirtelen erős szél támad. Tépi, cibálja a függönyt. Az ablakon fénylő gömb repül be. Vakít. Sramek úr önkéntelenül hunyja le szemét. Mire felpislant, ott ül vele szemben egy ősz hajú és szakállú, földig érő egybeszabott fehér ruhát és szandált viselő, meghatározhatatlan korú férfi. Mosolyog.
- Üdvözlöm, Sramek úr!
- Maga az Úr? – álmélkodik.
- Ne haragudjon, kicsit késtem. Tudja, a világot könnyű volt megteremtenem, de azóta is toldozom-foldozom, mert még mindig messze a tökéletestől.
Az Úr bő tíz éve küldött e-mailt. Jelezte, miszerint 2018. szeptember 17-én 15.32-kor szerét ejtené egy látogatásnak.
- Semmi baj! – bocsát meg Sramek. – De miért jött?
- Segíteni akarok.
- Az jó – bólogat kissé bizonytalanul, aztán bókol. – Maga aztán nem öregszik. Tulajdonképpen hány éves?
- Most megfogott – csóválja fejét nevetve. – Nem tudom. Halhatatlan vagyok.
- Akkor tudom is, mit kérek?
- Kiváncsian várom – érdeklődik őszintén.
- Adjon nekem az életéből száz évet… - a mértéket túl merésznek tartva, gyorsan korrigál: – Ötvennel is megelégszem.
Az Úr arca elkomorul: - Szívesen adnék, de akkor nem maradhatnék halhatatlan. Az életem úgy végessé válna. Hirtelen felderül az arca: – Tudja, mit? Ajándékozok önnek száz tevét. Egy tevéért már feleséget lehet venni.
- Mit csinálnék én száz feleséggel? – bosszankodik. – Egy is sok volt.
- Akkor mit szólna egy new yorki golfklub örökös tagságához?
E képtelenséget hallva Sramek úr keserűen röhög fel: - Budapest - New York ingázást, nem engedi meg a költségvetésem.
- Kár. Pedig ez igazán jó ajánlat. Pénzt is adhatnék, de az elveim tiltják.
- Nem tudna valami testhez állóval segíteni? – fogja kérlelőre.
- Faxnis egy ember maga – csóválja fejét, alig leplezett bosszúsággal. – Nem könnyű kedvébe járni – sóhajt hozzá. – Három a magyar igazság, meg egy a ráadás. Ehhez tartom magam.
Rövid töprengés után felderül: – Elintézem, hogy a kedvenc kocsmájában ingyen kapjon sört.
- Ha nincs más, ezt is köszönöm.
Az Úr a karórájára néz. Pattan is székéből: - Ne haragudjon! Sietnem kell. Tíz perc múlva Ausztráliában van találkám John Smith-szel – azzal köszönés nélkül ki is zúg az ablakon.
Sramek úr hosszasan bámulja az Úr hűlt helyét, majd vállat von és befejezi ebédjét.
Délutáni szunyókálásáról a világ kincséért sem mond le. Mint mindig, most is mélyen alszik, s persze horkol, hogy zeng bele a lakás.
Hosszan pihegett. Mire eszmél, az árnyak megnyúltak. Álmosságot űzendő, arcára hideg vizet lötyböl. Felöltözik. Irány a kocsma! Útközben elmélkedik: - Nem is rossz ez az ingyen sör. Folyékony kenyér. Naponta megtakaríthatom három-négy zsemle árát. Kiválthatom a vacsorát is. Marad egy kis pénz forintos ultira.
A kocsmáros mérgesen fogadja: - Sramek! Jól kicseszett velem. Nekem csak a veszteséget fogja termelni. Két dolgot tehetek. Egy: megkérem, hogy ne éljen az ingyen sörivás lehetőségével. Kettő: ezentúl a vendégeknek több hab kerül a poharába.
Az Úr kegyeltje az első változatra voksol. Délután álmodta: fog még ma valami történni. Közben a kocsmáros megkönnyebbülten veregeti hátba:
- Jól van, Sramek! Lehet magával beszélni. Azért ne búsuljon, mert naponta egy pohárra a vendégem lehet.
- Ez is több a semminél – bólint Sramek, és a megegyezés jeléül kezét nyújtja.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás