A Bakator cirkusz évek óta július utolsó hétvégéjén érkezik a falunkba. A Szegfű utca végén van egy viszonylag nagy, beépítetlen terület, amelyet két oldalról kocka házak kerítései szegélyeznek. Az utolsó ház után már csak a végeláthatatlan kukoricaföld következik.
Ide szokták felállítani a piros-fehér csíkos ponyvasátrat. A kis cirkusz, a Bakator család összefogásában működik, idestova vagy harminc éve. Ez a kis létszámú vállalkozás a kötetlen kocsmai verekedések és a jelentősebb költségvetésű állami nagycirkusz által nyújtott kulturális élmények közötti jelentő rést hivatott kitölteni, elsősorban kis lélekszámú hazai településeken. Bakatorék régi, jól begyakorolt műsorelemekkel járták a falvakat. A közepesnél alig kisebb, simogatható krokodil, Sanyi a vicceskedő bohóc, szakácskönyvet olvasó majom, egzotikus póni állatok, kis magasságban végzett trapézszám és a szünetben az elmaradhatatlan hurkapálcás vattacukor töltötte ki a másfél órás műsoridőt. Most január van. Ezért lepődtem meg, amikor hétfő reggel, fénymásolt, apró szórólapot vettem ki a postaládából. Szombat délután, háromórai kezdettel, a falu művelődési házában csökkentett létszámmal és apanázzsal ismét fellép a nagyérdeműnek a Bakator cirkusz négyfős társulata. A Szendrő Józsi bácsira megtévesztésig hasonlító jó hatvanas apa, a korban hozzáillő felesége Leila, a szőke démon, a kövér, nyalókát áruló fiú és a nem annyira kövér testvére, aki az egyensúlyozás nagy mestere. Az állatok most otthon maradtak, csak egy viszonylag vastag kígyót hoztak magukkal a felszereléseket is szállító Ford Tranzittal. A közönség nem volt nagy létszámú. Talán a szokatlan hidegnek, vagy az elégtelen reklámkampánynak köszönhetően a nézőtér első három sora telt meg gyerekes szülőkkel és nagymamákkal. Pontosan kezdték az előadást. Magnóról szólalt meg a nagyérdemű publikumot köszöntő felkonferálás. Már az első műsorszám vérfagyasztóra sikeredett.
A nem annyira kövér fiú, (és most nem viccelek) egy leharcolt általános iskolai padhoz lépett. Egy vasfűrésszel rövidre vágott eternit csődarabra rövid deszkát rakott, arra felmászva egyensúlyozott. Segítője, a szalagos magnetofon ritmusára vadul szambát táncoló Leila, a szőke démon, mindeközben a kellékeket dobálta fel neki. Először (és most megint nem viccelek) három lengyel Stomil márkájú fém teniszütővel zsonglőrködött, amiből azonnal leejtett kettőt. Ezután jött a három égő fáklya. Két másodperc elteltével a mellére esett az egyik, amitől majdnem lángra lobbant a fekete selyem, zsabós inge. Na, ekkor esett le kis híján a művész.
A másodiknak Sanyi, a bohóc következett, amelyből Cippola, a varázsló is tanulhatott volna még, hogyan kell a színpadon öt perc alatt, porrá alázni két, hat éves fiúcskát. Némi verbális erőszaknak köszönhetően, egyenként fél liter szénsavas kólát sikerült letolni a két gyerkőc torkán a bohócnak.
Ekkor következett egy pár, szánalmasra sikeredett mutatvány, amit már úttörő koromból ismertem Rodolfo bűvész csomagjából, amit karácsonyra kaptam keresztanyáméktól. A műsorszám végén a két fiúcska füléből sikerült visszanyerni az elfogyasztott kóla mennyiséget. Sajnos, csapolás közben az üdítő egy jelentős része a fiúcskák fejére sikeredett.
A gyerekek még percekig rázták a fejüket, ugyanúgy ahogy az én Lujzi kutyám tette gyakran úszás után, amikor a fülébe víz került. Következett az ötperces szünet, ami tizenöt percig tartott. A kövérebbik cirkuszos fiúnál egy kis asztalon negyven forintos nyalókát lehetett kapni kétszázért és persze az elmaradhatatlan tombolajegyet kétszáz forintért. A vásárlási kedvet erősen növelte a színpad közepére kihúzott napközis ebédlő asztal, amelyet púposan megpakoltak olcsó, de nagykiterjedésű Pufi és Zizi zacskókkal. A szünet végét trombitaszó jelezte, szintén magnóról. Megkezdődött a tombolasorsolás. Kastijóné, alias Leila, a szőke démon összesen két jegyet húzott ki egy barna rongyzsákból. Így ismét (a két zacskó Zizi árának levonása után) jelentős pénzegységgel sikerült megemelni a Bakator cirkusz alaptőkéjét.
Ezután jött az, amire senki nem számított. Leila, a hatvanas korú szőke démon függönyszerű fátyolba öltözött, és az indiai és az arab tánckultúrát ötvözve, nyakában egy cipőfűzővel összekötözött fejű kígyóval húszperces démoni táncot lejtett. Ezt a döbbenetes sokkot már az ezt követő tányérpörgetős szám sem tudta feloldani. Ezután nagy hirtelen vége lett az előadásnak. A művészek nem jöttek elő a tapsrendre. Csak az orsós magnó közölte velünk, hogy ma estére ennyi volt. Végezetül azt kell mondanom, hogy rajongtam ezért a másfél óra gondtalan szórakozásért, mert ilyet sem Las Vegasban, sem a montreali Cirque du Soleil manézsán nem láthattam volna a büdös életben.
dalnoky
Új hozzászólás