Ha azt mondják nekünk nevezzünk meg egy híres festőt, szobrászt, költőt és még sorolhatnám, szerintem mindannyiunknak beugrana legalább egy név. Pál Ferenc neve több szakterület kapcsán is eszünkbe juthat, ismerhetjük római katolikus papként, mentálhigiénés szakemberként, motivációs előadóként és íróként is.
Laikusként belegondolva, napjainkban papnak lenni nem lehet könnyű. Valljuk be, nincs azok között a foglalkozások között, amelyekről egy kisfiú elgondolkodik, hogy „Na, én ez leszek, ha nagy leszek”. Talán maga a szakma sem rejt olyan izgalmakat, mint egy tűzoltó vagy katona, de esetleg az is közrejátszik, hogy nem ismerjük a papi hivatást részletekbe menően, csak egy elképzelésünk van róla. A templomok soraiban többnyire az idősebb generáció képviselőit találjuk meg. Szomorú kimondani, de a családosok olyan alkalmakkor tévednek a templomok felé, mint egy esküvő, keresztelő; vagy épp a hittanórák teljesítéséhez kötelező mise végi pecsételésért vannak jelen. Szerintem a papok egyik fő feladatának lehetne tekinteni azt, hogy mai nyelvezettel ismertessék meg a Bibliát a gyerekekkel és a felnőttekkel egyaránt. Tudósok szerint a világunk több mint 90 százaléka láthatatlan anyagból van, az egyetlen, amivel hozzáférünk ehhez a hitük. A saját belső képzelete pedig mindenki számára elérhető, ennek eléréséhez adhat egy kapaszkodót a vallás. Sokan csak akkor fordulnak az imádsághoz, amikor valamilyen tragédia történik velük, pedig bármikor elérhető, nincs időhöz, helyhez kötve.
Személy szerint csak huszonöt éves koromban hallottam először Pál Feri nevét, amikor a férjemmel (akkor még vőlegényemmel) jegyesoktatásra jártunk Somlóvásárhelyre, József atyához. Ennek keretében írta fel nekünk „receptre” a Férfi és a nő, illetve a Pál Ferenc plébános Dabason című beszédeket. Bevallom, eleinte fenntartásokkal kezdtük el ezeket keresni az interneten, nem tudtuk, mire számítsunk. Őszintén megmondom, végül kellemesebbet nem is csalódhattunk volna. Feri atya úgy beszélt hétköznapi, minden embert érintő témákról, hogy az közben humoros és egyben tanulságos is volt. Nem győztünk összenézni a videó nézése során, hiszen lépten-nyomon magunkra ismertünk. Szerintem kevés jobb tükör van annál az életben, amikor egy előadás közben, humoron keresztül szembesülsz a saját gyengeségeiddel. Már akkor úgy éreztem, hogy van az előadó személyiségében valami lehengerlő, ami magával ragad. Pár hónappal később eljutottunk Feri atya egyik előadására is, Veszprémben, ahol végre élőben is láthattuk őt. Nem esem túlzásba, ha azt mondom, annyit ugrált a színpadon, mint egy gyermek, aki katicabogarat kerget. A pozitivitás, az életerő, az öröm, a tenni akarás csak úgy sugárzott belőle, és mindezt úgy képviselte, hogy az minden korosztály számára nemcsak, „fogyasztható”, hanem élvezetes is. Azóta olvastam már tőle az, Ami igazán számít és az Életbátorság című könyveket is. Az első saját kötete, az utóbbinak társszerzője a Nyitott Akadémia többi előadójával együtt (Almási Kitti, Bagdy Emőke, Buda László, Kádár Annamária, Lukács Liza, Piczkó Katalin)
Úgy gondolom, különösen miután megismertem az élettörténetét, ha megjelenik valahol, ott közösséget teremt. Olyan boldogságot, tenni akarást sugárzó személyisége van, hogy csak mosolyogva lehet hallgatni, magára vonja a figyelmet.
Induljunk el a kezdetek kezdetén! Feri 1966-ban született Budapesten, de meglepő módon csak a húszas évei elején döntött a papi hivatás mellett. Több előadásában elmondta, hogy édesanyja nem támogatta ebben a választásában. 1996 júniusában szentelték pappá Esztergomban. Terézvárosban kezdte meg pályafutását, ahol négy év alatt majdnem hússzorosára nőtt a diákok érdeklődése a keddi hittanórái iránt. Mielőtt áthelyezték Rákoskeresztúrra, hallgatói arra kérték, ne hagyja el őket teljesen, tegye lehetővé, hogy részt vehessenek továbbra is az előadásain. 2000-2001 között termet béreltek a kezdő csapattal (kb. 200 fős, többségében diákokból álló közösség) Budapesten, a Bartók Béla úton, de ezt is hamar kinőtték, mivel szájhagyomány útján terjedt a hír, és mindenki hozott magával még egy embert. 2001-2010 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar adott termet az előadásokra, és cserébe Feri atya az egyetem lelkésze lett.
2011-től egyre nagyobb termeket töltött meg előadásaival a keddi alkalmakon. Először a Millenáris Teátrum, majd a MOM Kulturális Központ, a Dürer rendezvényház, majd a Szent István Egyetem adott állandó otthont a heti rendszerességű előadásoknak.
2019 januárjától véget értek a keddi alkalmak, viszont Feri atya nem tétlenkedett, más felületeken folytatta tevékenységét, annak érdekében, hogy minél több emberhez eljussanak tanításai. Fő feladatának tekinti az emberek testi-lelki jóllétének támogatását. A mai napig sokat tesz azért, hogy önmagunkhoz és az embertársainkhoz pozitívan fordulhassunk, személyiségünk kibontakozzon, életünk kiteljesedjen.
Az, hogy felnőtt fejjel közelebb kerülhettem a valláshoz, az én választásom volt. Kisiskolásként tekinthettünk erre kényszerként, de később a mi döntésünk, hogy járunk-e templomba, nem látogatjuk a miséket, helyette magunkban hiszünk Istenben vagy épp elutasítjuk a hitet.
Hiszem, hogy ahányan hallgatnak egy szónoklatot vagy egy előadást, annyiféle értelmezése születik az adott szövegnek. Mert nem mindegy, hogy milyen lelki-, mentális állapotban kapjuk azt az impulzust. Fontos, hogy ki tudjuk szűrni belőle, ami nekünk üzenet és az a legnagyszerűbb, ha ezzel kezdeni is tudunk valamit. Már, ha csak egy kis gondolat elindul a fejünkben az is hegyeket tud megmozdítani, de ha mellé jön a tettek ereje, biztosan célt ér.
Amióta megismertem Pál Feri munkásságát arra próbálok rájönni, hogy mitől más ő, mitől befogadható, szerethető, miben rejlik az ő „varázsereje”.
Bevallom őszintén, a miséken azok a formai részek, amikor ugyanazok a rituálék ismétlődnek minden alkalommal, nem állnak olyan közel hozzám, mint a papi prédikáció. Akkor az atya a saját gondolatait osztja meg a hívekkel az aktuális hét eseményeivel kapcsolatban, vagy épp egy adott témát körbejárva. Ez a szakasz olyannak mondható, mint egy lélektani előadás, és Pál Feri a miséknek ezt a részét vitte ki a templomokból, előadások formájában, de ugyanúgy Biblia-hűen. E mellé párosul egy kiemelkedő előadói készség, amitől nem csak hallgatni jó, de nézni is. Mindenki talál olyan pontot az előadásában, ahol úgy érezheti, hogy ez neki szól. Ha már egy kis pluszt tud adni az előadással, akár, hogy vidámabban megyünk haza, megérte!
Összességében elmondhatom, hogy nemcsak az interneten elérhető videós hanganyagoknak, hanem a mi papunk modern szemléletének köszönhetően is, újra visszataláltunk a valláshoz, az általános iskolát követő, jó pár éves kihagyás után. Hálás vagyok érte, hogy ezt a fajta megközelítést ismertették meg velünk és ezekkel a tanításokkal léphettünk a házas életbe. Hiszem, hogy Pál Feri előadásai mindenkinek szólnak, de azt is, hogy ki-ki a saját lakóhelyének közelében biztosan talál olyan templomot, ahová belépve azt fogja érezni „Én itt biztonságban vagyok”, hiszen az a hely, ahol mindenkit szívesen látnak. Véleményem szerint Pál Feri egy fáklya, akinek minden lehetősége és adottsága megvan hozzá, hogy az emberekhez közelebb hozza a vallást és fordítva. Elvégre ő nem lehet ott mindenhol, olyan emberekre van szükség, mint például Somlóvásárhelyről József atya, aki egy házasságra felkészítő foglalkozás során elérte azt, hogy egy fiatal pár újra megnyissa szívét a hitnek.
Kocsány Dalma
Új hozzászólás