Kultúra

Juli néni teste évek óta földben pihen. Becsületesen leélt életének végére került szégyenfolt. A törvénnyel soha nem került összeütközésbe. A szabályokat tisztelte, betartotta.

Zárkában a rab az ágyán ülve, kedvese fényképét szorongatta: - Fényképedet tartom kezemben. Egy pikoló sör mellett mosolyogsz. Üde fiatalságod lenyűgöz, tündéri mosolyod rabul ejt. Emlékszem, arcod selymének érintése érzéki örömök tárháza. Szemed kékje a tenger türkizével vetekszik. Tested domborulatai, vénuszi tökéletessége, kitörölhetetlenül maródott emlékezetembe. A mintaszerűség, a tökéletesség voltál. Lelkemben ezer virággal varázsoltál tavaszt, égi boldogsággal, földi gyönyörökkel dúsítottad azt…

Amnéziás leves

A receptje nem jut eszembe.

Pálinkás sertéspörkölt

„Dsida Jenő elütött a történelemmel viaskodó hitvallóktól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart: a természetről, a szerelemről, az ifjúságról, akár a késő romantikusok. Úgy érkezett az irodalomba, akár egy kamasz angyal, mámoros ifjúsággal, telve lelkesedéssel és önbizalommal” – írta róla Pomogáts Béla. Verseinek többsége vidám, bravúros rím- és ritmusjátékkal, melankolikus életérzéssel, a szépség és a jóság hirdetésének jegyében íródott. „Hiszek a hitben, a bátorságban, az élet minden körülmények között megmaradó szépségében. Hiszek a mindenható mosolygásban” – vallotta.