Csaknem kétszázhatvan oldal, tíz szerző, huszonnégy emelet és huszonnégy történet. Ez egy definíció, egy hiánypótló és szükségszerű kötet, kordokumentum leírása.
Az elmúlt esztendőkben immár Budapestet is „ellepték” azok a miniszobrok, apró alkotások, amelyek bájosan kicsi termetük ellenére kimondottan feldobják az utcaképet, köztereket.
Debrecenben a Kossuth téren egy több mint négyméteres lámpaoszlopnak támaszkodva áll egy alak. Ráérősen figyeli a város mindennapi életét: a reggel munkába igyekvő emberek sietős lépteit, a ricsajozó kamaszok bandába verődő és gyorsan tovatűnő alakjait, a pék friss áruval tömött polcait, ahonnan ínycsiklandó illatokat sodor felé a szél. Az alak a lámpaoszlopnál nem mozdul, alakja bronzba öntve, Szabó Lőrinc otthon van Debrecenben.
Interjúkötet? Riportkönyv? De leginkább kordokumentum, a szó legnemesebb értelmében. Kordokumentum arról, hogy hol fogyasztották el frissítőjüket, kedvenc italukat, és hol tesszük ezt mi, akik Debrecen örökségét visszük tovább. Mindez olyan köntösbe bújtatva, amely egyszerre fest valóságképet a helyi szokásokról, és támaszt kellemes utópiát a kulturált italfogyasztásról.
Túl az Ünnepi Könyvhéten, megannyi tapasztalattal gazdagodtunk egyénileg és a cívisvárosi kultúra közönségeként. Azt biztosan állíthatjuk, hogy az ifjakban és az idősekben egyaránt él az irodalom iránti vágy, az ismeretbővítés lehetőségének reménye és az igény az olvasásra.
A cívisváros is aktív részese volt június 7-11. között az országszerte megrendezett Ünnepi Könyvhétnek, amelynek nem titkolt célja volt ezúttal is, hogy az irodalomkedvelők igényeinek maximálisan eleget tegyen. Azokkal pedig, akik eddig csak ismerkedtek a könyvek végtelen és csodálatos világával, megszerettesse az irodalmat.
Izgalmas utazáson vehettek részt azok a fiatalok, akik az olvasás szeretete mellett a nyelvtanulást is fontosnak tartják. Az Amigos a Gyermekekért Alapítvány egy interaktív program keretében mutatta be a napokban a debreceni Libri Könyvesboltban az Egy világraszóló felfedezés 1. címmel megjelent játékos, nyelvtanulást segítő kötetet.
Szerencsés nemzet a magyar, hiszen a Kárpátok ölelésében, a mai Magyarország határain innen és túl megannyi népcsoport él együtt, gazdag népi kultúrával. Az Aldöldön kunok, jászok, a Felföld és a Mátra vidékén palócok, matyók és barkók. A Dunántúlon az őrségi, göcseji csoportok, a Rábaköz és Sárköz népe. Határainkon túl, Erdélyben székely, bukovinai, csángó magyarok és a kalotaszegiek.
„Már nem leszek az, aki szerettem volna lenni…” – belső vívódástól, lelki harcoktól, gyötrelmektől a zsarnokság elleni nyílt, vérbefojtott fellépésig. No, de mindezt miként lehet új köntösbe öltöztetve újrajátszani? A debreceni MODEM szeptember 17-ig látható Re:Re – Művészi újrajátszás/Az újrajátszás művészete című tárlata szívbe-húsbamarkoló őszinteséggel történelmet, sorsokat nem leplező nyitottsággal próbál választ adni erre az egyébként korántsem egyszerű mediális kérdésre.
Közhelyes megállapítás, hogy manapság, így a 2020-as esztendők rohanó digitális „filtervalóságában” a fiatalság, a most huszonéves generáció következetesen kerüli az olyan kulturális megnyilvánulásokat, mint a színművészet, a múzeumok vagy a szó szakmai értelmében vett trasht meghaladó igényes könnyűzene, akár underground formában. Szép hosszú és tartalmas gondolatmenet. Cáfolnám.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.