Napi hírek

Az EP jogi bizottsága elé utalták Kovács Béla ügyét

Brüsszel, 2014. július 3., csütörtök (MTI) - Az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága elé utalták Kovács Bélának, a Jobbik EP-képviselőjének a mentelmi ügyét - jelentette be csütörtökön az EP plenáris ülésén Martin Schulz EP-elnök.

Ügynökmúlt miatt kizárta komlói elnökét a Jobbik

Budapest, 2014. július 3., csütörtök (MTI) - A Jobbik kizárta soraiból és önkormányzati mandátumának visszaadására szólította fel Tasnádi László komlói elnököt.

Két év börtön a volt hajdúsámsoni alpolgármesternek

Debrecen, 2014. július 2., szerda (MTI) - Vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon szerdán a Debreceni Törvényszék Máthé Attilát, Hajdúsámson volt fideszes alpolgármesterét. Pinkovai Elek volt fideszes önkormányzati képviselő, másodrendű vádlottat bűnsegédlet miatt 50 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

Együtt-PM: eddig tartott a látszólagos gazdasági csoda

Budapest, 2014. július 2., szerda (MTI) – Az Együtt-PM véleménye szerint eddig tartott a látszólagos gazdasági csoda, kezd kipukkadni a Fidesz propagandalufija - reagált szerdán a szövetség gazdaságpolitikusa arra a hírre, hogy Magyarország ellen újraindulhat a túlzottdeficit-eljárás.

 

Budapest Pride – a Jobbik szerint provokáció

Budapest, 2014. július 2., szerda (MTI) - A Jobbik a többségi társadalommal szembeni provokációnak tartja a Budapest Pride-ot.

Czibere: a különböző mérések összemosása nem szolgálja a szegények érdekeit

Budapest, 2014. július 2., szerda (MTI) - Magyarországon a lakosság 14 százaléka szegény, és harmaduk él mélyszegénységben - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-nek. Úgy fogalmazott: egyetlen szegény, egyetlen nélkülöző, éhező is sok, "de a szegénység mérésének különböző szintjeit el kell különíteni, mert ezek összemosása nem szolgálja a szegények érdekeit".

 

EU-tisztújítás - Az uniós csúcs eredményeiről vitázott az EP

Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítója jelenti:
    Strasbourg, 2014. július 2., szerda (MTI) - A múlt heti uniós csúcstalálkozó eredményeiről tartott vitát szerda délelőtt az Európai Parlament (EP) plenáris ülése Strasbourgban.

 

Töröljék el a meghívásos közbeszerzéseket!

Budapest, 2014. július 2., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) törvénymódosítással törölné el a meghívásos állami közbeszerzés intézményét, szerintük ugyanis azt a hatalom korrupcióra használja.

A Fidesz-KDNP továbbra is vezet

Budapest, 2014. július 2., szerda (MTI) - A Fidesz-KDNP továbbra is magabiztos fölénnyel vezeti a pártok versenyét, a megkérdezettek 37 százaléka szimpatizál a kormánypártokkal a Nézőpont Intézet legutóbbi közvélemény-kutatása szerint.

Bérrendezést a közszférában is!

Budapest, 2014. július 1., kedd (MTI) - Az LMP azt követeli a kormánypártoktól, hogy tartsák be az ígéreteiket és kezdjenek tárgyalásokat a közszférában dolgozók bérének rendezése érdekében, emellett haladéktalanul dolgozzák ki az új életpályamodellt számukra.

Oldalak