Napi hírek

Pénztárgépek - NAV: leadható az új megrendelés, de…

Budapest, 2014. január 30., csütörtök (MTI) - Új online pénztárgépet ugyan már rendelhetnek az Alt Cash és Japán Cash ügyfelei adóhatóság honlapján, de az ügyfélkapun keresztül követelésüket egyelőre nem tudják az államra engedményezni, azt utólag tehetik meg - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

Beszélgetésre hívja a szeged-csanádi püspök Gyurcsány Ferencet

Budapest, 2014. január 30., csütörtök (MTI) - Beszélgetésre hívja a farsangi időszakban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét és Orosz Gábort, a párt szegedi ügyvezető alelnökét.

Visszautasította az Érsekújvári Zsidó Hitközség a magyar támogatást

Pozsony, 2014. január 30., csütörtök (MTI) - Visszautasította az Érsekújvári Zsidó Hitközség a magyar kormányzat 1,5 millió forintos támogatását  - számolt be a szlovákiai szervezet közlésére hivatkozva honlapján az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap csütörtökön.

Idén sem lesz filmszemle

Budapest, 2014. január 29., szerda (MTI) - Idén februárban sem tudja megrendezni a Magyar Filmszemlét a Magyar Filmművészek Szövetsége. Az erről szóló nyilatkozatot a szervezet szerdán juttatta el az MTI-hez.

RÖVIDHÍR – Átadták a látogatóközpontot és az új tanösvényt Királyréten

Szokolya, 2014. január 29., szerda – Átadták a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) új látogatóközpontját és tanösvényét Királyréten szerdán. Az erdei iskolából látogatóközponttá továbbfejlesztett ökoturisztikai intézményt Rácz András helyettes államtitkár és Tarnai Richárd kormánymegbízott adta át.

 

Jobbik: vissza kell szerezni a zsebszerződéssel eladott területeket

Budapest, 2014. január 29., szerda (MTI) - Vissza kell szerezni a zsebszerződéssel eladott területeket, ez pedig minden nemzeti érzelmű, a magyar vidéki munkahelyekért aggódó embernek kötelessége - hangsúlyozta Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

 

MRK-elnök: hosszú távú felsőoktatási stratégiára van szükség

Budapest, 2014. január 29., szerda (MTI) - A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke szerint hosszú távú felsőoktatási stratégiára van szükség Magyarországon.

 

Klik - PDSZ: a köznevelési államtitkárság figyelmen kívül hagyja a tényeket

Budapest, 2014. január 28., kedd (MTI) - A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a köznevelési államtitkárság figyelmen kívül hagyja a tényeket, csak saját álláspontját szajkózza a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról (Klik) készült jelentéssel összefüggésben - közölte Mendrey László PDSZ-elnök kedden az MTI-vel.

Klik – A Fidesz védi

Budapest, 2014. január 28., kedd (MTI) - A Fidesz-kormány a „Gyurcsány-korszak hozzá nem értésével és hazudozásival ellentétben” az oktatási rendszer működésének folyamatos javításán, a hibák feltárásán és kijavításán dolgozik - reagált a nagyobbik kormánypárt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál kialakult helyzetre keddi közleményében.

45 milliós kártalanítás után ismét gyilkosság a vád

Debrecen, 2014. január 28., kedd (MTI) - Perújítás miatt emberölés vádjával áll ismét bíróság előtt apa és fia a Debreceni Törvényszéken: Burka Ferencet és fiát korábban, egy férfi megölése miatt előbb 15, illetve 13 év fegyházra ítélték, majd megismételt eljárásban bizonyítottság hiányában jogerősen felmentették a gyilkosság vádja alól.

Oldalak