A tizenhárom honvédtábornok vérbeli katona volt

Budapest, 2014. október 6., hétfő (MTI) - Az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok vérbeli katona volt, kitűnően értették mesterségüket, személyesen adtak példát mindarra, amit elvártak embereiktől, a hazát szolgálták mindhalálig - emelte ki a honvédelmi miniszter hétfőn, az aradi vértanúk emléknapján Budapesten, a Batthyány-mauzóleumnál mondott ünnepi beszédében.

A nemzet sohasem felejtette el hőseit. Nevük mindig a szabadságot jelentette, és reményt adott a legsötétebb órákban is - tette hozzá Hende Csaba.

Hozzátette: a jelenlegi nemzedék feladata, hogy felhasználva a kor által nyújtott lehetőségeket, megtalálja a gyarapodás, a továbblépés útjait mindenki számára.

„Így jöhet létre az az erő, a szabadság ereje, amely minden időben képes megtartani a nemzetet” - emelte ki a miniszter, hozzáfűzve: „mindenkivel szövetkezünk a jó akarat, a kölcsönös érdek és a közös értékek szellemében, de senki által sem hagyjuk magunkat kihasználni, vagy önös érdekek nevében leckéztetni”.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.