Várospolitika

Nemzetközi elismerés a debreceni főrabbinak

Bal oldalon a debreceni főrabbi

2017. január 2-4-e között, a jeruzsálemi Ramada hotelben a Cionista Világszövetség szervezésében az ortodox rabbik hagyományos kongresszusára került sor, melyet Jeruzsálem egyesítésének 50. évfordulója alkalmából tartottak.

Elveszett bizalom – visszahívott alelnök

Szavaz a közgyűlés

Már nem alelnöke a MAZSIHISZ-nek Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség jelenlegi vezetője. Az országos testület  közgyűlése nagy többséggel, titkos szavazással, 42:28 arányban vasárnap délután úgy döntött, megvonja a bizalmat a debreceni hitközség első emberétől.

Felmenthetik Horovitz Tamást MAZSIHISZ alelnöki tisztségéből

Heisler András

Terjedelmes interjút készített a Szombat című kulturális hetilap Heisler Andrással, a MAZSIHISZ elnökével. Ebben  - többek között - újságírói kérdésekre felmerült a Debreceni Zsidó Hitközség ügye is.

Vallási bíróság elé állhat a debreceni hitközség vezetése

Ki, hogy látja?

Nincs béke a Debreceni Zsidó Hitközség háza táján. Többször írtunk már arról, hogy eladósította az elnök Horovitz Tamás a cívis város egyházát. Jelenleg is 51 millióval tartozik a gyülekezet az országos vezetésnek, a MAZSIHISZ-nek.

Kettészakadt a debreceni zsidóság

A Gólem újság címlapja

Megalakult az EDIT, az Egységes Debreceni Izraeliták Társasága. Ezzel végérvényesen is kettészakadt a debreceni zsidóság.

Az igazság ideát van

Székházfelújítás - előbb-utóbb lehull a lepel

Válasz a „Hazugságok helyett az igazságok” című észrevételre, avagy nyílt levél Horovitz Tamáshoz.

„Hazugságok helyett az igazságok”

A megújult zsinagóga

A Diszpolgár magazin az elmúlt időben háromszor is foglalkozott a Debreceni Zsidó Hitközség és elnöke Horovitz Tamás ügyével. Az írásokkal kapcsolatban az érintett megkereste szerkesztőségünket, hogy hozzászólását (az általa adott cikk címmel együtt) tegyük közzé, változtatás nélkül. Kérésének ezúton teszünk eleget.

Vizsgálatot kezdeményezett a MAZSIHISZ Debrecenben

Elszállt milliók

Továbbra is keresi a magyar zsidók országos szervezete azt a 95 millió forintot, amelyet tavaly adott kölcsön a Debreceni Zsidó Hitközségnek, pontosabban a szervezet nevében - mint kiderült alapszabály ellenesen - eljáró elnöknek, Horovitz Tamásnak.

Tovább gyűrűzik a Debreceni Zsidó Hitközség körüli botrány

Felújított székház - kívül minden rendben

Áll a bál a Horovitz Tamás vezette Debreceni Zsidó Hitközségben. Kicsit, mintha a mózesi törvényeken felüli mindenhatónak képzelné magát a közösség első embere és helyettese.

Botrány a Debreceni Zsidó Hitközségben

A megújult, Pásti utcai zsinagóga

Hová tűnt 95 millió forint, mennyire legitim manapság a Debreceni Zsidó Hitközség működése? Ezek és még számtalan kérdés okoz fejfájást manapság a közösség igen csekély létszámú tagságának.

Oldalak