Tóth Eszter költő, író és műfordító. Apai nagyapja Tóth András szobrász, édesapja Tóth Árpád költő és férje Hollós Korvin Lajos író volt (a fia Hollós Máté zeneszerző).
Bár az ihletet édesapja adta számára, mégis eltérő gondolatvilága erősen tükröződött a művein, amelyekben a saját helyét is kereste: „Hol voltam? Mint Persephoné: erők közt a sötétben. A búzamag utáni és kalász előtti létben, a meg kicsöndülés között föl és föl egy zenében, úton, nyugvástalan, az út nyitott végtelenében”.
Hazai és külföldi elismerései a Nívódíjak a Magyar Rádiótól és a Magyar Televíziótól, 1974-ben József Attila-díj, 1995-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje és 1998-ban Central European Time irodalmi díj.
A debreceni Darabos utcából hamarosan Budára költöztek, ahol 8 éves koráig, az édesapja haláláig élt, majd ő és az édesanyja a költőbarátoktól, Babits Mihálytól és Karinthy Frigyestől kaptak támogatást. 1939-től – az érettségi után – a Magyarország című lap riportereként, majd nyelvoktatóként dolgozott. Angol, francia, német és orosz műveket fordított többek között Rainer Maria Rilke-től, William Blake-től és Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij-tól. 1945-től könyvtáros volt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Első verses gyűjteménye, a Meghatott vitatkozás 1948-ban látott napvilágot. 1949-től szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. Az 1950-es években főleg gyermekversekkel, mesékkel és bábjátékokkal foglalkozott, illetve gyermekkönyveket adott ki. Az Állami Bábszínház számos bábjátékát sikerre vitte. A ’60-as évek közepétől 20 évig írta és szerkesztette a Magyar Televízió Zsebtévé című gyermekműsorát. Az 1969-es „A varázsló” című mesefilm forgatókönyvét Török Sándorral karöltve írta.
Nevét 2006 óta egy debreceni könyvtár őrzi, továbbá annak Iskolatörténeti Múzeumában is megtalálhatóak az 1978-as és 1986-os látogatásainak dokumentumai.
Kortársak
Akik mellém itt-ott leültetek,
vonatban vagy a Bástyasétány padján
és elmondtátok, hogy meghűltetek
s hogy van egy kis telketek Akarattyán,
kik piacon, postán megálltatok
s közöltétek velem, sorunkra várva,
hogy a vélt barát rútul áltatott
és hogy kedvenc gyümölcsötök a málna,
te lány a buszban, csapzott-mosolyon,
ki báli szép fényképed megmutattad,
s te asszony, ki a kórházfolyosón
szóltál: „ma krumplit hoztam az uramnak”,
hála néktek, idegen fecsegők!
De jó, ha megszólíttok egyre többen,
ha vissza nem tart sem közöny, se gőg
hisz’ nem hiába éltünk egyidőben!...
(1920, Debrecen – 2001, Budapest)
Nádai Nikolett
Új hozzászólás