Élnek az elődöntős remények

Garamvölgyi Ákos eredményesen szállt be a harcba  Fotó: MKOSZ

Andjelko Mandics kosaras legénysége hétfő este a rájátszásban újra hazai pályán fogadta a Zalaegerszeg együttesét. A zalaiak az elődöntőért utaztak Debrecenbe, míg a DEAC egyenlíteni szeretett volna a párharcban.

A Debreceni Egyetem alakulatának 2-1-es hátrányból kellett felállnia, hogy életben tartsa elődöntős reményeit az élvonalbeli rájátszásban. Betegségéből immár a kapitány Mócsán Bálint is visszatért. Az Oláh Gábor utcai csarnok megtelt, vendégszurkolók is elutaztak a mérkőzésre a hétköznap ellenére.

A meccset egyértelműen a DEAC kezdte jobban, összesített előnyét magabiztosan kiharcoló riválisával szemben. Lovro Buljevics kezdett egy zsákolással, majd jelentős előnynél Neuwirth Bence is elejtett egy hárompontosat. Így az első negyed végén 19-8-as vezetést tudhatott magáénak a vendéglátó alakulat. Zárkóztak a zalaiak, az egykor Debrecenben pattogtató Tóth Ádám is aktivizálta magát a palánk alatt, ám ez sem volt elegendő, hogy a dunántúliak megtörjék az egyetemiek lendületét, Djordje Drenovacék a nagyszünetre megőrizték tízpontos előnyüket: 38-28.

A fordulást követően triplákkal jelentkezett a védekezésén jelentősen szorító kék mezes alakulat. A harmadik felvonás derekánál már a Zeténél volt az előny, ám a fekete-fehéreknek sikerült büntetőkből visszavennie a kezdeményezést, bár a vendégek nem jöttek zavarba – így 51-57-es vezetéssel várhatták az utolsó csörtét. Izgalmakból nem volt hiány, noha a hazaiaknak jócskán döcögtek a büntetődobások, abban a játékszakaszban ötven százalékos sikerességgel tudták értékesíteni kísérleteiket a vonalról. Oda-vissza potyogtak azonban mezőnyből a kosarak, rendre 3-4 ponttal tudtak meglépni a felek, ám a dudaszóhoz közeledve döntetlennél torpantak meg, így a 72-72-es állás miatt következhetett a túlóra.

Az extrában a Zete kezdett nagyobb lendülettel, ám hamar megfordította a játék képét a Mandics-csapat, Drenovac betöréssel operált, míg az utolsó másodpercekben Mócsán labdát igyekezett tartani és faultra kényszeríteni az ellenfelet. Ez a taktika be is vált, a végén néggyel vezetett az egyetemi gárda, ez pedig diadalt jelentett: 83-79.

Győzelmével tehát kiharcolta az ötödik csatát a DEAC. A mérkőzést ezúttal Zalaegerszegen rendezik, szerdán.

Barna Marci

DEAC – Zalakerámia ZTE KK 83-79 – hosszabbítás után (19-8, 19-20, 13-29, 21-15, 11-7)

DEAC: EDWIN 24/3, Neuwirth 5/3, DRENOVAC 26/6, Williamson 8/3, Buljevic 5/3 csere: Tadics, Mócsán 7, Hőgye, GARAMVÖLGYI 8/6.

vezetőedző: Andjelko Mandics

ZTE: PAIGE 17/9, HICKS 17/9, Szalay, Ikpe 2, Tóth 4 csere: Osztojics 9, ONA EMBO 16/12, Keller 8, Németh 6, Csátaljay.

vezetőedző: Matthias Zollner

Andjelko Mandics: A fáradtság ellenére is extra energiákkal játszottunk, viszont olyan dolgokat csináltunk, amiket nem értek, főként azt nem, ahogy odapasszoljuk a labdát az ellenfél kezébe. Az első félidő teljesen rendben volt, viszont a harmadik negyed már kevésbé. A végén azonban visszajöttünk egálra és le is zárhattuk volna a találkozót, végül ez csak a hosszabbításban sikerült. Fellelhetőek már a feszültség jelei is a srácokon, de nem engedhetünk meg magunknak ilyen rövidzárlatokat, ennél jobban kell teljesítenünk. Az ötödik meccsen az fog nyerni, aki több motivációval és koncentrációval lép pályára, azonban már ennek a találkozónak a kiharcolása is szép teljesítmény, hisz sokan nem minket tartottak az esélyesebb félnek, mi viszont megmutattuk, hogy van tartásunk, meglátjuk, hogy mit tudunk véghez vinni Zalaegerszegen.

Garamvölgyi Ákos: Nagyon örülök, hogy sikerült nyernünk és az ötödik meccsre mentettük a párharcot. Továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy a harmadik negyedet jobban kezdjük. Harcos mérkőzés volt, boldog vagyok, hogy sikerült jól beszállnom, és hogy mindenki hajtott, de ettől jobban kell játszanunk Zalaegerszegen, ha szeretnénk bejutni a legjobb négy csapat közé.

A számok tükrében: (DEAC - ZTE): szerzett labda: 5-13, eladott labda: 15-13, lepattanó: 37-34, gólpassz: 14-18, fault: 21-27, VAL: 111-107

2p közeli: 46%-49%, 2p ktáv.: 50%-25%, 3p táv.: 30%-36%, 1p bünt.: 83%-64%

Legnagyobb vezetés: 14-9, legtöbb egymás után szerzett pont: 8-9 Csapat vezetési ideje: 27:24-13:14

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.