Sokan próbálták már megfejteni a művészi alkotófolyamat műhelytitkait. Ez azonban szinte lehetetlen, mivel művész és művészete állandó körforgásban együtt fejlődik. Rakovszky Zsuzsát kérdezem írói pályájának, illetve életútjának összefüggéseiről, és a beszélgetés végére kirajzolódik a művészi én szuverenitásából fakadó erőforrások kemeríthetetlen energiája.
- A gyermekkor az emberi élet fontos időszaka. Életünk során végigkísérnek bennünket az emlékek, befolyásolják későbbi döntéseinket, alakítják életpályánkat, emberi sorsunkat. Melyek az életében azok a gyermekkori benyomások, fontos mondatok, tanítások, amelyek rendszeresen felidéződnek, mintegy vezetik élete során?
- Nem emlékszem mondatokba foglalható tanításokra. Szerintem nem egyes konkrét benyomások, hanem az egész gyerekkor kíséri végig az embert az életén, az a mód, az az intenzitás, ahogyan akkor átélte az életét, a világ titokzatossága, amit például egy erdei séta során vagy mondjuk karácsony délutánján lehetett megtapasztalni. Erkölcsi tanítást természetesen kaptam, inkább példák, mint mondatok formájában. Anyám különösen a hazugságot ítélte el, ez megmaradt bennem.
- Kisgyermekként, öt éves korában kezdett verseket írni, amelyeket kezdetben édesanyjának diktált le. Ezután hosszabb kihagyások következtek. Ennek mi az oka? Más irányba fordult a figyelme vagy az iskolában nem volt olyan közeg, ami ezt előre vitte volna? Volt lehetősége tanárok által fejleszteni az íráskészségét?
- Tanárok? Ez soha eszembe se jutott. Ne felejtse el, én az ötvenes évek második felétől a hatvanas évek végéig voltam általános- és középiskolás, talán nem nehéz elképzelni, milyen volt akkor az irodalomoktatás. És egyáltalán, soha nem voltam olyan viszonyban az iskolával, hogy tőlük vártam volna valamiféle irodalmi útmutatást. Bár az igaz, hogy rajzolni az általános iskolai rajztanárnőnk hatására kezdtem, hozzá jártam rajzszakkörre (az iskolán kívül), egy darabig úgy gondoltam, inkább festő leszek. Részben talán az is közrejátszott, hogy a kamaszok konformisták, vagy legalábbis igyekeznek hasonulni a kortársaikhoz: rajzolni más is rajzolt, verset meg nem írt senki a környezetemben rajtam kívül. De aztán ezen a szakaszon túljutottam.
- 1975-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett diplomát angol-magyar tanári szakon. Tanítani azonban sohasem tanított, inkább könyvtáros lett. Mi ennek az oka?
- Valami keveset tanítottam angolt, de csak magánórákat adtam, meg nyelviskolában is egy ideig, de éreztem, hogy nem jól csinálom. Nem szeretek szerepelni, márpedig a tanításnak van egy ilyen oldala is. A könyvtár nyugalmasabb, és lehet, sőt kell olvasni munkaidőben. Az első könyvtár, ahol dolgoztam, az akkori Gorkij, mostani nevén Országos Idegennyelvű Könyvtár. Oda már akkor is jártak mindenféle angol nyelvű lapok és folyóiratok, amikor azokhoz még egy átlagos könyvtárban vagy újságosnál nem lehetett hozzájutni, nagyon sok olyan ismerethez jutottam, amihez különben nem lehetett volna.
- Közben elküldte verseit Vas Istvánnak, aki tehetségesnek tartotta és segítette abban, hogy művei megjelenhessenek egy pályakezdő költőket bemutató antológiában (Madárúton, 1979). Mi a legfontosabb tanítás, amit mesterétől a költészetről tanult?
- Igazából ezek nem szavakba foglalható tanítások. A költészet is olyan, mint akár a főzés vagy az úszás vagy sok más tevékenység, amit csak menet közben lehet megtanulni. Az ember próbálkozik, érzi, hogy az úgy jó vagy nem jó, de általános elveket, hogy „ezt így kell csinálni”, nem lehet megfogalmazni, mindenre van példa és ellenpélda. A mesterek, a nagy költők nem úgy hatnak a kezdőkre, hogy megmondják, mit csináljanak, hanem az egész költészetükkel. Esetleg a személyes kapcsolatban azzal, hogy rámutatnak, mi nem tetszik nekik. De hatni csak az hat igazán az emberre, akivel van valami hasonlóság a gondolkodásban, a lelki alkatban.
- Ezután rendszeresen jelentek meg verseskötetei. 2002-ben viszont egy prózai kötet következett a sorban, A kígyó árnyéka címmel. Azóta e két forma váltogatja egymást életművében. A téma választja a formát? Az alkotót már befolyásolja a megszülető gondolatmag, hogy azt lírai vagy prózai művé alakítja a tolla?
- Hát persze. Van gondolat vagy életanyag, amelyik inkább versbe kívánkozik, van, amelyik prózába. Ahogy nő az életkor, az utóbbiból lesz több, a próza inkább az idősebbek műfaja, bár ez sem törvényszerű: Thomas Mann például 26 évesen írta a Buddenbrock-házat, ami elképesztő.
- Négy hosszabb tanulmányúton volt. Milyen szakmai tapasztalatokkal gazdagodott külföldi képzései során?
- Volt egy fél éves angol ösztöndíjam, a kortárs angol költészetet tanulmányoztam, de csak úgy saját szakállamra: beültem az akkor nemrégiben megnyílt Poetry Library-be (már csak azért is, mert ott melegebb volt, mint az albérletemben), és olvastam. Ennek komoly hatása volt, mert akkoriban kezdtem szerepverseket írni, ami az angol költészetben gyakori, a magyarban ritkább. Aztán voltam az USA-ban három hónapig, Iowában, az úgynevezett írótáborban, itt voltak mindenféle előadások, de az ő irodalomfelfogásuk, mondhatni, erősen eltért már akkor is az európaitól, pláne a kelet-európaitól – viszont láttam egy keveset Amerikából, és kedves embereket ismertem meg. Aztán voltam fél évig Bécsben, ez egy fordítói ösztöndíj volt, bejártam egy irodába, és ott fordítottam. Nem tudom, mi lehetett a negyedik – talán a svájci két hónap, ez meg inkább egy alkotóházi beutaló volt, ketten töltöttünk két hónapot az akkor tíz éves fiammal a Bodmanhausban, a Bodeni-tó mellett. Sokat kirándultunk, életem legszebb két hónapja volt, de képzés, az nem volt. Egyébként az irodalom különben sem szakma abban az értelemben, hogy képzésekkel fejleszteni lehetne a gyakorlóját - nincs egy kifejezetten technikai része, mint a festészetnek meg a zenének (legfeljebb a verstan, de az igen kis része). Inkább az emberi kapcsolatokra hasonlít, amennyiben az egész ember vesz részt benne, és fejlődni is csak úgy lehet, ha az egész ember fejlődik.
- Írói munkássága mellett fordítói tevékenysége is jelentős. Most milyen külföldi művet fordít?
- Semmilyet, fordítóként már nyugdíjaztam magamat. Legfeljebb egy-egy verset fordítok le néha szórakozásból.
- Tavaly jelent meg a Magvető Kiadónál legújabb regénye, Az idők jelei. A mű egy Münster városában kirobbant vallásháborút beszél el, és egyéb fontos mondanivalója mellett a hit kérdésével foglalkozik, pontosabban a hit és a vallás kapcsolatával. A mai világ fanatikus vallási közösségeinek összeütközése ugyanolyan kataklizmához vezethet, mint amit a regényben elbeszél?
- Nem hiszem, hogy a mai világban fanatikus vallási közösségek ütköznének össze, legfeljebb valamelyik ilyen közösség a szekularizált társadalommal. Manapság inkább ideológiák ütköznek: azért is érdekelt a vallásháborúk korszaka, mert a mai, éles megosztottságra emlékeztetett. Az összeütközés esélye akkor igazán nagy, ha az általános, mindenkire érvényes erkölcsi elveket valamiféle „törzsi erkölcsre” cseréljük föl, amely szerint az a helyes, ami nekünk jó, és a mi oldalunkon állók legrosszabb cselekedeteit is mentegetjük, míg az ellenfelet, ahogy mondani szokás, „démonizáljuk”, vagyis más szemében a szálkát is, a magunkéban a gerendát sem…
- Fontosnak tartja a közösség erejét? Íróként tagja valamelyik művészeti társaságnak vagy a szuverenitás híve?
- Az utóbbi. Azt hiszem, „papíron” még tagja vagyok az Írószövetségnek, de tekintve, hogy Sopronban élek, az irodalmi életben egyáltalán nem veszek részt. Tagja vagyok még a Digitális Irodalmi Akadémiának is, de ez nem valamilyen közös esztétikai vagy ideológiai elvek alapján alakult csoportosulás, inkább az írók anyagi függetlenségét segít biztosítani – a műveink digitalizálásáért fizetett jogdíj nélkül nehéz lenne nagyobb munkába belekezdeni.
- Az írás mellett bizonyára marad idő olvasásra is. Mi az éppen aktuális olvasmánya?
- Általában több könyvet is olvasok egyszerre – most éppen a még karácsonyra kapott könyveket. Az egyik Simon Schama Rembrandt’s Eyes című műve, ami egyszerre történelem, művészettörténet, életrajz és műelemzés; a másik a Genji (11. századi japán regény), a harmadik Hilary Mantel: Wolf Hall c. történelmi regénye (a fiamtól kaptam őket, aki most pár évig az USÁ-ban dolgozik, ezért angol nyelvű mindhárom).
- Jelenleg milyen szövegen dolgozik? A legközelebb megjelenő Rakovszky Zsuzsa kötet lírai vagy prózai mű lesz?
- Verseskötet. Már nagyjából készen van, még egy kicsit javítgatom.
Rinner Anita
Új hozzászólás