- Új patákat kaptak a lovaim – újságolta szomszédjának a paraszt bácsi.
- Na, és milyeneket?
- Meteoropatákat.
Tudom, favicc, de talán egy árnyalattal jobb, mint a „reccs”. A mai napra jómagam is „patássá” váltam (nem Rideg Sándor: Indul a bakterház Patása, s nem is párosujjúvá), köszönhetően a város körül és felett kóválygó zivatargócoknak.
Frontharcos, sőt többfrontos harcos lettem, utalva a közelben gyülekező feketefelhő tömörülések számára. Fejfájás, álmosság, rosszkedv. No, ezek ellen kellene harcolni. Egyik pillanatban igen, a másikban inkább nem. Az életösztön azonban a harcra voksol. Nem véres, mint az orosz Bruszilov offenzíva (emlékezve az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára), de kemény csata. A kávé, a testmozgás a frissítést szolgálná, váltakozó hatékonysággal. Hamar rájöttem, nem a próbálkozások hatásai dominálnak, hanem egy-egy front közeledése, vagy távolodása. A kávé csak mákony, az ész becsapása, ám az ideg- és érrendszer kérlelhetetlenül rosszat jelez.
A kudarcos kísérletezgetéseket prevenciós ténykedésekre váltom. Valódi értékteremtés helyett még mindig magammal foglalkozom. Felmegyek az Időkép.hu radarképére. Hosszasan vizslatom a zivatarfrontok vonulásának irányát. Bosszúsan állapítom meg, hogy a java még hátra van, mivelhogy több is a várost célozza meg. A tapasztalat azt mondatja velem, hogy Debrecennek van valami víztaszító kisugárzása, hiszen az esőfelhők, általában nagyívben kerülik a környéket. Esik Sámsonban, Böszörményben, de Vámospércsen is, cikáznak a villámok, dörög is becsületesen, a Faraktár utcán azonban az istennek nem akar lepottyanni egyetlen kövér csepp sem.
A mai frontok fittyet hánynak a több évtizedes tapasztalatra. Jönnek és megint jönnek sorban, az ember feje pedig szétpattan, füle zúg. Kimegyek az erkélyre. Számolom a frontokat, felhőket, betájolom a gócokat, figyelem a vonulásuk. Legalább telik az idő. A kutya ugat, a front halad. A négylábúba csak akkor szorul a vakkantás, ha az égi hordót túl közel görgetik. Macska oson a IV. osztályú, utoljára nyár elején nyírt park térdmagas füvében. Neki se tetszik a helyzet. A varjak a fákon gubbasztanak. Feltűnően csendesek. Fecskék cikáznak az épületek között. Nedves szárnyú, nehéz röptű rovarok könnyű zsákmányaik. A város zajai is tompulnak, mintha a zajkeltők is a következő zivatar kitörésére várnának.
Frontharcolás közben arra gondolok, hogy a kertben újra nő a gaz. Az a dudva elleni harc lesz. Az ismétlődő esőben vajon kuckójába bújt-e kedvenc kandúrom? Van-e a könyvespolcon Grecsó Krisztián kötet, mert a másikat délelőtt elolvastam? Írni is kellene a Díszpolgárnak. Na, és vajon mennyi lesz a Loki – Bate Boriszov BL-selejtező eredménye? Az eső nehogy elmossa a meccset.
Az ügyeletes front éppen kitér, ebből nem lesz zuhé, de nyomában lohol a másik. Majd csak vége lesz, s tiszta fejjel másról is írhatok, mint az időjárás.
U.i.: Frontérzékeny társaimmal együtt érzek. Barátaim, kitartás! – s hogy keretes és vidámabb legyen eme írás vége is, a paraszt bácsi újabb büszkélkedését osztom meg olvasóimmal:
- Hallom, új bora van – érdeklődött a szomszéd.
A paraszt bácsi büszkén dagasztotta mellét: - Bizony, Volkswagen Bora.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás