Ember nem gondolná, hogy szűkebb környezetében is mennyi érdekesség, látnivaló található. Gyakran tud is róluk, de különböző okok miatt mégsem keresi fel, ismeri meg.
Bárhol járunk a világban, azt látjuk, hogy a népi hagyománynak, táncnak, zenének óriási összetartó ereje van minden egyes kultúrában. A Hajdú-Bihar megyei Balmazújvároson sincs ez másképp.
Még az átkosban történt (bár e jelzőről az akkor már éltek árnyaltabban vélekednek). A szocializmus már recsegett, ropogott, Kádár János szenilis vénemberré dementálódott, de a tanácsi közigazgatás még működött. Azért irodákban, hivatalos helyiségekben az elvtársasozáshoz szokott füleket egyre gyakrabban ütötte meg egy-egy uram, asszonyom megszólítás. A változás előszele is huzatossá tette a szobákat, termeket.
A vírushelyzet kapcsán sokakban felébredhetett a vágy, hogy olvasással, nyelvtanulással üsse el az időt. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy milyen könyveket érdemes választani vagy éppen milyen módszerekkel próbálkozhatunk.
Úristen! Annyira várom már, ez lesz a párommal az első karácsonyom. Már egy hónappal ezelőtt elkezdtem a készülődést, két hónapja megvettem a masnikat, három hónapja a csomagolópapírt, fél évvel ezelőtt pedig az ajándékokat. Kivéve egyetlen egyet, a páromét!
A járványhelyzet miatt országba zárva felértékelődnek hazai kirándulóhelyeink. Tulajdonképpen, az otthon maradni képtelenek elindítottak egy mozgalmat, amit úgy fogalmazhatnánk: fedezd fel újra hazádat! Nem központilag szervezett és menedzselt akció, spontán elemi igényként ébredt honfitársaink jó részében.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.