A váltás megvolt, a változás folyamatban

A döntetlen kezdésnek nem rossz  Fotó: Molnár Péter

Elkezdődött az OTP Bank Liga 2022-23-mas kiírása, vasárnap délután pedig a DVSC pályára is lépett Kisvárdán. Joao Janeiro volt csapata ellen a kezdőcsapatban néhány meglepő húzással állt ki. Az előrelépés azonban az új vezetőség koncepciójában még nem volt jelen annyira, hogy a felkészültebb Kisvárdát sikerüljön felülmúlni. Döntetlen lett a vége – elképesztő hajrával.

Ami a várdaiakat illeti, még mindig érzékelhető, hogy sokkal inkább építenek a légiósokra, mintsem a magyarokra, netán saját nevelésű futballistáikra. Bár a Vasutasnál is pályára léptek új igazolású külföldiek, a magyarokra jutott a főszerep, elsősorban Dzsudzsák Balázsra. Baranyai Nimród is szerepet kapott a kezdő tizenegyben, ám nem az ifjú futballista szerepeltetése volt a legmeglepőbb húzás, hanem inkább a DEAC-tól visszatért Kundrák Norbert játszatása a találkozó elejétől kezdve. Alapvetően nagyobb figyelmet szentelt a klub igazolások terén a kapusokra, mint bármely más pozícióra, illetve a védelem is bővelkedik játékosokból, olyan focistánk, akire kockázat nélkül lehetne csatárként nyomást helyezni, nincsen. Ez a hiány érezhető volt a játék képén is, hiszen a Kisvárda már a mérkőzés elejétől jelentős nyomást gyakorolt a Lokira és a védelem mögé is rendre sikerült bejutnia a hazaiaknak, nagyobb ellenállás nélkül. Ennek ellenére a DVSC próbált kontrákból építkezni, illetve a pontrúgásokra is támaszkodhatott a csapat, no meg egy emberre: Dzsudzsák Balázsra. Az akciók motorjaként mozgott a pályán, irányítói karizmája még mindig példaértékű, ahogy küzdőszelleme és játékszervező készsége is. A 49. percben vezetést szerzett a Kisvárda, és egészen a hajráig úgy tűnt, a Debrecennek nincs is visszaút. Nem így lett, hiszen az utolsó 20 percben robbant a Lokomotív.

Teljes ütemváltás történt, ezt érezték a vendégszurkolók is, a DVSC pedig egyre többször tudott vendéglátója kapujának előterébe férkőzni, vagy legalább szögletet kiharcolni. A 85. percben pedig jött a fordulat, amikor a Loki ragadta magához a kezdeményezést az egyre védekezni beálló Várdával szemben, Dzsudzsák a kapusról saját lövése után kipattanó labdát higgadtan gurította a hálóba. A hazaiak lengyele, Makowski azonban egy nem túl szervezett, de szerencsésen elsült beadást fejelt magas ívben a hálóba. A szurkolók már alighanem elkönyvelték a Várdának az első 3 bajnoki pontját, amikor a Vasutas gólvágója, Bárány Donát villant, keresztbelőtt, a labda pedig a kapufáról ért a kapuba. A végeredmény 2-2. Langyos, egyoldalú első félidőt követően épp idejében ébredt a Janeiro-legénység. Bár nyerni továbbra sem sikerült még a Várkerti Stadionban, parádés hajrával ezúttal sikerült pontot szerezni a Konferencia Ligában is indult szabolcsiak otthonában.

Külön öröm volt látni, hogy olyan támadást is vezetett a DVSC, amelyben a második gólt megelőzően három saját nevelésű játékos vett részt – eredményesen. Dzsudzsák Balázs pedig ismét bizonyította, igenis méltó arra, hogy újra válogatott mezt öltsön.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.