Pendítsd csak kobzod, citerád,
gitárod, lantodat
valahol tört szemeket látsz,
meggyötört arcokat
El kell találni, kit, mi bánt,
s kinek melyik való,
hangold arra a húrt, a fát,
légy te örömadó.
Egy délkörnyi örömet szelj,
hogy csorduljon leve,
a mindenségből, ennyi kell,
hogy gyógyuljunk vele.
Egy karcnyi fény, parányi hő
hiányzik már nagyon
e vak, e lassan őszülő
magányos csillagon.
Kiss Tamás 1912. szeptember 5-én született Kisújszálláson Kiss László és Tóth Julianna gyermekeként.
1932-ben szülővárosában érettségizett. 1932-1938 között a debreceni Tisza István Tudományegyetemen tanult református teológiát. 1946–1950 között elvégezte a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-történelem szakát.
Költői pályája 1934-ben a Nyugattal indult. Lírájában az alföldi nép és táj egyszerűsége jelent meg. Jellegzetes hangja a csendes bánat, a finom szatíra, vagy az áradó bensőségesség. Stílusa dísztelen, puritán.
2003. december 8-án hunyt el Debrecenben.
Új hozzászólás