Napi hírek

Fesztivált kellett megszakítani a vihar miatt Hajdúböszörményben

Debrecen, 2014. augusztus 3., vasárnap (MTI) - Fákat döntött ki a vihar, pincéket öntött el a víz szombaton késő este Hajdúböszörményben, ahol egy fesztivált is meg kellett szakítani a zord időjárás miatt - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

 

Handó: szemléletváltás, motiváltság és a stratégiai célok meghatározása vezet eredményre

Budapest, 2014. augusztus 3., vasárnap (MTI) - Handó Tünde szerint az igazságszolgáltatásban elért eredményekhez szemléletváltásra, motiváltságra és a stratégiai célok meghatározására volt szükség - olvasható az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével készült interjúban a nol.hu-n.

 

Hőség – A kánikula mellett továbbra is többfelé lehetnek heves esőzések

Budapest, 2014. augusztus 3., vasárnap (MTI) – Öt keleti megyében a hőségre, de emellett a fél országban felhőszakadásra, heves zivatarokra is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.

 

Magyar György: Nem ment el az eszem (átvett cikk a NOL.hu-tól)

Magyar György ismert, sikeres, mondhatni sztárügyvéd nem kis feltűnést keltve beszállt a főpolgármesteri címért folyó versengésbe. Támogatói, állítása szerint, mind olyan civilek, akiknek tele van a puttonyuk a pártokkal, nem is bíznak bennük, s akik úgy látják, a végtelenségig kizsigerelt, jogaitól mindinkább megfosztott városnak ügyvédre van szüksége.

Roma holokauszt - Vonulással és koszorúzással emlékeztek a roma holokausztra a fővárosban

Budapest, 2014. augusztus 2., szombat (MTI) - A roma holokauszt 70. évfordulójára vonulással és koszorúzással emlékeztek szombaton a fővárosban.

 

Roma holokauszt - Áder: a kirekesztés kevesebbé tesz

Budapest, 2014. augusztus 2., szombat (MTI) - A kirekesztés kevesebbé, az egymásnak megadott kölcsönös tisztelet azonban gazdagabbá tesz mindannyiunkat - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a roma holokauszt 70. évfordulója alkalmából szombaton, a Csepelen rendezett megemlékezésen.

 

Augusztus 15-ig kell befizetni a tankönyvcsekkeket

 Budapest, 2014. augusztus 2., szombat (MTI) - Augusztus 15-ig kell befizetni a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) által a tanulók lakcímére kipostázott tankönyvcsekkeket.

 

Külföldi sajtó Magyarországról - The New York Times

Washington, 2014. augusztus 1., péntek (MTI) - Szerkesztőségi állásfoglalásban sürgette az Európai Uniótól a Magyarországnak szánt európai uniós infrastrukturális támogatások csökkentését, valamint Budapest szavazati jogának felfüggesztését a The New York Times című amerikai lap pénteken az internetes oldalán.

 

Jóváhagyta a román kormány a magyar-román közútfejlesztési keretmegállapodást

Bukarest, 2014. augusztus 1., péntek (MTI) - Jóváhagyta a román kormány azt a magyar-román közútfejlesztési keretmegállapodást, amelynek értelmében húsz határon átnyúló közúti és kerékpáros út épülhet meg európai uniós forrásokból - közölte pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

 

Záhonyig épül tovább az M3 autópálya

Budapest, 2014. augusztus 1., péntek (MTI) - Év végéig Vásárosnaményig ér el az M3 autópálya, a folytatás M34 számozással Záhonyig fut tovább, a kormány uniós forrásból kívánja megépíteni a folytatást - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.

 

Oldalak