Napi hírek

A legfontosabb Mária-ünnep

Budapest, 2013. augusztus 14., csütörtök (MTI) - Pénteken ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálának és mennybevételének ünnepét.

37 ezer liter UHT tejet vontak ki a forgalomból

Budapest, 2014. augusztus 14., csütörtök (MTI) - Huszonnégy helyszínen több mint 37 000 liter cseh és szlovák UHT tej forgalmi korlátozását rendelték el azt követően, hogy rajtaütésszerű ellenőrzéseket tartottak a kereskedőknél a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok szakemberei a múlt héten.

Aktivizálódó választók, baloldali többletszavazatok

Budapest, 2014. augusztus 14., csütörtök (MTI) - Aktivizálódtak a választók, továbbra is biztosan vezet a Fidesz, erősödött az MSZP, a DK és az Együtt-PM - állapította meg az augusztus első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján az Ipsos.

Adományt gyűjtenek rászoruló iskolások javára

Budapest, 2014. augusztus 14., csütörtök (MTI) - Iskolakezdés együtt! címmel hirdet országos adománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyermek beiskolázásának támogatására.

Önkormányzat2014 - Szigetvári: minden lehetőség adott, hogy a kerületekben megszülessenek a megállapodások

Budapest, 2014. augusztus 13., szerda (MTI) - Az Együtt-PM nagyra értékeli, ami szerdán történt, és a szövetség véleménye szerint minden lehetőség adott arra, hogy a fővárosi kerületekben megszülessenek a megállapodások az októberi önkormányzati választáson való indulásról - mondta Szigetvári Viktor az MTI megkeresésére.

Ma kezdődik a Tokaji Írótábor

Tokaj, 2014. augusztus 13., szerda (MTI) - Ma kezdődik és péntekig tart a 42. Tokaji Írótábor, határon innen és túlról több mint kétszáz író, költő, esztéta, irodalmár és politikus vesz részt a rendezvényen, miként lengyel írók is.

Kunhalmi: lesz megállapodás

Budapest, 2014. augusztus 12., kedd (MTI) - Lesz megállapodás a baloldalon, a háromszázból még két önkormányzati körzetről vitatkoznak - mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke kedd este.

Gyakorlórepülést hajtottak végre a Gripenek a stadionavatáskor

Budapest, 2014. augusztus 12., kedd (MTI) - A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint nem jelentett többletköltséget a Gripen vadászrepülőgépek gyakorlórepülése, amelyet „térben és időben” összehangoltak a Ferencváros új stadionjának vasárnapi avatásával.

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja önállóan indul Debrecenben

Debrecen, 2014. augusztus 12., kedd (MTI) - Az Együtt - a Korszakváltók Pártja debreceni szervezete úgy döntött: az október 12-ei önkormányzati választáson a párt önállóan indul Debrecenben - közölte az Együtt helyi szervezete kedden az MTI-vel.

Az Együtt-PM önállóan indul Budapesten

Budapest, 2014. augusztus 12., kedd (MTI) - Az Együtt-PM önállóan indul Budapesten az önkormányzati választáson és önállóan köt kerületi szintű megállapodásokat - írta a szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Oldalak