Debreceni báli adomány egy kárpátaljai óvodának

Debrecen, 2016. január 12., kedd (MTI) - A kárpátaljai Salánk község óvodáját támogatja idei báli adományával Debrecen - közölte a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

Papp László a szombati bál helyszínén, a Kölcsey központban tartott tájékoztatón emlékeztetett rá: tavaly döntöttek úgy, hogy felélesztik a régi helyi polgári hagyományt és ismét megrendezik Debrecen város bálját, amelyet jótékonysági akcióval is összekötnek.

A bál három szervezője - az önkormányzat, az egyetem és az iparkamara - tavaly a báli bevételből nyolcmillió forintot adományozott egy gyermekmentő alapítványnak, az idén pedig a salánki óvodát támogatják - tette hozzá.

Tavaly Debrecen költségvetéséből 21 millió forinttal támogatta az óvodát, a mostani forrás egy beruházás befejezéséhez járul hozzá, ezáltal az a 30 helyi gyerek is járhat óvodába, akiknek jelenleg nem jut hely az intézményben - ismertette a polgármester.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora elmondta: jelenleg 900 kárpátaljai diák tanul Debrecenben, egyharmaduk az egyetemen.

Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hozzátette: alakításakor a 166 éves debreceni iparkamarához tartozott az egész Kárpátalja, ami arra ösztönzi őket, hogy most is támogassák a térséget.

Viktor Aljokhin, a háromezer lelkes Salánk község polgármestere köszönetet mondott Debrecen polgármesterének és a kárpátaljai magyarok támogatását szorgalmazó Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy „újra életet kaphatott egy álom”, és megvalósulhat az óvodaépítés.

Az elmúlt évek ukrajnai történései miatt ugyanis 2014-ben úgy látszott, hogy soha nem fejezhetik be a beruházást, ami most a nagylelkű felajánlások eredményeként őszig befejeződhet - tette hozzá.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.