Hetvenhárom éve, 1941. június 22-én támadta meg Németország a Szovjetuniót (SZU).
Még tartott az angliai légi csata, azonban már érzékelhető volt, hogy a Luftwaffe képtelen lesz megtörni a szigetországi légierő ellenállását, sőt komoly veszteségeket szenvednek. Hitler kénytelen volt az angliai partraszállás (Oroszlánfóka terv) idejét bizonytalan időre elnapolni. A birodalmi vezér fontolóra vette a Szovjetunió megtámadását. Még a nyáron megkezdődött a hadművelet tervezése, mely a Barbarossa (Frigyes német-római uralkodó) fedőnevet kapta. 1940. december 18-án adta ki a 21. sz. hadműveleti utasítását, a SZU elleni támadás tervének kidolgozására. Könnyű és gyors győzelemre számított. Nem tartotta sokra a szovjet hadvezetést és katonát, technikai eszközei számát és minőségét pedig messze alul értékelte. A támadás a német élettér növelését, az orosz nyersanyaglelőhelyek megszerzését, az orosz lakosság a német ipar szolgálatába állítását és Sztálin hatalmának megdöntését célozta. Hitler már a Mein Kampfban megfogalmazta, hogy a Szovjetunió ellen keresztes hadjáratot kíván folytatni. Művében önmagát, mint Európa megmentőjét, a gonosz elleni küzdelem bajnokát írta le.
A támadás közelségének hiába voltak egyértelmű jelei, hiába az ügynökök jelzései, Sztálin kételkedett Hitler szándékában. A szovjet nép súlyos árat fizetett vezetője bizonytalankodása miatt. A támadás elhárítására elmaradtak az ellenlépések. Másik verzió szerint a német offenzíva azért okozhatott hatalmas veszteségeket, mert a szovjet csapatok támadó felállásban készültek Németország lerohanására. Az utóbbi feltételezést a történészek többsége elutasítja. Sztálin minden lehetséges módon próbálta a háborút elkerülni, ezért halasztgatott minden olyan akciót, amely provokálhatta volna a németeket.
1944. június 22-én hajnali három órakor a németek és szövetségeseik (románok, szlovákok) 4,5 millió katonával, 3600 harckocsival és 4300 repülővel lépték át az orosz határt. Három főirányban indult a támadás: Leningrád, Moszkva és a Donyec-medence). A Wermacht (német szárazföldi haderő) tábornokai villámháborúra készültek. Úgy tervezték, hogy néhány hónap alatt (optimistábbak három hetet jósoltak) elérik Moszkvát. A Vörös Hadsereg a kezdeti hihetetlen veszteségek ellenére nem omlott össze. Az ország üzemeit az Uralba összpontosították, haditermelésre állították át. A korlátlanul rendelkezésre álló ember és egyre nagyobb számban előállított harceszköz utánpótlásnak köszönhetően az orosz csapatok 1941. december 5-én Moszkva alatt ellentámadásba mentek át és 100-150 km-re vetették vissza a német erőket. Ez volt a németek első veresége. A német-szovjet háborúnak még nem ez volt a fordulópontja (az közel egy évvel később a sztálingrádi csata lesz), de a támadók megtapasztalhatták az oroszok egyre növekvő erejét, mely erő, angolszász csapatokkal vállvetve, négy év alatt térdre kényszerítette a német haderőt, véget vetve a világ addigi történetének legborzalmasabb háborújának.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás