Gazdaság

LMP: alkalmatlan a kisgazdaságok megsegítésére az átalakított támogatási rendszer

 Budapest, 2014. augusztus 5., kedd (MTI) – Az LMP szerint a mezőgazdasági birtokok területalapú támogatási rendszerének átalakítása a kormányzati ígéretek ellenére sem alkalmas a kisgazdaságok megsegítésére – jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt képviselője, Sallai R. Benedek.

 

Jó ütemben halad a 471. számú főút korszerűsítésének előkészítése

Debrecen, 2014. augusztus 4., hétfő (MTI) - Jó ütemben halad a 471. számú főút korszerűsítésének előkészítése: hétfőn megjelent a közbeszerzési ajánlati felhívás a Debrecen-Hajdúsámson, valamint a Hajdúsámson elkerülő szakasz megtervezésére - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közleményben az MTI-t.

 

KSH: nőtt a lakáspiac forgalma 2013-ban Magyarországon

Budapest, 2014. augusztus 2., szombat (MTI) - Csaknem 89 ezer új és használt lakást értékesítettek tavaly Magyarországon, így a teljes lakáspiaci forgalom mintegy 3,2 százalékkal nőtt az előző évihez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából.

 

Megjelent az agrártámogatások átalakításáról szóló rendelet

Budapest, 2014. július 31., csütörtök (MTI) - Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatás felső szintjének megállapításáról és a mezőgazdasági munkahelyteremtés elősegítéséről szóló határozat csütörtökön a Magyar Közlönyben.

 

Feketelista.hu: végelszámolás helyett egyre több a kényszertörlés

Budapest, 2014. július 31., csütörtök (MTI) - Mintegy 6800 vállalkozás szűnt meg végelszámolással tavaly július 1-je és idén június 30-a között, 55 százalékkal kevesebb, mint az előző 12 hónapban, ám ugyanebben az időszakban csaknem 27 ezer céget kényszertörléssel zártak be - hívta fel a figyelmet a feketelista.hu portál csütörtökön.

 

Vg.hu - Csányi Sándor: a bankszektor tőkéjének harmadát viheti el a mentőcsomag

 Budapest, 2014. július 31., csütörtök (MTI) - Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint a bankszektor tőkéjének legalább egyharmadát elviszi a devizahiteles-csomag, ami gazdasági szempontból súlyos károkat fog okozni. Megjegyezte azt is, az OTP bíróság előtt fogja bizonyítani, hogy a törvényeknek megfelelően járt el és jóhiszemű volt a devizahitelekkel kapcsolatban.

 

Szakszervezeti Szövetség: felháborító a Hankook törvénysértő magatartása

Budapest, 2014. július 31., csütörtök (MTI) - A Magyar Szakszervezeti Szövetség felháborítónak tartja a Hankook Tire Magyarország Kft. sorozatos munkavállaló ellenes, törvénysértő magatartását - közölte a szövetség az MTI-hez eljuttatott nyílt levelében csütörtökön.

 

Még jelentkezhetnek a vállalatok az Európai helyes gyakorlat díjra

Budapest, 2014. július 27., vasárnap (MTI) - A vállalatok szeptember 12-éig jelentkezhetnek az Európai Helyes Gyakorlat díjra, amelyet a munkavédelmi szempontból példamutató cégek nyerhetnek el.

 

Súlyos zavarokat okozhat a lízingcégeknél a devizaalapú szerződések új szabályozása

 Budapest, 2014. július 18., péntek (MTI) - A Magyar Lízingszövetség szerint  az előzetes becslések alapján 100 milliárd forintos nagyságrendű többletterhet jelenthet a lízingcégeknek, ezzel súlyos zavarokat okozhat a szektor működésében a devizaalapú szerződések rendezésére irányuló új szabályozás, noha az árfolyamrés a lízingtársaságoknál, pénzügyi vállalkozásoknál tényleges költségként merült fel, ahogy a kamatok módosításának terhei is.

 

Bankmonitor.hu: sokat lehet spórolni a tudatos döntéssel a lakáshiteleknél

 Budapest, 2014. július 18., péntek (MTI) - Jelentős összeget, akár a felvett hitel 20 százalékát is meg lehet spórolni a megfelelő lakáshitel-ajánlat kiválasztásával - derül ki a Bankmonitor.hu friss elemzéséből, amelyet pénteken juttatott el az MTI-nek.

 

Oldalak