A Bél-kő legendája

A bél-kő és az apátság a xx. század elején

E sorok szerzője 1976/77-ben sorkatonai szolgálatát Bélapátfalván volt szerencséje tölteni. A Magyar Néphadsereg MN 7085 ásó-kapa (építő) alakulata munkahelyi technikusaként az új cementgyár építésén szorgoskodott. Igaz, azóta már le is bontották.

A rendszerváltás után nyugati cég vásárolta meg, majd rövid termelés után leállította a gyárat, utána lebontotta. Neki nem a cementmű kellett, hanem annak piaca.

A Bél-kő a Bükk hegység 816 méter magas csúcsa, a hegység peremét övező kövek (Tarkő, Pes-kő, Három-kő) egyike. A csúcshoz közel esik a Bükk legmagasabb pontja, a 959 m magas Istállós-kő. Alatta terül el Bélapátfalva település, mely leginkább az 1200-as években épült ciszterci apátságról nevezetes. A Heves megyei település közel fekszik Szilvásváradhoz, a Bükk egyik legismertebb kirándulóhelyéhez.

A Bél-kő mostanra torzóvá vált. A hegyet alkotó mészkő jó minőségű, kitűnő alapanyaga a cementnek, mésznek. A helység határában 2002-ig üzemelő cementgyár a gyártáshoz szükséges alapanyagot a hegy oldalából nyerte, ahonnan a mészkövet kirobbantották, futószalagon szállították a gyárba.

A Bél-kő és Bélapátfalva nevének említésekor senki ne gondoljon az emésztőrendszer egy részére. Elnevezésének története egészen máshonnan ered.

Történelemből tudjuk, hogy 1241-ben Muhinál a tatároktól elszenvedett súlyos vereség után IV. Béla királyunk, kíséretével a Felvidék felé menekült. Egyik legenda szerint a Bükk hegység rengetegében haladtak, mert a síkvidéki harcokhoz szokott tatárok féltek behatolni az erdős, hegyes-völgyes vidékre. A bujdosók alól már kidöglöttek a lovak, nem volt élelmük és vizük. A nélkülözésektől mindannyian szenvedtek, de a legrosszabb állapotba éppen a király került. Vízért könyörgött, de a többiek kulacsa is üresen száradt. Királyukat tehetetlenül szánták.

Ekkor egy Beél nevezetű vitéz állt elő. Ígérte nagy urának, ő bizony a föld alól is kerít vizet. El is indult. Egész nap eredménytelenül járta a rengeteget. Estére elkészült erejével. Egy fa tövébe roskadt és megadóan várta végzetét. Frissítő fuvallat kelt, mely némi enyhet adott, ébren tartotta. A szél elállta utáni zavartalan csendben távoli vízcsobogásra figyelt fel. Rögtön kapta is magát és indult a hang irányába. Maga sem tudta, honnan vette az erőt, de a remény legyőzött minden nehézséget.

Rövidesen forrásra lelt. Nagyot ivott, majd kulacsát megtöltötte, és sietve indult vissza. Felkapaszkodott a szirtre, ahol a többiek eltikkadva, szanaszét hevertek.

IV. Béla hálásan köszönte Beél vitéz önfeláldozását. A tatárok kivonulása után nem feledkezett meg róla. Neki ajándékozta a hegyet, annak környékét, és persze a forrást (ma is megvan). Ezért lett a csúcs neve Bél-kő, a tövébe települő falu pedig Bélapátfalva.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.