„Czibor most az alapvonalról, most Puskásnak adja, Puskás cselt csinál, lő… Gól, három-egy, gól, gól, gól, gól!" – kell ennél sokatmondóbb, ikonikusabb bevezető?
Egy évszázaddal ezelőtt Budapesten megszületett az az ember, akit néhány évtizeddel később az Aranycsapat tizenkettedik tagjának tekintett az egész ország, száz esztendő távlatában pedig klasszikussá vált mondatait úgy idézi a magyar labdarúgás közönsége, mint a valaha volt legnagyobb magyar sportriporter szavait. Ő Szepesi György. Tulajdonképpen az is elegendő volna, ha az Évszázad mérkőzéseként ismert 6-3 végeredményű találkozót taglalnánk, de azt alighanem valamennyi magyar ember kívülről fújja már, Szepesi életművének pedig ez az egy esemény csupán apró töredéke. Annál is inkább, hogy emellett az eredmény mellett teljesen eltörpül az, hogy hasonlóképp Szepesi közvetítette a bő fél évvel későbbi visszavágót is, amelyen még nagyobb arányban, 7-1-re vertük meg Angliát Budapesten.
No, persze amolyan jó magyarosan egyesekben előtör a pesszimizmus és a felülkerekedési vágy egy ilyen kaliberű ikon ünneplése során. Annál inkább kötnek sokan bele a személyébe, hogy a sportriporter szobrot kapott századik születésnapja alkalmából. Egyesek pedig azt kifogásolják, hogy a múlt rendszerben végzett ügynöki szolgálatait mintegy elfelejtve dicsőítjük. Szó sincs róla. Azonban illik különválasztani a szakmai érdemeket az emberi oldaltól. Ha pedig már emberségét tekintjük, érdemes megemlíteni, hogy igen egyedülálló áldozatokat hozott a határon túli magyarságért, és minden erejével támogatta Magyarországtól elszakadt honfitársait. Azonban még csak nem is emiatt emlékezünk rá ilyen pozitívan. Hanem a sportszakmáért, a sportújságírásért, a magyar sajtóban hagyott felülmúlhatatlan nyomát kívánjuk aranyba öntve örökíteni az utókornak, hiszen Szepesi György karrierje és munkássága erre igenis méltó. Annál is inkább bizonyítja, hogy a magyar történelemben nem akadt – és valószínűleg a közeljövőben nem is lesz még egy ilyen – olyan hozzá fogható sportriporter, akinek szavait hallgatni, még a mérkőzés látványa nélkül is élmény volt. Különösen, ha televízió is volt a háztartásban. A tévében ment a focimeccs, hangja azonban nem volt. A közvetítés a polcon álló rádióból érkezett, hiszen a labdarúgás élménye így lehetett igazán teljes, ha a pályán zajló eseményeket maga Szepesi György kommentálta.
S ki lehetne magasabb ítélőbíró az ember fölött, mint maga az Isten? A Teremtő nem kevesebb, mint 96 földi esztendőt adott a hazai sportújságírás egyik legpéldásabb alakjának. Életművét számos díjjal, címmel, kitüntetéssel ismerték el, többek között Prima Primissima-díj és Joseph Pulitzer-emlékdíj. A futballsikereket megannyi archív szalag őrzi, amelyektől még 2022-ben is kellemesen kirázza a hideg a magyar sportrajongókat. Mindezek a felvételek Szepesi György hangja nélkül sokkal kevesebbek lennének.
Barna Marci
Új hozzászólás