Most valami rövid, magvas véleményt kellene írni aról, hogy az állam a legutóbbi intézkedései közül melyikkel és mennyire segíti az anyákat, hogy a társadalom időnként felsejlő gesztusai között találhatunk-e olyat, amiből kicsit megkönnyebbülhet az anyai szív.
Amiért e sorok írója nem érzi helyénvalónak most a lehetséges lehetőségeket az, hogy az anyák napját szeretné kiszabadítani a köré kalapált társadalmi megnyilvánulások közül, lemenekíteni a hivatalos ünnepek pulpitusáról.
Mert az anyák napja semmilyen más ünnephez nem hasonlítható! Nem a társadalom ügye, hanem a családé. Az anyáé és gyermekéé, gyermekeié. Ez az ünnep csak és kizárólag a közöttünk vibráló csodálatos, megfejthetetlen, megmagyarázhatatlan áramkörön belül játszódhat le, ahova belépni legfeljebb az apának szabad.
Köszönöm szépen, de ezen a napon, nem kérjük a politika szívhezszóló szavalmányait, a társadalom különböző szerveinek, intézményeinek szociális bűvészmutatványait. Ezen a napon beérnénk azzal is, ha olcsóbb lenne a virág…
Vasárnap tehát csak induljunk el a zsebpénzünkből, ösztöndíjunkból, keresetünkből megvett csokorral, talán már az unokát kézenfogva, esetleg átfogva vállát. Vigyázzunk rá kocsiból kiszállva, vagy a szeles utcasarkon és vigyük anyához. Mert fő már a világ legfinomabb ebédje.
Vagy távolban vegyük fel a telefont és hívjuk a számot. Lehet, néhány pillanatra csend lesz a vonal mindkét oldalán. A vissza nem tartható könnyek idejére.
Réti János
Új hozzászólás